prof. Badiny Jós Ferenc: Káldeától Ister-Gamig

prof. Badiny Jós Ferenc: Káldeától Ister-Gamig

Egyesített kiadás-3 kötet egyben – A sumír-magyar nyelvazonosság bizonyítékai, A Sumír-magyar lelkiség és mitológia, A sumír őstörténet – KAPHATÓ, RENDELHETŐ!

25 év munkáját tartja kezében a kedves olvasó.
A KÁLDEÁTÓL ISTER-GAMIG c. trilógia a sumir és a mai magyar nép és a nyelv hasonlóságára, rokonságára, azonos elemeire hívja fel a figyelmet.

Az 1971-ben és 1981-ben Argentínában megjelent első és második kötet hazacsempészett példányai berobbantak a Kádár-korszak finnugrista pocsolyájában vergődő magyar közéletébe. Megrezdítették a hazai olvasók fásult lelkét.

Csodaszámba ment, hogy valaki ki merte mondani az évszázadok óta tudott titkot, hogy az árva, társtalan európai magyarság eredete és nyelve nem az Ural aljában, hanem délen, a Kaukázuson túl a Folyamközben gyökerezik.

A magyar olvasó e könyvekből érti meg, ha meg akarja tartani a hazáját, meg akarja menteni a magyarságát, kötelessége keresni valós múltját. S hogy önmagára találjon a múltban, eszméljen a jelenben és eljusson a jövőbe, össze kell hangolódnia a történelmével.

A múlt felé való fordulás minden más népnek szórakozás, a magyarságnak maga az élet.

Marton Veronika ajánlója.

***

A sumír-magyar rokonosítási kísérletek eddig azért ütköztek össze az általános közvéleménnyel, mert e kísérletek lefolytatói – kevés kivétellel – dilettánsok voltak, akik nem tartoztak az úgynevezett „hivatásos” és egyetemi katedrával rendelkező kutatók közé. Gallus Sándor dr. egyik írásából idézem az idevonatkozó indokolást: „Manapság elfogadott és a szaktudományok művelői által követelt társadalom-strukturális szerep szerint csakis »szakember« hivatott tudományos kérdések felvetésére és eldöntésére…”

„Az intenzív speciális kiképzés és tudás tudata és társadalmi szerepe a szakembereknek központi helyzetet, más szóval autoritást biztosít. Ez az autoritás a megszerzett tudás kizárólagosságán alapszik.”

Mint a „mezopotámiai történelem és kultúrák”, valamint a „sumír nyelv és irodalom” egyetemi nyelv rendes tanára – hivatkozva a dr. Gallus által meghatározott autoritásomra -, kötelességemnek tartom azt, hogy a sumír-magyar vonatkozásokat és kapcsolatokat megvilágítsam. Miután a magyarság sumír kapcsolatai nemcsak a nyelv, hanem a lelkiség és hitvilág területére is kiterjednek, s e két megjelölés mögött élő népesség tulajdonképpen azonos történelemmel, mitológiával és azonos tulajdonsággal rendelkezik, egy kötetben nem tudom mindezt bemutatni.

KÁLDEÁTÓL ISTER-GAMIG című munkám tehát három kötetből áll:

I. A SUMÍR ŐSTÖRTÉNET
II. A SUMÍR-MAGYAR NYELVAZONOSSÁG BIZONYÍTÉKAI
III. SUMÍR-MAGYAR LELKISÉG ÉS MITOLÓGIA

Hírdetés

E három kötet sok adata és ténye mellett útmutatást is ad a segíteni akaróknak. A SUMÍR ŐSTÖRTÉNET fényt derít majd a magyar ŐSTÖRTÉNET-re is.

Könyvem ezen részében azt a sumírokra vonatkozó három szakaszt ismertetem, amely a legérdekesebbnek ígérkezik.

Nevezetesen:
KIK IS AZOK A SUMÍROK…?
HONNAN JÖTTEK ÉS HOGYAN ÉLTEK? HOVÁ LETTEK ÉS KIK AZ UTÓDAIK?

Annak a célnak az elérésében, hogy a honfoglaló magyarság egyik részének a sumír Babilonból Esztergomig nyúló vándorútját bemutassam, sokkal célszerűbbnek látszott mellőzni a történelmi események kronologikus rendjét, és azokat e három irányú kutatás szerint csoportosítani. Amikor a messze évezredekbe nézett a kutató tekintetünk, mindig igyekeztünk a feledés ködét eloszlatni, és sohasem mondjuk azt, „így lehetett”, hanem az eddigi kutatási eredményeket idézzük, s ezekből az olvasó egyszerűen kiveheti a „történelmi valóságot”.

Nem célunk a „dicsőségkutatás” – hanem az, hogy a magyar nép történelmi igazságára rátelepedő sűrű fellegeket eloszlassuk, s ledöntsük a „bús feledékenység koszorúzatlan alakját” is.

Ennek a célnak az érdekében összesítjük a NIMRUD királyra vonatkozó eredeti, mezopotámiai adatokat is, mely – NIMRUD KIRÁLY NÉPE c. fejezet – az előtte felsorolt kutatási eredmények figyelembe vétele után érdekes megállapításokat tartalmaz a magyar nép mitológiájára és történelmi igazságára vonatkozóan.

„A PÁRTOS-okkal is foglalkozom. Ugyanis a PÁRTOS BIRODALOM volt a sumír tudomány és műveltség utolsó megőrzője és beletartozik mindaz, amit eddig „szaszánida” eredetűnek hirdettek. Ugyancsak ennek az ötszáz évig álló birodalomnak a hagyatéka a sumír-pártos-jazig-hun-avar-magyar történelmi és nyelvi folytonosság is. A sumír-magyar vonatkozásoktól tehát el nem választható.

Dr. Varga Zsigmond… dűlt ki az eke mellől, amellyel a teljesen feltöretlen mezőt igyekezett felszántani. Az ő ekéjét viszem tovább. Talán már az is érdem, ha valaki folytatja a megkezdett szántást”.

Buenos Aires, 1970 karácsonyára,
Badiny Jós Ferenc, a Buenos Airesi Jezsuita Egyetem Sumerológiai Tanszékének ny. r. tanára
*
Részletek a II. kötetből:
… Mondjon elfogadható indoklást arra a szisztematikus pusztításra, amit a magyar nyelv, a nép és kultúra ellen a világ összefogott népei végeznek. Ebben a német egyetért a zsidóval és az orosz az amerikaival. Egyedül az ázsiai népek csodálkoznak azon, hogy a magyarság mégis ragaszkodik ehhez – az őt minden eszközzel pusztító – nyugati és judai-keresztény kultúrkörhöz…

Ezeket az indoklásokat azért hozom fel, hogy meggyőzzem – olvasóimon keresztül – az egész magyarságot arról, micsoda hatalmas kultúrkincs van a nyelvében. Hogy felhívjam édes anyanyelvünk nagyobb megbecsülésére és nagyobb szeretetére… Miért nem vagyunk büszkék mi erre? Miért hagyjuk, hogy az idegenben született magyarvérű gyermekek elfelejtsék az „égi nyelvet” …hiszen az isten áldása szakad meg ezzel rajtuk.

Persze a magyarok nagy részének fogalma sincs arról a kincsesházi értékről, amit a magyar nyelv tartalmaz, hiszen soha senki nem tanította nekik ezt. Az 1000 éves szolgaságban, az idegen uralkodók és az idegen érdekű, judai-keresztény egyházak íratták a magyar történelmet is a magyar származástant is… Miért volt fontos ezeknek a magyarság „elnevelése”, magyari hagyományoknak és származásnak az elfeledtetése? A magyar népen való uralkodó hatalomnak (politikainak és egyházinak) miért volt az elsőszámú közellensége éppen a magyar nyelv? Hatalmi szóval betiltották a használatát a magyar nyelv országában, Magyarországon, az „apostoli királyság” hivatalos vallása – a római judai-kereszténység egyháza – idegen papokkal végeztette, idegen nyelven a magyar nép „lelki gondozását”, (azaz járomba hajtását)…
*
Kedves türelmes olvasóm!
Ha igaz magyar vagy és magyar igazság már fénylik Benned
Hirdesd, tanítsd ezt úgy, ahogy leírtam.
Mert igaz Magyarrá kell Lenned!
És ápold Édes Anyanyelvünket! Áldással van az telve…
Hisz sok ezer éven át írták így:
„Ez Az Imádság Nyelve”.

***

RENDELHETŐ!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »