Próbaüzemmód és érzelmek cunamija a Szigeten Juhász Katalin2026. 08. 10., h – 10:43
Hivatalosan csak holnap kezdődik Budapesten a Sziget Fesztivál, augusztus 11-től 15-ig hirdetik a plakátok. A mai nulladik napon azokat igyekeznek kicsábítani a Hajógyári-szigetre, akik húsz évvel ezelőtt aktív fesztiválozók voltak, de a mostani programfüzetből már senkit sem ismernek. Tegnap pedig tanúi lehettünk egy egyszeri, megismételhetetlen csodának.
A csoda szót ritkán használjuk e hasábokon, de a Bródy Dalok Napja kapcsán abszolút jogosnak érezzük. A magyar könnyűzene apraja-nagyja felvonult a Nagyszínpadra, hogy egy-két feldolgozással tisztelegjenek a nyolcvanéves Bródy János munkássága előtt, aki nélkül egészen biztosan másképp nézne ki rocktörténelem – legalábbis a magyar nyelvterületen. A hatórás, monstre ünneplést Novák Péter rendezte, és egy percig sem unatkoztunk. Az ünnepelt mintegy 800 dalt jegyez szerzőként, azaz bőven volt miből válogatniuk a kollégáknak, a műsor pedig változatos, pörgős, néhol meglepő, máskor megható volt.
Tisztelgés egy legenda előtt
Kiderült, hogy Bródy olyanokra is hatott, mint Beton.Hofi, a Wellhello vagy éppen Azahriah, aki hatalmas meglepetésre édesanyjával közösen adta elő a Ha én rózsa volnék című dalt, a magyar beat-nemzedék himnuszát. Illés, Fonográf, Koncz Zsuzsa-dalok váltakoztak, az István a király külön blokkot kapott Deák Billel, Vikidállal és Feke Pállal, a Kőműves Kelemen rock-operát színésznők idézték meg, és ott voltak a kortársak is: Presser Gábor, Horváth Charlie, Halász Judit, Koncz Zsuzsa, Hobo.
Maga az ünnepelt az utolsó háromnegyed órát koronázta meg zenekarával, azelőtt csak egyszer lépett színpadra, hogy felkonferálja a Carson Coma zenekart, akik „az unokáim lehetnének“, és akiknek legújabb albumán is szerepel. De nem az a bizonyos dal következett, hanem a Mr. Alkohol, amelyet Koncz Zsuzsának írt Bródy, majd pedig Péterffy Bori szántotta fel a színpadot a Carson Coma asszisztálásával. Ő volt egyébként az egyedüli, aki lefutott a közönség közé, alig tudták követni a kamerák.
Úristen, kiket hagyjunk ki?
A műsorból készül egy másfél órás összefoglaló az RTL számára. Nagyon nehéz dolguk lesz a szerkesztőknek, amikor el kell dönteniük, kiket hagynak ki. Remélem, benne marad az Örkény Színház alkalmi kamarakórusa, akik Mácsai Pál vezetésével az Ó, kisleány című dalt dolgozták fel többféle stílusban, a jazztől a kantátán át az operáig, vagy Péter Bence zongoraművész, aki a Micimackóból csinált komolyzenei átiratot. Ez volt egyébként a legtöbbször feldolgozott dal, az est folyamán még kétszer hangzott el: a Wellhello rap-verziójában, illetve a Halász Judit és Bródy előadásában.
Szóval ezt a műsort szerintünk egy az egyben le kellene adni, mondjuk szilveszterkor, április 11-én, a költészet napján, vagy valamelyik nemzeti ünnepen, hiszen Bródy János egy „nemzeti intézmény“. Hatvan éve van színpadon, és ő volt az első, aki szövegeiben társadalmi üzenetet, bújtatott rendszerkritikát is megfogalmazott egy olyan világban, ahol jelbeszéd volt az életünk.
„Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok“ – szól egyik dalának refrénje, amelyet most úgy konferált fel, hogy de jó, hogy ezt a sort már múlt időbe lehet tenni. A másik aktuális közéleti megjegyzése arra vonatkozott, hogy hála istennek sikerült túlélnünk az elmúlt tizenhat évet. (Bródy természetesen tiltólistán volt, nem szerepelhetett a közmédiában az utóbbi években, ami azt bizonyítja, hogy semelyik hatalom sem szívleli a szókimondó, vagy éppen a sorok között finoman üzenő beat-zenészeket.
És még valami. Felemelő, és egyben szürreális volt látni a fiatalos, harsány díszletek között a hatvanas, hetvenes korosztályt, ahogy keresik a térképen a Nagyszínpadot, vagy fényképezkednek a Sziget-felirat előtt. Sokan érkeztek felnőtt unokáikkal, akik kedves idegenvezetőkként gardírozták őket az egyelőre még félgőzzel működő „városállamban“. Nos, ezt a várost ma az ő szüleik vehetik birtokba.
A középnemzedék Szigete
A nulladik napon az évtizedekkel korábbi Szigetek közönségkedvencei, többször visszatérő fellépői érkeznek, például az elektronikus zenét mainstream-be emelő brit Faithless, amelyből a klasszikus felálláshoz képest már véglegesen hiányzik a karizmatikus frontember, Maxi Jazz, aki 2022-ben elhunyt. Így ez a koncert vélhetően a duóra fogyott, tavaly új albumot kiadó (Champion Sound) zenekar hölgy tagja, Sister Bliss jutalomjátéka lesz, akit Rollo hazulról, az állandó vokalista LSK pedig a színpadról fog támogatni.
Még érdekesebb a 31 éve a Godfrey testvérpár által megalakított, ugyancsak brit Morcheeba pályája, hiszen a fivérek közül már csak Ross maradt a zenekarban, Paul megunta a zenélést, és tizenkét évvel ezelőtt kiszállt a mókuskerékből. Viszont már jó ideje ismét Skye Edwards, az eredeti énekesnő, a zenekar másik beltagja adja hangját a produkcióhoz. Tavaly nekik is megjelent egy lemezük, az Escape the Chaos, amely elegánsan viszi tovább az örökséget – elég csak meghallgatni a kislemezen is kiadott Call for Love-ot. Skye hangja simogató és szuggesztív, hozzá a szokásos, lassú-középtempós pszichedelikus soulzenei kíséret jár, tömör ütemekkel, amelyek előhívják agyunk mélyéről a maga idejében forradalminak számító trip hop stílus emlékét.
Egy kis szerb világzene
A kilencvenes évek közepétől elképesztően népszerű lettek tájainkon (is) a szerb rezesek – nagyrészt Emir Kusturica filmjeinek köszönhetően. A stílus atyamestere Goran Bregovič zeneszerző, aki a Boban Markovič Orchestar sikereit megirigyelve maga is színpadra állt saját zenekarával (Wedding and Funeral Band), hogy ne mások adják elő a számait. Lett is ebből egy csúnya jogi vita anno, de ezt most hagyjuk. Lényeg, hogy ezek a sodró lendületű örömzenék, illetve érzelmes lassúk nagy sikert arattak a Sziget egykori világzenei színpadán, Bregovicék visszajáró vendégek lettek, és vélhetően most is hozzák a jól ismert balkáni fílinget.
A nosztalgianap nem akármilyen afterpartival ér véget a Revolut színpadon: Korda György és Balázs Klári az egykori táncdalfesztivál-sátor atmoszféráját hivatottak felidézni. Remélhetőleg mindenki befér a helyszínre.
Kapcsolódó cikkünk
A közösségi médiában, elsősorban a TikTokon egyre több olyan videó terjed, amelyeken fiatalok az alacsony vízállású Dunán átgázolva próbálnak eljutni a Hajógyári-szigetre, hogy így jussanak be a Sziget Fesztivál területére. A szervezők szerint azonban a látványosnak tűnő mutatvány komoly veszéllyel jár.
Kádár Tamás, a Sziget főszervezője szintén egy TikTok videóban mondta el, hogy bár a napokban valóban előbukkanhatnak gázlók és homokpadok a folyón, a Duna medre rendkívül kiszámíthatatlan. Az iszapos, csúszós talaj helyenként hirtelen mélyül, így az átkelés már önmagában is veszélyes.
A folyón átjutók ráadásul egy természetvédelmi területnek számító ártéri erdőbe érkeznek, ahol a vonatkozó szabályok miatt nem lehet eltávolítani a kidőlt fákat, letört ágakat vagy rönköket. Ezért az erdőben való közlekedés is komoly kockázatot jelent.
„Arra szeretnénk kérni titeket, hogy gondoljátok végig, hogy jó poén-e az életeteket kockáztatni, átgyalogolni a Dunán, és utána megérkezni egy olyan területre, ahol további baleset- és életveszélyes dolgok leselkednek rátok” – fogalmazott a főszervező.
Kádár Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy a víz felől érkezőknek végül egy őrzött kerítéssel is szembe kell nézniük, amely eleve megakadályozza a fesztivál területére való bejutást. Mint mondta, nem a korábbi évekből ismert belógások ellen kívánnak fellépni, hanem a látogatók biztonságát tartják szem előtt.
„Nem azért, mert nem szeretnénk, hogy belógjatok a Szigetre. Nyilván ismerjük a sztorikat, tudjuk a történeteket a múltból, de ez a dolog baleset- és életveszélyes, úgyhogy fontoljátok meg többször is. Mi azt javasolnánk, hogy használjátok a normális bejáratokat” – tette hozzá.
A szervezők szerint a pár nap múlva kezdődő fesztivál ideje alatt a budapesti Hajógyári-sziget érintett partszakaszát fokozottan ellenőrzik a biztonsági szolgálat munkatársai, hogy megelőzzék a veszélyes próbálkozásokat.
Kapcsolódó cikkünk
Pár héttel a Sziget Fesztivál kezdete előtt jelentős változás történt a nagyszínpad programjában. Az ausztrál multiinstrumentalista, Tash Sultana lemondta valamennyi augusztusi európai koncertjét, így a budapesti fellépése is elmarad. A fesztivál szervezői megtalálták a helyettesét: augusztus 12-én a Carson Coma lép színpadra a Twenty One Pilots előtti idősávban.
Tash Sultana az Instagram-oldalán jelentette be döntését, amely szerint a teljes európai turnét törlik. Közlése szerint a menedzsmenttel minden lehetséges megoldást megvizsgáltak, de végül arra jutottak, hogy csak így lesz elegendő idő az új album befejezésére.
„Tudom, mekkora csalódás ez, különösen azoknak, akik utazást, szabadságot terveztek, hogy ott lehessenek ezeken a koncerteken. Őszintén sajnálom”
– írta a művész, aki ezek után hosszan részletezte, miért van szüksége több időre ahhoz, hogy a lemez olyan minőségben készüljön el, amilyet magától is elvár. Mint fogalmazott, nem szeretne olyan anyagot kiadni a kezéből, amely saját mércéje szerint nem a lehető legjobb.
A Sziget szervezői rövid időn belül reagáltak a váratlan helyzetre.
A fesztivál frissítette a Nagyszínpad augusztus 12-i programját, és bejelentette, hogy a felszabadult idősávban a Carson Coma lép fel.
A zenekar azonnal elfogadta a felkérést, így az est headlinerei, a Twenty One Pilots előtt, azaz kiemelt műsorsávban léphetnek fel. Ez lesz a második alkalom, hogy Fekete Giorgio és csapata Közép-Európa legnagyobb fesztiváljának nagyszínpadán játszhat.
Kiről maradunk le?
Az ausztrál Tash Sultana szerintünk (is) az elmúlt tíz év egyik legkülönlegesebb előadója. Az interneten vált világsztárrá, bebizonyítva, hogy Billie Eilish után is lehetséges betörni a piacra a közösségi oldalakon.
A fiatal hölgy egymaga épít fel teljes koncertprodukciókat: gitáron, zongorán, dobon és számos más hangszeren játszik, miközben loopstation segítségével rétegről rétegre építi fel dalait. Például ezt itt. Zenéjében a pszichedelikus rock, az indie, a soul, a reggae és az elektronikus zene elemei keverednek, élő fellépései pedig improvizatív jellegük miatt világszerte komoly rajongótábort szereztek neki. A Szigeten is az idei program egyik legizgalmasabb fellépőjeként tartották számon. De reméljük, hogy döntése helyes volt, és új albuma (is) lehengerlő lesz.
Kik a Carson Coma?
Gyanítjuk, hogy konkrétan miattuk is sokan váltanak egynapos Sziget-jegyet augusztus 12-re, főleg azok, akik nem bírják kivárni a csapat szeptember 4-i koncerjét a Budapest Parkban.
A Carson Coma néhány év alatt a magyar könnyűzene egyik legsikeresebb fiatal zenekarává nőtte ki magát. A 2018-ban alakult csapat az alternatív rockot és az indie popot ötvözi könnyen befogadható, egyszersmint igényes, generációs élményeket megfogalmazó dalaival. Eddig öt stúdióalbumuk jelent meg, a legutóbbi (Purgatórium) 2025-ben. Koncertjeiken rendszeresen több ezres közönség énekel velük. A Sziget legnagyobb színpadán 2024-ben léptek fel először, hatalmas sikerrel. Most pályafutásuk újabb fontos fesztiválfellépése vár rájuk, amely egy váratlan visszalépésnek köszönhetően még nagyobb figyelmet kap.
A zenekar tagjai egyébként színpadra lépnek a legnagyobb közép-európai fesztivál „mínusz egyedik“ napján is, amely Bródy János munkássága előtt tiszteleg (részletek itt), és legutóbbi lemezük egyik dalában a legendás zenész is közreműködik.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


