A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában mindkét háromszéki csapat hazai környezetben játszik. A legutóbbi két mérkőzését megnyerő Sepsi OSK II. ma 15 órától a táblázatban harmadik CS Păulești ellen lép pályára a szemerjai stadionban, míg a Kézdivásárhelyi SE szombaton 15 órától a Petrolul Ploiești II. együttesét fogadja a Sinkovits Stadionban.
A múlt héten a sepsiszentgyörgyi csapat a Galaci Oțelul II. otthonában győzött (0–2), ezáltal az idényben először nyert idegenben. A Florin Pripu irányította Păulești az előző fordulóban hazai pályán diadalmaskodott a CSM Râmnicu Sărat felett (4–2), így csupán két pont a hátránya a listavezető Sporting Liești mögött. A piros-fehér mezesek és a Prahova megyei alakulat korábban négyszer nézett farkasszemet a harmadosztályban, a háromszéki együttes kétszer, a munténiai gárda egyszer örülhetett, egy alkalommal pedig döntetlent játszottak. A mostani szezonban Nagy Sándor legénysége saját közönsége előtt egyszer győzedelmesedett, kétszer remizett és egyszer vereséget szenvedett, míg soron következő ellenfele remekül szerepelt idegenben, három siker mellett csak egyszer maradt alul.
A legutóbbi játéknapon megszakadt a kézdivásárhelyi gárda veretlensége és elvesztette a listavezető pozíciót, miután a Liviu Negoiță irányította labdarúgók hazai környezetben meglepetésre kikaptak a CSO Plopeni csapatától (0–1). A Valentin Bădoi vezette Petrolul Ploiești II. kiütéses győzelmet aratott a vendég Unirea Braniștea ellen (6–2), ennélfogva az utolsóról a táblázat tizedik helyére lépett. A legjobb védelemmel rendelkező céhes városi együttes – amely hét mérkőzésen öt gólt kapott – a jelenlegi kiírásban kiválóan teljesített a Sinkovits Stadionban, mivel három találkozót megnyert és csak egyszer maradt alul. A kék-fehér mezesek szombati riválisa idegenben még egyetlen pontot sem szerzett, mindhárom eddigi összecsapását elvesztette, ráadul ezeken mindössze három találatot jegyzett.
A nyolcadik forduló programja: * ma: CSM Râmnicu Sărat–CS Victoria Traian (15 óra), Sepsi OSK II.–CS Păulești (15 óra) * szombat: CSO Plopeni–CS Blejoi (15 óra), Sporting Liești–Galaci Oțelul II. (15 óra), Unirea Braniștea–FC Unirea Brăila (15 óra), Kézdivásárhelyi SE–Petrolul Ploiești II. (15 óra). (miska)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


