Prágai lövöldözés – Legalább tizenöt halott – Videó!

Prágai lövöldözés – Legalább tizenöt halott – Videó!

Több médium azt jelentette, hogy a bűnöző korábban agyonlőtte az apját, és a rendőrség csütörtökön délben körözést adott ki ellene. Ezt követően történt a súlyos incidens.

lbc.co.uk

Legkevesebb tizenöt halálos áldozata és több mint harminc sebesültje van annak a lövöldözésnek, amely csütörtökön délután történt Prága belvárosában, a Károly Egyetem bölcsészkarának Ján Palach téri épületénél – közölte a prágai mentőszolgálat.

„A számok még változhatnak, kilenc ember állapota nagyon súlyos, 5-6-é pedig közepesen súlyos” – áll a közleményben.
   
„A lövöldözőt ártalmatlanná tettük. A helyszínen halottak és több tucatnyi sérült van” – tájékoztatott Michaela Richterová rendőrségi szóvivő.
   
A közszolgálati hírtelevízióban megszólaltatott szemtanúk szerint a rendőrök a merénylőt a helyszínen agyonlőtték.
   
A Seznam Zprávy hírportál értesülését, miszerint az elkövető a bölcsészkar egyik 24 éves hallgatója, a rendőrség nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
   
A tragédia okai egyelőre ismeretlenek. Több médium azt jelentette, hogy a bűnöző korábban agyonlőtte az apját, és a rendőrség csütörtökön délben körözést adott ki ellene. Ezt követően történt a súlyos incidens.

praga
   
Monika Nováková, a közép-csehországi mentőszolgálat szóvivője a CTK hírügynökségnek megerősítette, hogy a Kladno melletti Hostoun településen, a feltételezett elkövető lakásán egy rendőrkommandó és a mentők délután egy holttestet találtak, amelynek azonosítása folyamatban van.
   
A rendőrség és a mentőszolgálat röviddel a lövöldözés után nagy erőkkel vonult ki a Palach térre, a bölcsészkar épületét és annak környékét azonnal lezárták. A lövések idején a bölcsészkar épületében mintegy 200-300 ember tartózkodott, s a környéken is nagyon sokan voltak. A rendőrség felkérte a prágaiakat és a turistákat, hogy ha lehet, kerüljék el a környéket, az ott lakókat pedig arra, hogy ne hagyják el otthonukat. A helyszínen készült felvételek tanúsága szerint diákok feltett kézzel léptek ki az épületből annak kiürítése közben.

prague
   
Vezető cseh politikusok megdöbbenésüknek adtak hangot a Prágában előzmények nélküli tragédiával kapcsolatban. Néhány évvel korábban azonban hasonló, több áldozatot követelő tragédiák játszódtak le Uhersky Brodban és Ostravában is.
   
Vít Rakusan kormányfőhelyettes és belügyminiszter nem zárta ki, hogy rendkívüli biztonsági intézkedésekre lesz szükség.

Sajtóértesülés szerint a cseh rendőrség legalább tizenöt halottról tud.

Hírdetés

Prague University shooting: Several killed, dozens injured in Prague, Czech  Republic shooting at university - ABC7 New York

abc7 new york

Menczer Tamás: nincs tudomásunk arról, hogy lenne magyar az áldozatok vagy sérültek között

Mély megdöbbenéssel értesültünk a prágai lövöldözésről; jelenleg nincs tudomásunk arról, hogy magyar lenne az áldozatok vagy a sérültek között – írta Facebook-oldalán a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön.

A prágai Károly Egyetem filozófia intézeténél, a Jan Palach téren legalább 15-en életüket vesztették és több tucatnyian megsebesültek a csütörtök délutáni lövöldözésben.
   
Menczer Tamás közölte: a magyar nagykövetség kapcsolatban van az egyetemmel és a rendőrséggel.
   
„Együttérzünk az áldozatok családtagjaival és a sérültekkel, akiknek teljes testi-lelki felépülést kívánunk, imáinkban is velük vagyunk” – fogalmazott az államtitkár.
   
Hozzáfűzte, a fejleményeket folyamatosan figyelik.
   
Az államtitkár koraeste arról adott tájékoztatást, hogy a „jelenlegi információink szerint nagyságrendileg 20-30 magyar egyetemről érkezett hallgató tanul a prágai Károly Egyetemen. Ez nem jelenti azt, hogy mindannyian magyar állampolgárok”.
   
A Károly Egyetemtől kapott első tájékoztatás szerint nincs külföldi áldozata a lövöldözésnek – tette hozzá Menczer Tamás.

Prague University shooting: Several killed, dozens injured in Prague, Czech  Republic shooting at university - ABC13 Houston

abc13


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »