Prágai, belgrádi és ukrán csapattal is megmérkőzik a DAC a téli felkészülés során

Prágai, belgrádi és ukrán csapattal is megmérkőzik a DAC a téli felkészülés során

Prágai, belgrádi és ukrán csapattal is megmérkőzik a DAC a téli felkészülés során Lencsés Zoltán2024. 12. 16., h – 16:11

A DAC labdarúgócsapata január 6-án kezdi meg a téli felkészülést, amely során öt együtessel is megmérkőzik, közülük hárommal egy törökországi összpontosítás során.

A dunaszerdahelyi klubhonlap tájékoztatása szerint a játékosok és a stáb január 4-én találkoznak újra az első tesztelésekre, míg a szezon első edzése január 6-án lesz. A csapat odahaza kezdi meg a felkészülést, majd 18-án Gyirmóton csap össze a Zalaegerszeggel. 

Ezután összpontosításra utazik a törökország Larába, ahol 22-én a szerb bajnokságban 7. helyen álló Csukaricskivel, három nappal később a cseh élvonalban kieső helyen álló Dukla Prahával, 28-án pedig az ukrán bajnokságban 2. helyen álló Olekszandrijával mérkőzik meg.

A tavaszi szezonrajt előtti főpróbát a dunaszerdahelyi MOL Arénában játssza a csapat a besztercebányai Dukla ellen január 31-én.

A közlemény nem tér ki rá, hogy ki lesz a csapat vezetőedzője. Az őszi szezon utolsó három meccsén irányító Branislav Fodrek vezetőedzői megbizatása csak decemberig szól.

Érdekes

Hírdetés

Január 4–5.: tesztelések

Január 6.: első edzés

Január 18. (Gyirmót): ZTE–DAC

Január 19–28.: EDZŐTÁBOR (Törökország, Lara)

Január 22.: Csukaricski (szerb)–DAC

Január 25.: Dukla Praha (cseh)–DAC

Január 28.: Olekszandrija (ukrán)–DAC

Január 31. (MOL Aréna): DAC–Banská Bystrica

A DAC téli menetrendje


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »