Pozsony megye két magyar tannyelvű középiskolája elégedett a kapott kvótákkal – középiskolai helyzetkép

Pozsony megye két magyar tannyelvű középiskolája elégedett a kapott kvótákkal – középiskolai helyzetkép

A középiskolákba felvehető elsősök tekintetében központilag meghatározott kvótaszámokra különbözőképpen reagálnak az egyes oktatási intézmények. Vannak, amelyek azt szeretnék, ha változtatnának az eddigi rendszeren, és a meghatározott keretszám felett is felvehetnének elsős diákokat. Ez főleg ott jellemző, ahol évek óta többszörös a túljelentkezés.

Más intézmények, elsősorban azok, ahol diákhiánnyal küszködnek, elégedettek a minisztérium által meghatározott maximális diáklétszámmal, és örülnek, hogy ennek köszönhetően, esetleg több elsős diákjuk lehet. Pozsony megye két megyei fenntartású magyar tannyelvű oktatási intézményének egyike a Duna utcai magyar tannyelvű gimnázium, amely számára idén 54 diákban állapította meg az oktatási tárca a maximális diáklétszámot. Morvay Katalin iskolaigazgató szerint ez több, mint amennyit az előző években kaptak.

A gimnázium több elsőst vehet fel

„Általában 50 vagy 48 szokott lenni a maximális elsős diáklétszámunk, ez a szokványos kvótaszám a gimnáziumok számára a szlovák gimnáziumokban is, mi azonban most megkaptuk az 54-et, mivel visszamenőleg már három éve több mint kétszer annyi jelentkezési lapot kapunk, mint amennyi gyereket felvehetünk” – fogalmazott portálunknak a gimnázium igazgató asszonya. Mint elmondta, a magasabb maximális diáklétszám annak is köszönhető, hogy jelenleg sokkal több gyerek van a rendszerben, az utóbbi három évben ugyanis növekszik a 15 éves gyerekek száma.

Korábban hatalmas gödörben voltunk, hiába kaptunk volna akár 100 helyet is, ha a felét sem tudjuk megtölteni. A fenntartónk visszamenőleg is figyelemmel követi a számokat, így nem is kellett külön kérvényeznem, megadták maguktól az 54 helyet, ami két 27 fős osztályt jelent”

– fűzte hozzá az igazgató asszony.

Az oktatási minisztérium a statisztikai adatok alapján tudja, hogy hány kilencedikes tanuló végez a jelenlegi tanévben, így aztán ezek, illetve néhány más kritérium alapján meghatározza, hogy egy-egy középiskolában mennyi lehet a maximálisan felvehető diákok száma. „Ezeknek a nem mindig szerencsés kvótaszámoknak a meghatározására azért került sor, mert korábban nagyon sok gyerek jelentkezett gimnáziumba és kevés szakközépiskolákba, s ezzel is próbálták megerősíteni a szakközépiskolákat” – mondta Morvay Katalin iskolaigazgató hozzáfűzve, gyakorlatilag néhány éve már úgy működik, hogy minden megye megkapja tőlük a kvótaszámokat, amelyeket ellenőriz, hogy reálisak legyenek aszerint hány gimnázium, nyolcosztályos gimnázium vagy szakközépiskola van a megye területén.

Ezt azonban megelőzi egy lényeges dolog, Pozsony megyében ez úgy működik, hogy az iskolaigazgatók január 15-éig elküldenek egy javaslatot az oktatási tárcának az osztályszámokról és a diáklétszámról a következő tanévre, de az igazgatónak is a releváns adatokból kell kiindulnia és felelősségteljesen kell eljárnia eközben”

– ecsetelte az iskolaigazgató.  Mint elmondta, ezt követően jönnek ki a minisztériumi maximális diáklétszámok, amit aztán a megye szétoszt – részben annak alapján is, hogy milyen számot kértek az egyes iskolák. Az elküldött javaslatra végül az iskolaigazgatók megkapják a választ, hogy hány első osztályt nyithatnak, illetve hány gyereket vehetnek fel összesen az első évfolyamba.

Hírdetés

Általában, amennyit kértem, még mindig jóváhagyták, illetve most emelték is a diáklétszámot, 54-re.

Egyszer fordult elő, hogy kivételt kellett kérnem, mert volt ugyan annyi felvételizőnk, mint a amennyi a kvóta volt, de nem teljesítették a kritériumokat, kevesebb volt a feltételeket teljesítő diák, mint a kvótaszám. Akkor is megkaptam azonban a kivételt, így kevesebb gyerekkel is elindíthattuk a két osztályt” – fűzte hozzá Morvay Katalin.

Túljelentkezés itt is van, de ezt a felvételi rendszer is okozza

Túljelentkezés persze náluk is van, de ezt befolyásolja az is, hogy minden gyerek összesen négy iskolát választhat, két klasszikus középiskolát és kettő olyat, ahol van tehetségvizsga is. „Ezért is van két fordulója a felvételiknek, az elsőként beírt iskolába megy a gyerek az első terminusban, a másodikként beírtba pedig a második terminusban” – mondta.

A kritériumrendszernek náluk mindig meg kell felelniük a gyerekeknek, a Duna utcai gimnáziumban mindig van felvételi, és náluk is mindig dupla vagy akár több mint dupla annyi felvételi kérelem van, mint amennyi a felvehető diáklétszám, ecsetelte az iskolaigazgató.

Ezért is van nálunk online felvételi előkészítő, hogy a diákok lássák, mire számíthatnak majd a felvételi vizsgán”

– mondta hozzáfűzve, igaz ugyan, hogy a jelentkezések alapján akár három osztályt is nyithatnának, de semmi garancia arra, hogy a második helyen hozzájuk jelentkezettek egyáltalán elmennek hozzájuk felvételizni, mert lehet, hogy már az első helyen felvételt nyernek.

A szenci magyar középiskolában is két osztály nyílik

A szenci Közös Igazgatású Magyar Tanítási Nyelvű Iskola 15 elsős diákot vehet fel a következő tanévre logisztika szakra, 28 diákot pedig a pedagógia szakra. „Az előző évek tapasztalatai alapján úgy gondolom, olyan problémánk nem lesz, hogy valakit nem tudunk felvenni, aki teljesíti a kritériumokat. Az óvoda-pedagógiai és neveli szakra valamivel többen jelentkeztek 28-nál, a logisztika szakra viszont valamivel kevesebben, mint ahány diákot felvehetünk. Összesítve tehát nyithatunk két osztályt” – mondta portálunknak az iskola igazgatója, Kontár Zsuzsanna. Mint mondta, általában engedélyt kapnak arra, hogy ahány diákkal kevesebbet tudnak felvenni az egyik szakra, annyival többet vegyenek fel a másikra.

Az igényelt kvótaszámot az iskola megküldi még januárban a megyének. Amióta a minisztérium határozza meg a sarokszámokat, figyelmeztetik mindig az iskolaigazgatókat, hogy reális számokat küldjenek, abból kell tehát kiindulniuk, hogy reálisan hány diák várható, mondta Kontár Zsuzsanna iskolaigazgató.

Valószínűleg újabb szakkal bővülhet az iskola, kérelmezték ugyanis a pedagógiai asszisztens szak megnyitását is, amire, ha megkapják az engedélyt, a 2024/2025-ös tanévben kerülhet sor. „Elküldtük a kibővítéshez kért dokumentumokat, az iskolaprogramot és a tantervvázlatot, és most már csak a minisztérium jóváhagyására várunk” – mondta az iskolaigazgató hozzátéve, a 2024/25-ös tanévben további félosztálynyi, azaz 15 elsős gyerekkel bővülhet az iskola.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »