Pozsony–Kassa repülőjárat: a nyugat-európai nagyvárosokba olcsóbban juthatunk el, a miniszter belőtte az árat

Pozsony–Kassa repülőjárat: a nyugat-európai nagyvárosokba olcsóbban juthatunk el, a miniszter belőtte az árat

Pozsony–Kassa repülőjárat: a nyugat-európai nagyvárosokba olcsóbban juthatunk el, a miniszter belőtte az árat Tokár Géza2024. 12. 04., sze – 12:55

A közlekedési tárca kiírta a közbeszerzést a korábban meghirdetett, Pozsony és Kassa között ingázó repülőgépjárat üzemeltetésére. Jozef Ráž (Smer) közlekedési miniszter szerint 80 euró körül alakulnak majd a jegyárak.

Ráž a kormányülést követően ismertette az újságírókkal a járatot érintő új információkat. A tervek szerint a két város közti légi közlekedés jövő márciusban indulhat be, heti négy alkalommal. A járatok hétfő, szerda, péntek, valamint vasárnap közlekednének, a győztes pályázónak garanciát kell vállalnia arra, hogy a gépek kapacitása minimálisan eléri a negyven főt.

A miniszter által közölt árak egyelőre orientációs jellegűek, függenek majd a beérkező ajánlatoktól. A közlekedési tárca előzetesen 80 euróban határozta meg az egyirányú jegyek árát, amennyiben csomagot is feladunk, 90 eurót is fizethetünk. A menettérti repülőjegy 130 euróba kerülhet. 

Hírdetés

Ráž szerint elképzelhető, hogy a végleges árak akár alacsonyabbak is lesznek. A miniszter szerint az állam a legalacsonyabb árajánlatot adó érdeklődővel köt majd szerződést, de nem pontosította, mekkora összeggel támogatja a járat üzemeltetését.

Amennyiben a minisztérium által előrejelzett árfekvésben juthatunk majd repülőjegyhez, egyértelműen megdrágul a Pozsony és Kassa közti közlekedés – igaz, a 130 euró körüli összegért csak kétszer ötven percet kell a levegőben tölteni. 

Vonaton mintegy ötven euróért lehet oda-vissza megjárni a két város közti távolságot, autóval nagyjából száz euróba kerül az üzemanyag – a választott útvonaltól függően.

Legutóbb 2018-ban üzemeltettek légijáratot a két város között, akkor száz és kétszáz euró között mozgott a menettérti jegyek ára, de a gyenge érdeklődés miatt nem bizonyult fenntarthatónak a vonal üzemeltetése. 

Más légiutakhoz hasonlítva is viszonylag drágának tűnhet majd az utazás – szezontól és foglalási időponttól függően például a Ryanair fapados repülőjáratai London, Milánó vagy akár Brüsszel irányába is ötven-hetven euróval olcsóbbak, mint egy menettérti repülőjegy a Kassa-Pozsony járatra.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »