Pozsony felmondja a szlovák-magyar állampolgársági megállapodást

Pozsony felmondja a szlovák-magyar állampolgársági megállapodást

Pozsony felmondja a szlovák-magyar állampolgársági megállapodást Lajos P. János2024. 10. 23., sze – 13:01

Jó hír a kettős állampolgárok, és a szlovák-magyar családok gyerekeinek, hogy Szlovákia felmondja a Magyarországgal még a szocializmusban kötött állampolgársági megállapodást, mert megtarthatják mindkettőt. A szlovák kormány szerint a kettős állampolgárság megakadályozása, legalábbis a gyerekek esetében, ellentétes az alkotmánnyal. 

A szlovák kormány felmondja a Magyarországgal még 1961-ben kötött állampolgársági megállapodást, döntött ma a Fico-kabinet. 

A megállapodás szerint azoknak a gyerekeknek, akiknek szülei kettős állampolgárok, vagy az egyik magyar, a másik pedig szlovák állampolgár volt, a szülők döntésének megfelelő állampolgárságot kaptak. 

Hírdetés

Ha nem tudtak megegyezni, akkor a gyerek annak az államnak lett állampolgára, amelyiknek a területén élt. 

A kormány tájékoztatása szerint ezt a megállapodást már különben is csak a szlovák fél tartotta be, Magyarország 1999-ben egyoldalúan érvénytelennek nyilvánította. A kormány indoklásának érdekessége, hogy szerintük is alkotmányellenes akarata ellenére megfosztani egy gyereket a szlovák állampolgárságától. 

A megállapodás célja a kettős állampolgárság létrejöttének megakadályozása a kiskorú gyerekeknél, ami azonban ellentétes az alkotmánnyal, az állampolgárságról szóló európai megállapodással és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, indokolja a megállapodás felmondását a Fico-kormány. 

Szlovákia ugyanígy felmondja a Szovjetunióval kötött hasonló megállapodását, amely ma már csak Oroszországra vonatkozik. A kormány döntését még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, az egyezmény hatálya 12 hónappal a másik félnek való kézbesítés után szűnik meg. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »