Potocskáné Kőrösi Anita: "Én az embert helyezem a középpontba, és nem teszek különbséget, hogy a hozzám forduló honfitársam rám szavazott-e, vagy sem"

Potocskáné Kőrösi Anita: "Én az embert helyezem a középpontba, és nem teszek különbséget, hogy a hozzám forduló honfitársam rám szavazott-e, vagy sem"

„Olyan jelölteket indítunk az előválasztáson, akik helyben már bizonyítottak és akik kellően integratívak ahhoz, hogy ne csak az elkötelezett ellenzéki szavazókat tudják megszólítani, de a bizonytalanokat is” – Jakab Péter, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje nyilatkozta ezt pártja jelöltjeivel kapcsolatban. Interjúsorozatunkban bemutatjuk a Jobbik színeiben az előválasztáson induló politikusokat, és terveiket.

Az aktív parlamenti működésen túl a terepmunkában hisz, az önkormányzatiság fennmaradásáért és a Balaton védelméért küzd, az előválasztásra pedig pozitív kezdeményezésként tekint Potocskáné Kőrösi Anita. Somogy megye 4. számú választókerületének jobbikos indulója, az ellenzéki párt alelnöke és országgyűlési képviselője szerint alternatívát kell nyújtani a kormánypárti jelölttel szemben, és azért dolgozik, hogy ez a személy ő lehessen. Interjú.

Aktív ellenzéki képviselőként hogy látja, milyen eredményeket tudott elérni eddigi munkája során?

Az elmúlt közel három évben megtaláltam annak a módját, hogy az emberek véleményének hogyan adhatok hangot a Parlamentben. A munka azonban főleg a terepen, a településeken zajlik. A helyi ügyek felkarolását helyezem előtérbe, és főként gazdasági szempontokat figyelembe véve fedem fel a nyilvánosság előtt az Orbán-rendszer valódi arcát. Az önkormányzatiság és a Balaton védelme az a két terület, ahol a legjobban tudom hasznosítani korábbi szakmai, közgazdasági területen szerzett tapasztalataimat. A legnagyobb eddigi eredményeimnek azt tartom, hogy sikerült elérnem, hogy a kormány vizsgálja felül a balatoni vitorláskikötők bérbeadását, valamint széles körű lakossági tiltakozással megakadályoztuk, hogy Balatonvilágoson a volt úttörőtábor helyén egy betonmonstrum épüljön.

Jakab Péter és Potocskáné Kőrösi Anita
Potocskáné Kőrösi Anita

Az önkormányzatiság sokak szerint végnapjait éli, legalábbis úgy tűnik, a kormány nem ebben a modellben látja a jövőt. Ön szerint?

Az önkormányzatokat a demokrácia utolsó bástyáinak tartom. Véleményem szerint a regnáló kormányzat megbocsáthatatlan bűne a települések jogköreinek csorbítása, a helyi bevételek elvonása, a folyamatos központosítási intézkedések. A legutóbbi önkormányzati választások óta érezhetően bosszúhadjárat folyik az ellenzéki vezetésű települések ellen, melynek egyértelmű kormányzati célja az ellehetetlenítés és a gazdasági kivéreztetés. Mindezek ellen a települési polgármesterekkel, képviselőkkel egyeztetve szólalok fel a Parlamentben, valamint költségvetési módosító indítványok, törvényjavaslatok benyújtásával küzdök az önkormányzatiság fennmaradásáért.

Említette a Balatont is, amit a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) napról napra sajátít ki saját érdekköreinek. Marad belőle az embereknek is?

Szerintem a Balaton mindenkié! Azon dolgozom, hogy ezt az üzenetet eljuttassam minden magyarhoz. Hiszem, hogy a mostani generáció felelőssége, hogy az elkövetkezendő nemzedékek is abban a természeti környezetben élvezhessék a magyar tenger adta lehetőségeket, ahogy azok az elmúlt évtizedek emlékeiben élnek. Fürdőzésre alkalmas, szabadon bejátható, nádasokkal övezett partszakaszokat. Az elmúlt egy évtizedben azonban sorra jelentek meg olyan beruházások körbe a Balaton-partján, amelyek nemcsak a Balaton kizsákmányolására és kisajátítására irányulnak, hanem ökológiai károkat is okoznak a magyar tengernél. Erre minden eszközzel rá kell irányítanunk a közvélemény figyelmét, mert láthatóan a kormányzat nemhogy nem gátolja ezeket a folyamatokat, de támogatja is a Balaton-part és kapcsolódó infrastruktúrák, vitorláskikötők magánkezekbe történő átjátszását.

Potocskáné Kőrösi Anita

Hírdetés

Béli Balázs/Alfahír

Már tudható, hogy közös jelölt szeretne lenni a 2022-es országgyűlési választásokon a Siófok központú választókerületben. Mit tesz most, és mit kíván tenni a jövőben a kerület településein élőkért?

A képviselői munka egy szolgálat, függetlenül attól, hogy a képviselő az ellenzéki vagy a kormánypárti padsorokban ül. Felelősséggel tartozom az emberekért, éppen ezért bárkinek, aki megkeres, próbálok a magam eszközeivel segíteni. Mindenekelőtt meghallgatom az emberek problémáit, de örömmel fogadom az állampolgárok véleményét, kritikáját is. Folyamatos vidékjárással keresem a megoldandó feladatokat, mert vallom, hogy az íróasztal mögül egy irodából nem lehet valós képet kapni az országban zajló folyamatokról, a magyar emberek mindennapi életéről.

Mit vár az előválasztástól?

Fontos és pozitív lépésnek tartom, hogy az ellenzéki pártok vezetői közös nyilatkozatban fektették le, hogy mind a 106 egyéni körzetben egy közös ellenzéki jelöltet fognak támogatni. A Somogy 4. számú választókerületben is a helyben élők dönthetik majd el az előválasztás során, hogy kit tartanak a legesélyesebbnek a kormánypárti jelölttel szemben. Ezen az előválasztáson én is megmérettetem magam, és amennyiben az itt élők nekem szavaznak bizalmat, akkor valamennyi ellenzéki párt támogatását magam mögött tudva vágok majd neki a 2022-es országgyűlési választásnak.

Mik az elképzelései, milyen programja van? Milyen alternatívát tud majd nyújtani a kormánypárti képviselővel szemben?

Ahogy eddig is, a jövőben is a magyar embereket, a választókerület 71 településén élő lakosokat szeretném képviselni pártállástól, kortól, származástól függetlenül.

Én az embert helyezem a középpontba, és nem teszek különbséget, hogy a hozzám forduló honfitársam rám szavazott-e, vagy sem.

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján már fogalmazódik bennem az a program, amelyet alternatívaként fogok kínálni majd a választóknak, melyek közül most csak néhányat sorolnék fel: igazságos pénzelosztás észszerű beruházásokra a települések között, célzott pályázati rendszerrel; átfogó infrastruktúra-fejlesztés; élhető, biztonságos, a fiatalok, családosok számára vonzó kistelepülések; állat- és környezetvédelem; kézzelfogható javaslatok a roma integrációban.

Mennyire ismeri a választókerületét, a térség hagyományait, adottságait?

Születésem óta itt élek a családommal és a politikai pályám is Siófokon indult. Az előző kampány során ismerkedtem meg a választókerület kistelepüléseivel és amióta képviselő vagyok, a települési jelenlétet, a helyi lakossággal való kapcsolattartást tartom az egyik legfontosabb képviselői feladatomnak. Somogyország hagyományait annak a közösségi összetartóerőnek köszönhetjük, amit több mint 500 éve ápolnak somogyi őseink. Nekünk, a mai kor generációjának óriási a felelősségünk, hiszen úgy kell élnünk, hogy Somogy megye a következő nemzedékek számára is élhető legyen. Vallom, hogy élhető vidék nélkül nincs erős Magyarország!

Potocskáné Kőrösi Anita
Potocskáné Kőrösi Anita

A NER általában komoly erőket mozgósít azért, hogy az ellenzék esélyesnek tartott jelöltjeit hátráltassa – ráadásul most itt a járvány is. Hogyan tud eljutni az emberekhez, hogy jobban megismerjék?

Szeretem látni az emberek reakcióit egy-egy beszélgetés alkalmával, de sajnos a mostani vírushelyzet leszűkíti a személyes találkozások lehetőségeit. Így marad a telefonon és elektronikus úton való kapcsolattartás, illetve fő kommunikációs csatornaként a Facebook-oldalamat használom. A járvány elleni intézkedések maximális betartása mellett pedig szórólapokon és egyéb kiadványokban számolok be a képviselői tevékenységemről.

Ha már járvány, akkor járványkezelés – a kormány rengeteg kritikát kap amiatt, hogy nem nyújt elegendő segítséget a gazdasági válság áldozatainak. A Jobbik például jelentősen magasabb bértámogatást követelt. Közgazdászként mi erről a véleménye?

Sajnos ki kell jelentenünk, hogy a gazdasági válság Magyarországra is begyűrűzött, és egyre mélyebben érinti a társadalmi rétegeket. Már tavaly tavasz óta, a válság első jeleit követően a Jobbik folyamatosan követeli a kormánytól, hogy finanszírozzák meg a kieső munkabérek 80 százalékát. Sajnos várható volt, hogy több százezer ember fogja elveszíteni a munkahelyét, vagy más formában csökken majd a bére. Az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbítására és összegének megemelésére is meg lett volna a költségvetési fedezet, de a kormányzat a rendelkezésre álló forrásokat az emberek helyett látszat- és luxusberuházásokra költötte. Emiatt tavaly év végére az államadósság és a költségvetési hiány is soha nem látott mértéket öltött.

A kormány átgondolatlan gazdaságpolitikai intézkedései nem nyújtottak valódi segítséget a vállalkozásoknak. A bértámogatások kifizetései hónapokat csúsznak, és a legtöbb esetben a vissza nem térítendő támogatások odaítélése helyett hitelfelvételbe kívánják hajszolni a vállalkozókat. Ez nem nevezhető érdemi válságkezelésnek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »