Potfay Vica: Dr. Gődény és társai, avagy a járványtagadók és az oltásellenesek

Potfay Vica: Dr. Gődény és társai, avagy a járványtagadók és az oltásellenesek

Mostanra szinte a világ minden országa kitermelte a maga ” ellenállási ” alakját, akik viszik a prímet a járványtagadás, oltásellenesség, kormányzati intézkedések megkérdőjelezése terén. Aktivitásaik általában a politikai ellenzék tevékenységét követik, miszerint a kormány rendelkezései vagy túlságosan szigorúak – és ezáltal csorbítják a polgárok jogait -, vagy túlzottan megengedőek, – ami viszont a járvány lefolyását veszélyezteti -, szintén a polgárok kárára. Köztes álláspont általában nincs. Ezenkívül bevett szokássá vált az is, hogy amit az egyik politikus kinyitni javasol, azt az ellenzék azonnal becsukná és viszont.

Nagy baj ezzel nem lenne, ha nem élesben gyakorolnák a kormányzást, és nem úgy nézne ki az ország vezetése, mintha egy félig vak, mattrészeg kiskamasz próbálná egyenesben tartani az autót az úttesten sötétben. A rést a pajzson hivatott betölteni jópár kéretlen szabadságharcos. Nálunk, Szlovákiában, kissé általánosítva, a nacionalisták vették át ezt a feladatot.

Magyarország fő szabadságharcosa e tekintetben kétségkívül Dr. Gődény György, alias A Patikus. Gődény gyógyszerész, a Közös Nevező 2018 nevű kamupárt elnöke Ezenkívül youtuber, médiaszemélyiség, többszörös bajnok testépítő és amerikaifutball-játékos, erőnléti és fitneszedző. 2013-tól a magyar média- és filmipar egyik szereplője. Gyermekei Sion, Jordána, Ráhel, Jonatán.

Feleségével, a szintén a fitnesz terén tevékenykedő Gődény Melindával elszántan küzdenek a …valami ellen. Teljesen nem világos, hogy mit is szeretnének elérni, viszont azért a valamiért nagyon igyekeznek. Úgy tűnik, ők is a járványt szeretnék megszüntetni, mégpedig oly módon, hogy teljesen letagadják annak létezését. Fene se érti őket, de lelkük rajta.

Hírdetés

A lelkiismeretükön kívül valójában nem igazán kell számot adnia munkásságáról, mert a patikus úr egyszeri előállítása legfeljebb provizórikus volt. Azután, hogy a Párbeszéd politikusa, Kocsis-Cake Olivio Polt Pétertől kért választ arra vonatkozóan, hogy hol marad a fellépés a vírustagadókkal, járványintézkedések ellen kampányolókkal szemben.

Ennek kapcsán derült fény arra is, hogy Gödény György, az egyik „leghírhedtebb vírustagadó propagandista” a 2018-as országgyűlési választások előtt 150 millió forint állami támogatást vett fel pártja finanszírozása céljából, és ezt az összeget azóta sem fizette vissza az államnak, miután nem érte el az ötszázalékos küszöböt.

Gödényt az előállítás után hamarosan szabadon engedték és bár a Facebook elérhetetlenné tette néhány oldalát, azóta újak alakultak és egy nemrégi tüntetést is zavartalanul levezényelte, néhány feljelentés és igazoltatás dacára. Támogatói közt megtalálható szinte minden társadalmi réteg, többek közülük annyira elvakultak és agresszívek hogy az “Igyál higanyt szürcsölve, te gyilkos!”- ilyen és ehhez hasonló halálos fenyegetések sem ritkák. Kíváncsian várjuk, lesz e jogi következménye a Patikus ténykedésének. A másik alternatíva, hogy az illetékesek elnézik a Maffiapatikus túlkapásait, bízva abban, hogy ha a helyzet javul, a nép is megnyugszik.

Addig is valaki megfejthetné a jelenséget, hogy tisztes családanyák, dolgos munkásemberek, éltes korú nagymamák, mi több, képzett, intelligensnek tartott polgárok miért drukkolnak egy kinézetre és állításaiban is gyanús, földtől elrugaszkodott elveket hirdető “rosszfiúnak” ?!

Potfay Vica


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »