Potápi: az egységes Kárpát-medence egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti

Potápi: az egységes Kárpát-medence egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti

Az egységes Kárpát-medence nemcsak az egységes magyar nemzetet, történelmet, nyelvet, kultúrát, hanem egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a székelyudvarhelyi Cserehát negyedben szombaton délután, miután letették a magyar állami támogatással épülő óvoda alapkövét.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által koordinált projekt keretében a létező Ficánka óvoda mellé épül egy újabb épület, mely három csoport számára biztosít hosszú programos óvodai ellátást és étkezést. Az udvaron játszóteret és sportpályát terveznek kialakítani. A beruházás várhatóan 180 millió forintba kerül.

Potápi Árpád János elmondta, hogy a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében 713 magyar óvoda újult meg, és 179 új óvoda épült. Erdélybe több mint 33 milliárd forint jutott, amelyből 103 új óvodát építettek és 376-ot újítottak meg. Azt is hozzátette: a program a negyedik üteméhez ért, és tovább folytatódik.

A jövő évi választásokra utalva kijelentette: “önök számíthatnak ránk, és mi is számítunk önökre”.

Kallós Zoltán, a román oktatásügyi minisztérium nemzeti kisebbségi oktatásért felelős államtitkára köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért. Azt kívánta, hogy a gyermekek boldog éveket tölthessenek el a most felépülő óvodában, és majd az ő gyermekeik is ide járhassanak.

Hírdetés

Gálfi Árpád polgármester reményét fejezte ki, hogy Magyarországnak továbbra is nemzeti kormánya lesz, és folytatódnak a határon túli fejlesztések.

Szász Zoltán, az RMPSZ udvarhelyszéki szervezetének az elnöke felidézte: a székelyudvarhelyi Cserehát azáltal lett ismert az egész Kárpát-medencében, hogy az 1990-es években a román kormány apácakolostort, román árvaházat, és román gimnáziumot létesített a városrészben az etnikai arányok megváltoztatásának a céljával. Megjegyezte: a román gimnázium évfolyamonként egy osztállyal indult, ma három párhuzamos osztállyal működik, többnyire magyar gyermekekkel.

“Mi a jövőt nem ebben látjuk” – jelentette ki a pedagógus, aki az anyanyelvi intézményépítés és oktatás fontosságát hangsúlyozta.

A szombati ceremónia keretében időkapszulát is elhelyeztek az alapkőben, amelybe többek között óvodás gyermekek kézlenyomatait helyezték.

MTI

The post Potápi: az egységes Kárpát-medence egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »