Potápi Árpád János: az egyházi közösségeknek köszönhetően teremthető meg a jövő

Potápi Árpád János: az egyházi közösségeknek köszönhetően teremthető meg a jövő

Az egyházi közösségeknek, az egyházaknak köszönhető, hogy „meg tudtuk tartani magyar nyelvünket, hagyományainkat, identitásunkat”, és nekik köszönhetően teremthető meg a jövő – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Dombóváron.

Potápi Árpád János a helyi evangélikus templom külső felújítása alkalmából rendezett hálaadó istentisztelet után úgy fogalmazott: „nincsen nemzet erős közösségek nélkül”, és az erős közösségek alkotják a gyülekezeteket, egyházközösségeket is.

Az államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a templomok felújításával egyúttal „megerősítjük a keresztény közösségeinket is és önmagunkat is”, hiszen közösségek nélkül nincsen jövő.

Közölte: az elmúlt időszakban háromezer templomot és egyházi közösségi teret újítottak fel és csaknem kétszáz új templomot szentelhettek fel Magyarországon, Kárpátalján, Erdélyben, a Felvidéken és a Délvidéken.

Hírdetés

Ezek olyan számok – tette hozzá -, amelyekre „méltán lehetünk büszkék, hiszen mi magunk adtuk ehhez a munkát, közösen alakítottuk ki a célokat és közösen tudtuk megteremteni a lehetőségeket”.

A magyar templomfelújítási programnak is köszönhetően csaknem 26 milliárd forintból újultak meg templomok a magyarok lakta vidékeken – emelte ki.

A vasárnapi hálaadó istentiszteleten Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
A Dombóvári Evangélikus Társegyház csaknem száz esztendeje épült templomát a magyar templomfelújítási program támogatásával renoválták kívülről idén.
Megújult a templomtorony tetőszerkezete és homlokzata, továbbá újrafestették az épület külső falait.
A magyar templomfelújítási program részeként – Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár korábbi közlése szerint – 465 millió forint értékben 25 településen 31 templom újult, illetve újul meg Tolna megyében.

(mti/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »