Poszt-Covid: az oltottak sem lélegezhetnek fel

Poszt-Covid: az oltottak sem lélegezhetnek fel

Bár még kevés az adat róla, de úgy tűnik, hogy azoknál is jelentkezhet a poszt-Covid, aki oltottan esett át a koronavírus-fertőzésen.

A mellkasi fájdalomtól az álmatlanságig sokféle tünete lehet az úgynevezett long- vagy poszt-Covid szindrómának. Erről a tünetegyüttesről akkor beszélhetünk, ha a koronavírus-fertőzésen átesetteknél a betegség kezdete után még két-három hónappal is jelentkeznek zavaró panaszok – magyarázza a Budai Egészségközpont belgyógyász-kardiológus szakorvosa.

A vezető tüntet az érintett betegeknél a nagy fokú fáradtság, a mellkasi fájdalom és a köhögés, valamint időszakosan panaszolnak légszomjat is – teszi hozzá Bencze Ágnes. Az említetteteken túl a betegeknek lehet ízületi fájdalmuk, szaglási panaszuk, szaglásvesztés, esetleg bűzös szagok érzete. Sok páciens panaszkodik továbbá koncentrációs zavarokra és depresszióra.

Az európai adatok szerint a fertőzésen átesettek 20-25 százalékánál jelentkezik a poszt-Covid, a kínai statisztika szerint azonban a betegek 70 százaléka szenved tőle.

Hírdetés

A fertőzésen tünetmenetesen átesetteknél nem, az oltott betegeknél azonban megjelenhet a szindróma.

„Erre természetesen még kevés epidemiológiai adatunk van, de találkoztam már olyan beteggel, aki oltás után lett koronavírusos, és később enyhe poszt-covidos tüneteket panaszolt” – fogalmazott Bencze Ágnes. A főorvos azt tanácsolja: a maradványtüneteket tapasztalók mindenképpen forduljanak orvoshoz, a panaszok hátterében ugyanis súlyos szövődmények is lehetnek. Az olyan páciens, aki két-három hónap után is köhög, lehet, hogy poszt-Covid szindrómás, és elképzelhető, hogy Covid-fertőzés okozta tüdőembóliája van, ami csak megfelelő vizsgálatok útján zárható ki – fűzte hozzá.

A maradványtünetektől szenvedőket a háziorvos poszt-Covid ambulanciára irányíthatja. Itt a panaszokat igyekeznek csillapítani, a légszomjra például légzőtornát, a szaglásvesztésre speciális szaglástrénigét írhatnak elő, míg a gépi lélegeztetéssel kezelt betegek komplex rehabilitációt kapnak. Felmérések szerint a poszt-Covid tünetek a fertőzés megjelenése után még fél évvel is okozhatnak panaszokat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »