Pörzse Sándor: a jobbikos tagság ostoba!

Pörzse Sándor: a jobbikos tagság ostoba!

Pörzse Sándor szerint Vona Gábornak kell eldöntenie, hogy kivel szeretne együtt dolgozni, és kivel nem. Méghozzá gyakorlatilag azért, mert a Jobbik tagsága erre képtelen, mivel túl ostoba hozzá.

Hatalmas a helyezkedés a Jobbikban. A tét pedig az, hogy ki milyen párthatalmi pozíciót fog a 2018-as választás előtt. Sikerül-e Vonának kiszorítani a Novák Előd fémjelezte vonalat, vagy végleg meggyengülnek pozíciói? Mivel a tét elég nagy, így mindkét tábor jelentős erőket vet be. Vona ugyanis elnöki vétóval kívánja kiütni a nyeregből a jelenlegi Jobbik-elnökség egy részét, amit Novákék nem hagynak annyiban. A hatalmi harc gyakorlatilag két eltérő hatalomtechnikai megközelítés, a néppártosodás és a radikalizmus küzdelmére redukálódott le. Míg az egyik tábor a vezető tévedhetetlenségével, addig a másik az alulról szerveződő demokráciával érvel.

Pörzse Sándor a Barikád legújabb számának főszerkesztői vezércikkében írta meg véleményét, és tette le voksát Vona Gábor mellett. Méghozzá nem is akárhogy!

 „Lehet, hogy durván hangzik, amit mondok, de a tagság egész egyszerűen nem tudja eldönteni, ki a jó alelnök. Azt az elnök tudja eldönteni. A tagság azt tudja eldönteni, hogy szűkebb környezetében ki a legkiválóbb közülük.” 

Hírdetés

„Sőt, van egy olyan jelenség is (és aki volt Jobbik-kongresszuson, az ezt tudja), hogy aki nagyobbat és nagyobb hévvel mond, azt megválasztják alelnöknek. Elég egy kongresszuson beígérni, hogy visszafoglaljuk Erdélyt, betiltjuk a MAZSIHISZ-t, közös cellába kerül Orbán és Gyurcsány, elkobozzuk a Hitgyüli vagyonát, és máris kész az alelnökség. Az, hogy ennek semmi alapja, sőt ha akarná valaki, sem tudná végrehajtani, az a felhevült pillanatokban egyáltalán nem számít.” 

Ennyit arról, hogy hogyan is áll a Jobbikon belül a néppártosodás. Ennél azonban sokkal súlyosabb jelenség, hogy milyen szinten nézi le saját tagságukat a párt egyik vezető véleményformálója. Ugye, megint az a borzalmas tagság, Szabó Iván óta ismerjük ezt a fogalmat. Most eljött a Jobbikban is az emdéefedés ideje. Azok kezéből facsarják most ki a döntés lehetőségét, akiknek a hátán felkapaszkodtak.

Végül tehát pont olyanok lettek, mint akik ellen egykor létrejött a Jobbik.


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »