Portik Tamás korábbi barátnőjét indítja a Momentum Szolnokon

Portik Tamás korábbi barátnőjét indítja a Momentum Szolnokon

Hoppá! ez nem semmi, ebbőlk balhé lesz!

Fekete-Győr András bejelentette: Kármán Irént, az egykori újságíró-dokumentumfilmest indítja a Momentum Mozgalom az ellenzéki előválasztáson a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 1-es választókerületben.

Az egykori újságíró a 2000-es években dokumentumfilmet forgatott és könyvet is írt az olajmaffiáról, a könyvben foglalt állításokat sokan feltételezésnek, összeesküvés-elméletnek tartják. 2007 júniusában azt állította, könyve és az ahhoz végzett kutakodás miatt ismeretlenek elrabolták: Pesterzsébetről a Duna-partra vitték autóval, ott összekötözték a végtagjait, majd bántalmazták. A Lágymányosi híd mellett találtak rá, kórházba került – inkább a sokkhatás, semmint a sérülései miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság először életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást, és ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki, majd az ügyet átvette a Nemzeti Nyomozó Iroda. Két hónapos felderítést követően a rendőrség visszavonta a nyomravezetői díjat, a vizsgálat során pedig megállapították: elrablása nem történhetett úgy, ahogy Kármán állítja. A rendőrök semmilyen bizonyítékot nem találtak, ami az emberrablásra utalt volna. A nyomok inkább olyannak tűntek, mint amikor valaki saját magát kötözi meg – írja a Magyar Nemzet.

A lap kitér arra is, hogy Kármán az olajmaffiáról szóló könyvét Sándor Istvánnal, a rendőri berkekben Papa becenevű főnyomozóval kezdte írni, majd később összevesztek, és elváltak útjaik.

A volt rendőr korábban a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: elváltak útjaik Kármánnal, mert

Hírdetés

Sándor István itt már egyértelműen utalt arra, hogy a riporternő intim kapcsolatot létesíthetett az akkori legismertebb magyar bűnözővel, a cégével az olajszőkítésben is részt vevő Portik Tamással. Erről maga Kármán Irén is nyilatkozott 2007-ben az Indexnek, ahogy ő mondta, „gyengéd szálak fűzték” Portik Tamáshoz. Öt év elteltével már másképp látta a dolgokat a magát tényfeltáró újságírónak tartó Kármán. 2012-ben a Heti Válaszban már arról beszélt, nem volt intim kapcsolata Portik Tamással, de előfordult, hogy utóbbi elvitte magával az éjszakai élet meghatározó alakjai közé – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

A portál emlékeztet: a Momentum politikusává lett Kármán legutóbbi nyilatkozata öt évvel ezelőtt hangzott el Portik kapcsán. A Blikk szerint a riporternő azt mondta, ha alvilági barátja, Portik Tamás fiatalkorában prostituáltként kezdte volna őt futtatni, akkor nagyon sokra vihették volna ketten együtt. Talán még politikusok is lehettek volna, közös plakáton.

www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »