Megszünteti nagykanizsai gyártását az ukrán államfő érdekeltségében álló Bonbonetti, az édesipari társaság üzemében 60 fős létszámleépítést jelentettek be, ami azt jelenti, hogy decemberben meg is szűnik a termelés Nagykanizsán – értesült a Népszabadság.
Sánta Sándor, a társaság vezérigazgatója nem cáfolta a hírt. Elmondta, hogy a gyártás jelentős része budapesti gyárukba kerül, egyes gépsorokat már át is telepítettek a fővárosi üzemükbe – írta a Népszabadság.
A cégvezető a lépést a hatékonyság növelésének kényszerével indokolta. Elmondta, hogy cégcsoportjuk az utolsó olyan édesipari gyártó Magyarországon, amelynek nagy kapacitású gyára van az országban, és meghatározó márkákat gyárt.
Sánta Sándor szerint több megoldáson is gondolkodnak a nagykanizsai gyár jövőjével kapcsolatban, és olyan megoldást részesítenének előnyben, amelynek eredményeként megmaradhat a helyi gyártás.
Hangsúlyozta, hogy a magyarországi fejlemények nem állnak összefüggésben az ukrán anyacég, a Viktor Porosenko érdekeltségében álló Roshen problémáival az orosz piacon, amelyek ugyan alapvetően nem rendítik meg az európai, amerikai és kanadai érdemi piacokkal is rendelkező céget, de azért komoly bevételkiesést okoznak neki.
A lapnak sikerült megtalálnia egy befektetőt, aki vevője lehet a gyárnak. Részleteket – a nem édesipari vállalkozásokban érdekelt – Géczi László nem közölt, de annyit elmondott, banki hitelek és uniós támogatás felhasználásával biztosítaná a termelés fenntartását, a dolgozók további foglalkoztatását.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »