Pörög tovább a Diageo formabontó kampánya

Pörög tovább a Diageo formabontó kampánya

A Diageo alkoholos italgyártó- és forgalmazó vállalat idén is folytatja a Momentán Társulattal közös Smashed című előadássorozatot, amelynek célja a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorítása – közölte az InfoRádióban a cég kelet-európai vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója.

„Egy oktatási programról van szó, amit a Momentán Társulattal 2019-ben indítottunk el azzal a céllal, hogy visszaszorítsuk a fiatalkorú alkoholfogyasztást” – hangsúlyozta Ábrahám Gergely. Mint mondta, ez egy körülbelül 30 perces színházi előadás, ami három fiatal történetéről szól. A darabot követően pedig egy ugyancsak félórás műhelybeszélgetést tartanak a diákokkal.

„Arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit értettek meg a történetből, szerintük a szereplők közül ki hibázott, illetve mit lehetett volna máshogy csinálni” – folytatta a Diageo kapcsolatokért felelős igazgatója. Azt is elmondta, hogy mivel a történetben szerepet játszik az alkohol, az előadás végén nagyon fontos tanulságokat lehet leszűrni. A diákokkal a színdarab előtt is és utána is kitöltetnek egy-egy kérdőívet, hogy felmérjék, milyen hatást gyakorolt rájuk az előadás.

Hírdetés

Ábrahám Gergely szerint öt év elteltével már biztosan látszik, hogy a programnak van hatása és értelme. Eddig már majdnem 120 iskolába jutottak el és 80 előadáson vannak túl – ismertette az igazgató. Az eredményekről szólva elmondta: összesen

14 ezer diák vett már részt a programban,

akik többsége úgy nyilatkozott: ez egy nagyon jó módja annak, hogy erről a problémáról beszélhessenek. A legtöbben még azt is hozzátették, hogy sokkal felelősségtejesebb döntéseket tudnak majd hozni alkoholfogyasztással kapcsolatban.

Arról is beszélt, hogy folytatni akarják a programot, amit a Covid-járvány miatt kénytelenek voltak megszakítani, de aztán kitalálták a Smash online platformot, ami a mai napig működik. Ebben ugyanazt az előadást láthatják a monitorok előtt ülő gyerekek, bár kicsit kevésbé interaktív módon. „Az idén indítunk egy workshopot a tanároknak, mert szeretnénk meggyőzni őket, hogy ez egy kiváló, ingyenesen hozzáférhető eszköz. Próbáljuk elmondani nekik miként tudják bevenni az oktatásba, illetve a saját kis Smash előadásaikat hogyan tudják – adott esetben egy osztályfőnöki órán – megvalósítani” – magyarázta az InfoRádióban Ábrahám Gergely.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »