Poprádi felirat-incidens: Az igazgatónő nem tett feljelentést a diák ellen. Országos mozgalom indult Fico ellen

Poprádi felirat-incidens: Az igazgatónő nem tett feljelentést a diák ellen. Országos mozgalom indult Fico ellen

A vártánál nagyobb politikai hullámokat vert a poprádi gimnáziumnál történt eset, ahol Robert Fico (Smer) kormányfő tartott volna előadást, ám azt lemondták. Az előadás napján a diákok egy része tiltakozni készült , a miniszterelnököt pedig sértő feliratok várták az iskola épülete előtt. Fico végül az uniós kötelezettségszegési eljárás hírére hivatkozva, telefonon kérte a látogatás elhalasztását. Azt ígérte, máskor megtartja az előadását. A kormányfő állítja, nem tudott az iskola előtt feliratokról, és az előadás lemondása nincs összefüggésben az esettel.

A vulgáris feliratokat egy 19 éves diák, Michal (becenevén Muro) írta krétával a járdára. Többek között azt írta: „Elég volt Ficóból” és „Hogy ízlik Putyin f…?”. Rajzolt egy kék-sárga ukrán szívet is. Az iskola igazgatónője videóra vette az esetet. A diákot a rendőrség elvitte kihallgatásra, majd visszaengedték az iskolába.

Mária Vojtaššáková, az iskola igazgatója nyílt levelet tett közzé az intézmény honlapján. Ebben elmagyarázta a történteket. Hangsúlyozta, hogy nem tett büntetőfeljelentést a diák ellen. A rendőrséget (melyet az iskola egyik alkalmazottja hívott) nem bosszúból értesítették. Azért tették, mert a diák (akkor még ismeretlen személy) viselkedése abban a pillanatban „aggodalmat keltett”. Az igazgatónő azt állítja, csak később derült ki számára, hogy a saját diákjukról van szó.

Hírdetés

Vojtaššáková visszautasította a politikai manipulációkat és befolyást. Kijelentette, hogy soha nem jelöltette magát egyetlen politikai párt színeiben sem. (Korábban tévesen híresztelték ezt róla, de összetévesztették egy névrokonával ). Azt is elmondta, hogy a beszélgetést a kormányhivatal kezdeményezte. A szülők 18%-a nem engedte el a gyerekét a vitára, számukra pótórát biztosítottak.

Szárba szökkent és terjedni kezdett

Körkép.sk

Nyitókép forrása: Facebook


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »