Az alábbi szórólap terjedt a Corvin közben, a Jobbik október 23-i ünnepi megemlékezése közben:
Pongrátz Andrással eltávolítjuk a Szabadság téri, kommunista jelképeket – "Aki magyar, velünk tart!"
2015. október 25-én, a Kossuth téri sortűz évfordulóján, az áldozatok új emlékhelyénél (a Parlament előtt, a Rákóczi-szobor mellett) találkozunk 14:00 órakor, hogy lelkiismeretünk szavának engedve, évtizedes sikertelen erőfeszítéseket követően a polgári engedetlenség útjára lépjünk, és eltávolítsuk az elvileg tiltott kommunista önkényuralmi jelképeket a Szabadság téri szovjet emlékműről. Aki tud, hozzon a munkához szükséges szerszámokat (pl. véső, kalapács)!
Ahogy a Corvin köz legendás parancsnokának, Pongrátz Gergelynek az öccse, a Sztálin-szobor ledöntésében is résztvevő Pongrátz András fogalmazott a minap: „Szégyen és gyalázat az emlékmű további fennállása, amit nektek nem szabad eltűrnötök, tegyetek meg mindent az emlékmű eltávolításáért! Mi is megtettünk minden tőlünk telhetőt 1956-ban, de, amint Gergely bátyám mondta: most rajtatok van a sor.”
Az orosz nemzetet tiszteljük, akciónk kizárólag a Szovjetunió katonai megszállását dicsőítő emlékmű ellen irányul, melynek rendezetlensége a két nemzet viszonyát is megterheli, kormányunk mulasztása miatt.
A Pesti Srácok
Pongrátz András kezében a kiosztott több száz szórólap egyike |
A Corvin köz legendás parancsnokának, Pongrátz Gergelynek öccse ott lesz a Szabadság téren. Kell ennél jobb program a Kossuth téri sortűz évfordulójára? Itt az idő, hogy végre lemossuk a gyalázatot!
(Kuruc.info)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »