Polt Péternek a Parlamentben: „Önnek 13 ezer millió forintért kellett volna harcolnia, de ezt sem tette meg”

Polt Péternek a Parlamentben: „Önnek 13 ezer millió forintért kellett volna harcolnia, de ezt sem tette meg”

A jobbikos Szilágyi György hétfőn azonnali kérdés formájában szembesítette a parlamentben Polt Péter legfőbb ügyészt az Elios 13 milliárdjával. Mint ismert, a korábbi Tiborcz-cég projektjeinek számláit nem Brüsszel, hanem a magyar adófizetők fogják megfizetni.

Az ellenzéki képviselő ugyanakkor szóba hozta azt is, hogy Polt Péter nem hajlandó elmenni az Európai Parlament költségvetési bizottságának, a jobbikos értelmezés szerint a legfőbb ügyész arra már nem volt bátor, hogy kimenjen válaszolni a testület kérdéseire. Pedig az OLAF már korábban megállapította, hogy az Elios-pénzeket nem fogják visszafizetni, többek között szervezett csalásra, túlszámlázásra, illetve csak papíron létező minőség-ellenőrzésre hivatkozva.

Szilágyi György felidézte, hogy Magyarországon is érkeztek feljelentések az ügyészségre, azonban ők mindent rendben találtak, és megszüntették a nyomozásokat. Ezzel 13 ezer milliós kárt okoztak az országnak, az Önök segédletével is – szólt Polt Péterhez.

A jobbikos honatya közölte, az ügyészség politikai szempontokat és kéréseket is figyelembe vesz, Orbán Viktor környezete ellen, a Fidesz prominensei ellen nem nyomoznak kellő alapossággal.

„Legfőbb ügyészként ebben Önnek komoly felelőssége van, Ön nem végzi megfelelően a munkáját, nem gondolja, hogy le kellene vonnia a megfelelő következtetéseket, és le kellene mondania a posztjáról?”

Polt Péter válaszából nem úgy tűnik, mintha le akarna mondani a pozíciójáról, mindenesetre mondott érdekességeket:

  • az hogy a kormány milyen tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal az uniós pénzekről, az nem ügyészség dolga, így nem tudja azt megítélni;
  • az EP Költségvetési bizottsága, ellentétben a magyar parlamenttel, nem rendelkezik ellenőrzési joggal a magyar ügyészség fölött, ennek ellenére együttműködnek a testülettel;
  • Hírdetés

  • most azonban a bizottság egyik tagjának blogbejegyzéséből kiderült, hogy politikai célra akarják felhasználni az ülést, és ebben az ügyészség nem vehet részt (ezért marad itthon Polt Péter);
  • az OLAF adminisztratív jelenségeket vizsgál, bűncselekményt nem állapíthat meg, erre nincsen joga, de tehet feljelentést, és akkor az ügyészség elrendeli a nyomozást.
  • az Elios-ügyben a nyomozást nem az ügyészség szüntette meg, felderítési szakban volt az ügy, és a rendőrség döntött így;
  • visszautasította az ügyészség politikai szerepvállalására vonatkozó kritikát, „ilyen nincs, nem volt, és nem is lesz, az ügyészség a törvények szerin tisztességesen végzi a munkáját”.
  • Szilágyi György viszontválaszában továbbra is úgy értékelte a helyzetet, hogy Polt Péter csak azért nem ment ki Brüsszelbe, mert nem tudta volna megvédeni az Elios-ügyet, mert az OLAF megállapításai azok helytállóak voltak. A jobbikos politikus arra is rávilágított, hogyha nem egy adott ország nyomozóhatósága derít fel a törvénytelenségeket, hanem az OLAF teszi azt meg, akkor a szabálytalan projekt támogatására szánt összeg elvész.

    „Önnek 13 ezer millió forintért kellett volna harcolnia, de ezt sem tette meg”

    – magyarázta meg, hogy milyen egyéb okai is lettek volna Polt Péternek arra, hogy elmenjen a meghallgatásra.

    Erre viszont már érdemben nem reagált a legfőbb ügyész, megismételte, hogy politikai célokban nem vesznek részt, és hogy nem az ő hatáskörük, hogy hazánk csatlakozzon a Szilágyi György által felvetett Európai Ügyészséghez.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »