Poloskainváziótól szenvednek az ELTE kollégistái

Drámai ágyi poloska-helyzetet festett le az Indexnek az ELTE Ajtósi Dürer sori kollégiumának egyik lakója. A helyzet azért aggasztó, mert diákok szerint nem csupán a vérszívó állatok jelentik a problémát, hanem a vezetőség hozzáállása is, valamint a nem túl hatékonyan működő poloskairtó cég is.

A cikk szerint az egyetemisták estéről estére rengeteg csípéssel a testükön ébrednek, lelkileg teljesen megviselte őket az áldatlan állapot. Az egyik diák szerint már a kollégium szobáinak közel felében a poloskák uralkodnak, miközben az irtócég nem mindig végzi el a munkát.

A kollégium vezetése szerint a helyzet koránt sem ilyen drámai, habár poloskák vannak, csípnek, és tényleg nehéz őket kiirtani. Babos János, a kollégiumi központ igazgatója szerint a poloska nem kizárólag kollégiumi probléma. Az Indexnek adott nyilatkozatából az is kiderült, hogy szerinte 135 szobájukból átmeneti időszakokban összesen 20-25 szoba volt érintett. Az ELTE egyéb kollégiumaiban ilyen problémák csak szórványosan fordultak elő. Az igazgató azt is elmondta, hogy az irtás komoly költséget jelent a kollégiumnak, ezért indokolatlanul nem veszik igénybe a szolgáltatást. Évente négyszer végeznek általános rovarirtást, de ha a hallgatók kérik, akkor külön is irtatnak.

Kórházat is érintett a rovarinvázióKorábban a Dél-pesti kórház egyik osztályát kellett kiüríteni a poloskainvázió miatt. A Jahn Ferenc kórház szemészeti osztályáról elköltöztették a betegeket, és teljes fertőtlenítést végeztek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »