Politikai vírusok

Politikai vírusok

Mialatt mi, hétköznapi emberek védőmaszkkal és félve igyekszünk fegyelmezetten viselkedni, megfelelni az ésszerű korlátozásoknak, hogy mihamarabb visszatérjünk a normális életünkhöz, addig egyes bajkeverők úgy vélik, ez a megfelelő alkalom kormányellenes akcióikhoz.

Harc ez, két területet említek, az egyik a gazdasági, a másik az oktatási. „Ez nem más, mint rabszolgatörvény a négyzeten, ráadásul uniós jogokat sértő tartalommal” – idézte a HVG 2020. március 26-án a Magyar Szakszervezeti Szövetség reakcióját a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) javaslatára, amelyet a kormánynak tett a gazdaság regenerálása érdekében a veszélyhelyzet körülményei között.

A vastag betűs cím pedig még erősebb:

„Olyan könnyítéseket kérnek a munkaadók a kormánytól, amellyel a szakszervezetek szerint egyszerűen a dolgozókat kizsigerelve próbálják túlélni a válságot.” Amikor tovább olvastam a cikket, szinte a szívemhez kaptam: mégis megszorítások jönnek, a munkavállalók megnyomorítására tesznek „ezek” javaslatot, s a kormány ezt el is fogadhatja?

Többek között lehetővé kell tenni az MGYOSZ szerint átmeneti jelleggel: a munkaköri leírástól való eltérést; az otthoni munkavégzés esetén a munkáltatói kártérítési felelősség felfüggesztését; a csoportos létszám-csökkentési szabályok felfüggesztését, a következő évekre vonatkozó fizetett szabadságok egy részének kiadását és ezek elszámolásának szabályozását a túlmunka, a pihenőidő, az ügyelet, a készenlét és a munkaidő beosztás szabályainak enyhítését.

Ezektől ugyan nem kell a Dunának menni, de hát mégiscsak korlátozások. Megpróbáltam utánanézni a forrásoknak. Így derült ki, hogy megint az Ámítástechnika egy esetéről van szó. A HVG cikke két lényeges dologban sáros: egyrészt nem szól a lényegről (azon kívül, hogy egy javaslatról van szó), hogy a 105/2020. (IV. 10.) Kormányrendelet a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról rendelkezik. Ehhez szólt hozzá a MGYOSZ.

A másik probléma az, hogy nem csak ezeket, de számos más javaslatot is megfogalmazott, amelyeket a szakszervezet „bölcsen” – vagy tendenciózusan? – elhallgat. Ilyen például az a javaslat, miszerint „hogy a munkáltató és a munkavállaló szabadon állapodhasson meg a munkabér átmeneti módosításáról, természetesen a legkisebb munkabérre vonatkozó jogszabályok betartásával”, vagy az, hogy „a rendeletből kerüljön ki a nemzetgazdasági fontosságra való utalás, az elbírálás lényegében a formai, jogszabályi előírásoknak való megfelelésre korlátozódjon;” Ennek az indoklása is fontos: „nem világosak az elbírálás szempontjai és sok vállalkozás számára nehezen értelmezhető a nemzetgazdasági érdekre való hivatkozás”.

Számomra ez azt jelenti magyarra fordítva, hogy amint az „európai értékek prioritása, a jogállam” is gumi-fogalom, s joggal bíráljuk, amikor a Libe-bizottság vagy J.C. Juncker alkalmazza azt, úgy a racionális MGYOSZ is szereti (szeretné!) a tiszta fogalmakat, mérőpontokat. Egyszóval és végezetül: hol itt a „rabszolgatörvény”?

Szómágia ez, vihar egy pohár vízben, mint a túlmunkát szabályozó jogszabály esetében is az volt! A másik harci kérdés a közoktatás-felsőoktatás határterülete, az érettségi vizsga ügye. Egyes bajkeverők a járvány okozta nehézségek miatt a május-júniusban esedékes érettségi vizsgát is ürügyül használják, hogy az államot, az oktatási kormányzatot ekézzék. Ezt teszi a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is, amely kétszínű szöveggel egyre csak az idei érettségi kudarcáért munkálkodik – mintha nem vona elég bajunk.

Hírdetés

Az érintett tanárokat „koordinált szabadságkivételre” buzdítja, így akadályozná meg a májusi érettségit. Később meg a Nyílt levelükben ezt írják: „A PDSZ ennél is jobb és méltányosabb megoldásnak tartaná, ha a jelenlegi körülmények között, akár május 4-én reggel 8 óra 30 percig is bejelenthetnék a vizsgázók, hogy nem kezdik meg a vizsgafolyamatot. Meglátásunk szerint veszélyhelyzetben még ehhez az extrém időponthoz is alkalmazkodnia kellene a szervezőknek.

Kérjük, hogy gyermekeink és hozzátartozóik biztonságérzete és egészsége védelmében, fontolják meg a javaslatot!” (http://www.pdsz.hu/container/files/attachments/37570/nyilt_lev_20_04_18.pdf) A Népszava ezt már így fordítja magyarra: „A kormányt így közösen rá tudjuk kényszeríteni arra, hogy mindenki számára egységesen egy későbbi, biztonságos időszakra szervezze meg az érettségi vizsgát” (nepszava.hu › tag › erettsegi) Azután jön a baráti liberális agit-propaganda-gúnár Hadházy, és dudáló autósfelvonuláson tüntet többek között az érettségi megtartása ellen. De nem csak nagyban megy a lázítás.

Ravaszabb, de mégis átlátszó módon például Érden, szűkebb hazámban is téma lett az érettségi a helyi propagandasajtón keresztül .

„Érettségi vagy emberkísérlet” címmel jelent meg az Érdi újságban egy riportokból összeállított két oldalas írás. A lendületesen támadó cím után viszonylag korrektebb szövegéből értesülünk arról, amit amúgy is tudunk: nehéz ügy ez, csak rossz és kevésbé rossz megoldások között kellett dönteni. Ám egy nevét nem vállaló „budai magyartanár” ennek ürügyén diszkréten gyalázza a kormányt és a miniszterelnököt.

„A miniszterelnök április 19-én bejelentése, miszerint május 3-án fog tetőzni Magyarországon a járvány, egyre nagyobb rémülettel tölti el azokat, akik önfeláldozásból részt vettek volna ebben az emberkísérletben. Mára a közhangulat kezd elbillenni a „mégse” irányába. Talán ezt a kormány is érzékelni fogja…” Másutt ez áll: „Amikor a miniszterelnök háborús retorikát használ, talán arra gondol, hogy lesznek áldozatok…A felelősség kérdése bizony ott lebeg azok feje felett, akik ilyen döntéseket hoznak.” (Érdi újság 2020. 16. szám) Üdítő józansággal nyilatkozik az ügyben az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium igazgatója Szilasné Mészáros Judit, s rámutat arra is, hogy „A halasztással a felvételik is ellehetetlenednének, és a gyerekek legkorábban januárban léphetnének a felsőoktatásba.

Jó döntésnek tartom, hogy az írásbelit megtartjuk, és a szóbelit eltörölték.” Az Érdi újság hangadói azonban ezt a nyilatkozatot is ki tudják forgatni. Nem ezt, hanem egy másik, ellenkező mondatot írnak oda záró mondatként vastag betűkkel, helyesírási elírással: „Borzasztó azon vívódnom, szabade (sic) magamat és családomat kockázatnak kitenni, illetve elfogadni, hogy mások tegyék ki veszélynek magukat miattam.”

Bravó Érdi újság! Szómágia ez, is, de itt több, mint vihar egy pohár vízben. Szinte látom, hogy ha – ne adj Isten! – valami rosszul megy majd az érettségin, akkor az újság szerkesztői, s irányítói kezüket tördelve ugyan, de elégedetten dőlnek hátra: mégis a vírus győzött a gonosz kormány fölött.

Patakfalvy Katalin

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »