Politikai öntisztulás-e a Zuschlag ügy?

Politikai öntisztulás-e a Zuschlag ügy?

Most kaptam egy terjedelmes anyagot, amit szeretnék megosztani Önökkel. Bevezetőül azonban tanulmányozzák egy kicsit azt az írásomat, melyet 2008, november 20-án írtam erről az ügyről. S ha a két írást összeolvassák, akkor tiszta lehet a kép mindenki számára – aki képes a szavakat helyesen értelmezni – s valószínűleg azt tudni is fogja az olvasás után, hogy kikre nem szabad szavaznia áprilisban semmiképpen! (Bene Gábor)

Politikai öntisztulás-e a Zuschlag ügy?

Őri András azt vallotta, hogy Újhelyi Istvántól és Arató Gergelytől is megkérdezte, nem jelent-e problémát, hogy a pályázatok nem valós tevékenységet takarnak és a saját bankszámlájára is érkeznek pénzek, amelyeket átadott Zuschlágnak. “Ők azt mondták, ne törődjek ezzel, mert ezek az alapítványok Zuschlag érdekeltségébe tartoznak” – mondta a bíró által felolvasott korábbi vallomásában Őri.

Vajon mi lehet itt a háttérben?

A pártok jogszabályellenesen működnek és töltik fel kasszájukat, hiszen ÁSZ világosan kimutatta, hogy a hivatalosan megkapott pénz a töredéke csupán a kampányra költött pénzeknek és akkor még hol vannak a működési költségek?

A nyilatkozatok szintjén, mindig elhatározzák, hogy változtatnak a pártfinanszírozás rendszerén, de nem történik semmi. Maga az államilag finanszírozott pártrendszer az, amely valójában „rákényszeríti a megélhetési bűnözésre” a pártokat. Az a mondata Zuschlagnak, hogy: ”a rendőrséget tudom fogni” az én számomra szinte bizonyíték arra, hogy nem csak a saját zsebébe, hanem a pártkasszába is vándorolt a közpénzekből, a törvénytelen módon megpályázott összegekből. A gyanúm arra alapul, hogy ilyen nyíltan csak akkor mer valaki nyilatkozni – még telefonba is – ha biztos a dolgában, ha tudja, hogy ott áll mögötte a Feri vagy a pártvezetés. Ha csak a rendőrség helyi vezetőit korrumpálta volna, akkor nem használ ilyen magabiztosan nagyképű stílust, de ez a kijelentés azt is sugallja, hogy a bűnüldözés a politika zsebében van, s erre vannak egyéb – ráutaló magatartás által felmutatott – közvetett bizonyítékok is.

Miért éppen Zuschlag bukott le?

Valamilyen oka kell, hogy legyen annak, hogy éppen ő bukott le és nem a „színes fémkereskedő és számla gyáros” csapat többi tagja. A köztörvényes módszerekkel dolgozók nem szoktak lebukni addig, amíg betartják azokat a szabályokat, amelyek a párt érdekében való tevékenység íratlan szokásaként funkcionál. Feltételezhető tehát, hogy a pártjának érdekeit sértette volna meg?

Ha így lett volna, akkor nem igen burkolódzik hallgatásba az elején, hanem rögtön kitálal, hiszen tudta volna, hogy a párt bosszulja meg az érdeksérelmet és a lebukását is csak sima tisztáldozatnak szánják. De nem így történt, hanem nagyon is hallgatott, sőt csak napok múltán tett egy-két óvatos célzást, amikor megérezte hogy egyedül van, s nem számíthat az MSZP vezérkarára sem.

Gondolom tájékoztatták Jánost, hogy a Terror Házánál történtek miatt – „sajnos” – nem tudják kihúzni a csávából, mert az a viccelődés nem volt ínyére a globális gazdák háttérhatalmának. A jó pártkatona pedig megértette, hogy nem a pártnál már megszokott – köztörvényes – bűncselekménye a főbűn, hanem a viccelődése.

Hogyan lehetne a pártfinanszírozást megtisztítani?

A legegyszerűbb megoldás maga a pártokrácia felszámolása lenne, ahol a parlamentarizmus nem pártokra, hanem valódi területi és nép-képviselőkre épülne és a második kamara a területi elven kívüli érdekcsoportok megjelenési formáját biztosítaná. Ahogy 1956-ban a munkástanácsok, forradalmi bizottságok végrehajtották a politikai élet megtisztítását, úgy ma sem lenne bonyolultabb, egy alulról építkező rendszert felállítani, ahol a kampányt szinte meg is lehetne szüntetni, hiszen az – egyébként is – csak pénzpocsékolás.

Ha az egyéni képviselőknek a korrupciógyanús kopogtató cédula szedése helyett, és a lakájmédia csókosainak juttatott reklámpénzek helyett, kizárólag a jelöltek vitái és a kiegyensúlyozott személyes megmérettetés dominálna, akkor a pártokra, mint közpénz pocsékoló szervezetekre valóban nem lenne semmi szükség. Ez lenne ugyan az optimális megoldás, de a mozgástér szűkebb most a számunkra és ezt megvalósítani – a világot behálózó „fogyasztói szintre emelt hülyeség” és az azt gerjesztő pénzhatalom miatt – nem biztos, hogy aktuális.

Mi akkor a megoldás a politikai tisztulás érdekében?

Először is tisztázzuk, hogy a rendszer rossz és nem is korrigálható, hanem egy valódi rendszerváltás szükségeltetik. Ha a jelen helyzet pártokráciája fennmarad még egy darabig, akkor is működhetne ez úgy, ahogy néhány szerencsésebb történelmű országban kialakult.
Akkor a választásokon be kellene vezetni egy régi-új elvet: miszerint senki ne legyen anyagi okoknál fogva sem előnyben, sem hátrányban! Pl. Minden induló pártnak járna azonos számú plakát, amelyeket az állam nyomtatna, vagy közösségi nyomdában, vagy ellenőrzött árakon, a pártok csak a színeket, formát és a szöveget határozná meg és a jelöltek maguk ragasztanák ki. (ez végre egy kis fizikai megterhelést jelenthetne a számukra) Kereskedelmi televíziókban és újságokban tilos lenne politikai hirdetéseket vagy a jelölteket népszerűsítő cikkeket elhelyezni, mert az megint a csókosoknak kedvezne. Mindezt – egy a hatalomtól független – szakértői csoport ellenőrizné, lehetőleg sok határon túli magyar segítségével, de önköltségen! Köztévében, közrádióban minden párt kapna azonos óra reklámidőt, ingyenesen és a vita műsorokban mindig azonos percmennyiséget lehetne felhasználni. A szabályok megszegését szigorúan büntetnék, mind a pártok, mind a média vonatkozásában, a szabályszegő jelöltet pedig – súlyos esetben – kizárnák a képviselőjelöltségből.

Álláspontom szerint így és csak így lehetne a beválthatatlan ígérgetések helyett, egy normális és erkölcsös Magyarországot kialakítani a jelenlegi romhalmaz helyén és akkor az intézményi összefonódások, a korrupció, a jogállamiság hézagossága, a mi kutyánk kölyke rendszere és az alibi-demokrácia rövid úton megszűnne. Nem lennének Tocsikozások, Zuschlágolások és Kulcsárkodások sem, s nem csak a politika, hanem a gazdaság is öntisztulna, rövid határidővel.

….De, felébredtem…..kérlek benneteket, ti is ébredjetek!

Szeged.2008.11.20 Dr. Bene Gábor S.

S akkor most dőljenek hátra, s olvassák el azt az anyagot, amelyet most kaptam a 2013-ban már szabadult Zusclag friss nyilatozatával:

Na végre, valaki dalolni kezdett!

Csak remélni tudom,hogy Zusclhag 6 év alatt megtanulta a börtönben,hogy ha valamit mond, azt bizonyitani is kell! Mert ezeket mindenki sejtette,de a független igazsàgszolgàltatàs nem tudta vagy nem akarta bizonyitani!

Talàn végre elindul a lavina, amitöl az MSZMP-ben mindenki retteg?

Nejlonszatyorban fizetett 50 milliót Zuschlagnak az MSZP vezetése

2014. március 7., péntek 06:44, frissítve: péntek 09:52 , forrás: Napi Gazdaság, MNO, szerző: MNO

Nejlonszatyorban átadott ötvenmillió forintról, a régi MSZP-székházban lévő, százmilliókat rejtő, MSZMP feliratú legendás széfről, valamint Gyurcsány Ferencről és Mesterházy Attiláról is beszélt Zuschlag János, aki kiszabadulása óta először nyilatkozott. A volt politikus a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy Simon Gábor eltitkolt 240 milliójáról az MSZP vezetésének is tudnia kellett, egyedül nem lehetett volna elintézni ilyen dolgokat.

Az elmúlt hónapban kirobbant Simon-ügy, valamint hamarosan megjelenő könyve kapcsán szólalt megkiszabadulása óta először Zuschlag János egykori MSZP-s országgyűlési képviselő, aki a Napi Gazdaság pénteki számának adott exkluzív interjút.

A lapban olvasható beszélgetésből többek között az is kiderül, hogy az egykori politikus megdöbbentőnek tartja, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőle, „akik odalökték maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy nála, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak”.

„Végig az volt az érzésem, hogy a bíró rajtam torolja meg azt, hogy a valódi bűnösök kibújtak a hurokból” – jelentette ki Zuschlag.

A volt politikus szerint a bíró elmondta neki, hogy azért kell ilyen sokat kapnia, mert így működött a politikai döntéshozatali rendszer. „Én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam” – fejtette ki az MSZP egykori országgyűlési képviselője.

Simon nem cselekedhetett egyedül

Zuschlag kizártnak tartja, hogy Simon „egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt”, akit egyébként húsz éve ismer.

Egyedül elintézni effajta dolgokat úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet – hívta fel a figyelmet az interjúban Zuschlag. Szerinte a szocialista párt jelenleg nagyon dühös Simonra, mivel ha igaz, hogy ő már tavaly ősz óta tudott arról, hogy nyomoznak utána, és mégsem lépett semmit, akkor inkorrektség volt a részéről, hogy nem szólt párttársainak, de a túlélés reménye őt is megillette.

Hírdetés

Zuschlag egyébként meglepődött azon, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök egykori helyettese 240 millió forintot tartott egy bécsi bankszámlán. Arra a kérdésre, hogy az összeg miatt lepődött-e meg, Zuschlag azt felelte: „Nem, a hülyeség miatt.”

A Simon-ügyben való MSZP-s felelősség kapcsán az egykori képviselő azt felelte: „az ellenzéki pártnak a legnagyobb felelőssége az, hogy elnökhelyettes lehetett egy olyan ember, aki a saját számláján tart negyedmilliárd forintot”.

„Gyurcsány mindenről tudott”

Az egykori szocialista politikus felidézte, hogy még letartóztatása előtt három héttel is elment pártrendezvényekre, akkor jött Gyurcsány Ferenc a Bács-Kiskun megyei szervezethez. „Nagyon nem tetszett nekik, de nem mert szólni senki, mégiscsak ügyvezető elnök voltam.”

Arra a felvetésre, hogy az egykori sportminiszter tudott-e az ő ügyeiről, Zuschlag egyértelműen azt felelte: „persze hogy tudott”. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá – tette hozzá.

Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök – mondta el az interjúban. „A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között” – idézte fel az akkori történéseket Zuschlag. Azon kérdésre, hogy Gyurcsány személyesen vett-e részt a pályázatok elbírálásában, azt felelte: a későbbi miniszterelnök mindenre rábólintott.

Gyurcsány utálta Mesterházyt?

A volt MSZP-s országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy Gyurcsány „nagyon utálta Mesterházyt”, míg Keszthelyi Andrást, Szigetvári Viktort és Szilvásy Györgyöt kedvelte. Az interjúban felidézte, hogy Gyurcsány korlátozta Mesterházy mobiltelefon-használatát, és azt is elárulta: „Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki egy kicsit jobban megismeri.”

Mesterházy szerepéről annyit mondott Zuschlag, hogy „önmaga nem tudott mindent elintézni, hanem hozzám kellett fordulnia, ha pozitív döntést szeretett volna”. Zuschlag Gyurcsányhoz való viszonyáról azt mondta: különleges volt a kapcsolatuk, és bármikor bemehetett hozzá.

Nejlonszatyorban kapott 50 milliót Zuschlag

Beszélt arról is, hogy 2004-es botrányos távozását követően a pártvezetés azt remélte, hogy el fog tűnni, de 2006-ban megint képviselőjelöltnek választották, amitől „rosszul lett a teljes pártvezetés”. Ezt követően megkeresték, hogy lépjen vissza, állapodjanak meg, és mondja meg, mit kér azért, hogy eggyel hátrébb lépjen.

„A végén megállapodtam a Lendvai–Szekeres–Szilvásy trióval, visszaléptem és kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban” – idézte fel az akkori történéseket az interjúban a volt MSZP-s politikus. A pénz eredetét firtató felvetésre úgy válaszolt: „az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből, a székházban adta át valamelyik titkárnő, már nem emlékszem pontosan, hogy melyik”.

Az MSZP így terelte volna az ügyet

Zuschlag saját büntetőügyéről elmondta, hogy őt az nem aggasztotta, mivel bár 2004-ben elindult, de nem történt semmi, ráadásul mindenről tudott Lusztig Péter révén. „2007 januárjában fordult komolyra a dolog, mert az ügyészség vagy megunta a rendőrség tipródását, vagy új információkat kaptak. Ekkor felhívott Szilvásy Gyuri, hogy van-e valami közöm ehhez az ügyhöz. Azt mondtam, hogy nincs, és akkor úgy is gondoltam” – jelentette ki a volt politikus.

„Majd rá egy hétre megjelentek a rendőrök, tartottak egy csomó házkutatást, engem pedig felhívott valaki, hogy vigyázzak, mert lehallgatnak” – idézte fel az akkori történéseket az egykori MSZP-s politikus. Elmondta azt is, hogy ekkor már nagyon ideges volt, bement Szilvásyhoz, de úgy, hogy rátörte az ajtót, kiabált vele, hogy miért nem szólt, mire Szilvásy csak annyit felelt, hogy elfelejtette.

Beszélt arról is, hogy az eljárás során Gyurcsány is jelentkezett, aki azt mondta, hogy kezeli a problémát, majd Bánáti Jánosra bízták az ügyet.

Zuschlag a perről úgy nyilatkozott, hogy „a védelem célja elsősorban az ügy politikai kezelése, nem pedig az én büntetőjogi felelősségem enyhítése volt.

A fellebbezésemet már én magam írtam, talán elég, ha ennyit mondok.” Szerinte az ő beáldozásával le lehetett zárni az MSZP számára kínos ügyet.

Több százmillió lapult a „legendás széfben”?

A volt politikus arról sem tudott, hogy valakik helyette befizettek ötvenmillió forintot, hogy csökkentsék a kárt, amely szintén a korábban említett széfből származott.

Arra, hogy látta-e a „legendás széfet”, Zuschlag azt felelte: „Persze, tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP-címerrel.” Szólt arról is, hogy csak az éppen aktuális pártpénztárnok engedélyével lehetett hozzáférni a széfhez, a pénz általában zűrös ügyek elintézésére, a pártelnök költségeire, kampányokra kellett.

Végezetül Zuschlag elmondta, hogy olyan pályázatokat „toltak át, sokat, amelyeket az ablakon kellett volna kidobni, olyan vacakok voltak”. „Amúgy meg volt, hogy vittem abba a széfbe pénzt én is, valami negyvenmillió forintot, bevezették a kockás füzetbe azt is” – tette hozzá. „Összességében biztos, hogy pozitív az egyenlegem” – jelentette ki a szocialisták egykori prominens tagja.

Gyurcsány: Mi vagyunk az ördögök?

„Fogalmam sincs, hogy ez az erkölcsi etalon Zuschlag miről beszél” – regált Gyurcsány Ferenc az ATV Startban péntek reggel.

Szerinte Zuschlagnak egy szavát sem lehet elhinni, valaki érdekeltté tette ebben. Mint mondta: van az a pénz, amiért ilyeneket mond valaki.

A DK elnöke azt mondta: nem érti, miért sározza be magát a jobboldal ilyen emberekkel.

Ha van valaki a magyar politikában, akinek az erkölcsével kapcsolatban nem merül fel kétség, az Lendvai Ildikó – jelentette ki. Gyurcsány azt állította: tíz éve küzd a politikában a szürke és a fekete pénzek ellen.

Most jön egy fiatalember, és azt mondja, mi vagyunk az ördögök? – vetette fel.

Értetlenségének is hangot adott, hogy Zuschlag miért nem a bíróságon állt elő mostani kijelentéseivel, hanem a választási kampányban.

Nem az MSZP ügye?

Szabó Vilmos, az MSZP volt frakcióhelyettese az ATV-ben arra szólította fel Zuschlagot, hogy bizonyítsa be, amit állít.

A politikus csak szűkszavúan beszélt a kérdésről, szerinte a Zuschlag-ügy nem az MSZP ügye. Mint mondta: a baloldalra most válogatás nélkül bárki, bármit mond, mert el akarják terelni a figyelmet arról, hogy ők mit csinálnának másként.

A könyvből a Blikk közölt néhány részletet pénteki számában. Ennek kapcsán megkérdezték a megemlített Szekeres Imrét, Szilvásy Györgyöt és Lendvai Ildikót.

A rosszindulat és a hülyeség nem ismer határokat – így reagált Szekeres, aki 2005-ben elnökhelyettes volt. Elmondása szerint Zuschlaggal már jóval a holokausztos viccelődése előtt sem beszélt.

Szilvásy azt mondta, emlékszik arra, hogy Zuschlag 2005-ben azt tervezte, újra képviselő lesz. Akkor beszélhettek is egymással, mert miniszterelnöki kabinetfőnökként sok jelölttel egyeztetett az indulásukról. Szerinte az nevetséges, hogy fizettek volna Zuschlagnak a visszalépéséért cserébe.

Lendvai elismerte, hogy találkoztak, ugyanakkor visszakérdezett, hogy miből adott volna 50 milliót? „Kétszer beszéltünk, mindkétszer négyszemközt. Mint frakcióvezető tárgyaltam vele a holokausztos botrány után, azt kezdeményezve, hogy mondjon le a képviselőségről. Ekkor ő elismerte, hogy távoznia kell a frakcióból. Másodszor pedig amikor elindult az ügyészségi vizsgálat. Zuschlag akkor is inkább csak panaszkodott, hogy koncepciós politikai vádról van szó, de a párt nem áll ki eléggé mellette. Én azt mondtam neki, drukkolok, hogy kiderüljön az igazság.”

Zuschlag JánosA pályakezdés

Zuschlag János a Magyar Szocialista Pártba már tizenhét éves korában, 1994-ben belépett. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdte meg politikusi pályafutását: 1994–1998-ig Bács-Kiskun megyei elnök, 1995–1998 között országos irodavezető, 1997–1998-ban országos alelnök, 1998-tól ügyvezető alelnök volt. 1997-től tagja az MSZP Országos Választmányának, 1998-tól Kiskunhalason a városi elnökség tagja, 1999-től Bács-Kiskun megyei ügyvivő. Az 1998. évi országgyűlési választásokon országos listáról szerzett mandátumot.

Csúcson, majd gyors bukás

2002-től a Fiatal Baloldal–Ifjú Szocialisták Mozgalma elnökhelyettese. 2002 áprilisában újból az országos listáról szerzett mandátumot. 2002. május közepén az egészségügyi, valamint az ifjúsági és sportbizottságban kapott helyet, majd az októberi választáson helyi képviselői mandátumot szerzett a kiskunhalasi önkormányzatban. 2004. október 12-én a Terror Háza előtt tartott szocialista sajtótájékoztató megkezdése előtt a holokauszt áldozatain viccelődött, ami a Hír Televízió felvételének köszönhetően nagy nyilvánosságot kapott. Emiatt 2004. október 18-án kénytelen volt benyújtani a lemondását országgyűlési képviselőségéről. 2006 októberében az MSZP elindította az önkormányzati választásokon, kompenzációs listáról szerzett mandátumot. 2007 januárjában a politikust a Bács-Kiskun megyei szocialisták ügyvezető elnöküknek választották meg.

A bűncselekmény

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette. Az egykori MSZP-s politikus 2013. szeptember 18-án szabadult.

BG: Zárszóként pedig emlékezzenek ezekre a mondataimra:

Maga az államilag finanszírozott pártrendszer az, amely valójában „rákényszeríti a megélhetési bűnözésre” a pártokat. Az a mondata Zuschlagnak, hogy: ”a rendőrséget tudom fogni” az én számomra szinte bizonyíték arra, hogy nem csak a saját zsebébe, hanem a pártkasszába is vándorolt a közpénzekből, a törvénytelen módon megpályázott összegekből. A gyanúm arra alapul, hogy ilyen nyíltan csak akkor mer valaki nyilatkozni – még telefonba is – ha biztos a dolgában, ha tudja, hogy ott áll mögötte a Feri vagy a pártvezetés. Ha csak a rendőrség helyi vezetőit korrumpálta volna, akkor nem használ ilyen magabiztosan nagyképű stílust, de ez a kijelentés azt is sugallja, hogy a bűnüldözés is a politika zsebében van, s erre vannak egyéb – ráutaló magatartás által felmutatott – közvetett bizonyítékok is.

 Nemzeti InternetFigyelő


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »