Politikai kurzust indít Vona Gábor

A Jobbik volt elnöke Facebook-oldalán jelentette be, hogy december 8-án politikai kurzust tart, amire már megvásárolhatók a jegyek.

„Már egyetemistaként a mélyvízbe dobtam magam, és még diák voltam, amikor tagja lettem Orbán Viktor polgári körének. Aztán ellenfelekké váltunk.”

Hírdetés

– írja oldalán Vona. Az workshophoz egy videót is készített:

Honlapján azt írja, 12 évig pártelnök, 8 évig országgyűlési képviselő, 4 évig frakcióvezető és 3 alkalommal miniszterelnök-jelölt volt. Vezetésével 1%-os pártból az ország második és egyben a legerősebb ellenzéki erejévé vált a közösségük. Talán a legtöbb lakossági fórumot tartotta az aktív politikusok között. Számtalanszor szólalt fel tüntetéseken, ahogy hazai vagy külföldi szakmai konferenciákon is. A politikát nem könyvekből, újságokból vagy filmekből ismeri, hanem a terepről. A valóságból. A frontvonalból. És most úgy érzi, eljött az idő, hogy az összegyűlt tapasztalatot annak, akit ez érdekel, átadja.

Az előadás a Fortuna rendezvényhajón lesz december 8-án, 10-től 19 óráig tart, és 7 ezer forintba kerül a belépés. Részletek a honlapon.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »