A szlovákiai magyarok rendszerváltáskori politikai identitásának alakulásáról szól Lampl Zsuzsanna szociológus, egyetemi oktató, író és publicista tanulmánykötete, amelynek bemutatójára a Csemadok Ligetfalui Alapszervezetének szervezésében került sor a Csemadok pozsonyi székházában.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában megjelent tanulmánykötet érdekessége, hogy a szokásostól eltérően nem kérdőívek alapján történt az információgyűjtés, hanem a szerző korabeli forrásokat kutatott: történettudományi műveket és kronológiákat, korabeli és a témával kapcsolatos későbbi szociológia felmérések és közvélemény-kutatások eredményeit, pártprogramokat és politikusok nyilatkozatait, a sajtót, a szlovákiai magyar rendszerváltók és az akkori magyar politikai elit tagjainak „oral history” (elbeszélt történelem) típusú visszaemlékezéseit.
Rájöttem, hogy ha meg akarom érteni a szlovákiai magyarok politikai identitását, vissza kell térnem a kezdetekhez, és szociológusként úgy gondoltam, hogy az 1989-es rendszerváltás az a pont, amikortól a szlovákiai magyarok, mind a népesség, mind a szlovákiai magyar politikai képviselők politikai identitásának az alakulását számíthatjuk
– fogalmazott a beszélgetés során Lampl Zsuzsanna.
A rendszerváltást követően ugyanis megszűnt a kommunista párt vezető szerepe, és sorra alakultak a különböző politikai pártok, aminek következtében differenciálódott a politikai színtér, s ezzel egyetemben a polgárok politikai identitása is.
Ahogy azonban erre több kutató is rámutat, ezek a pártok nagyrészt nem alulról építkeztek, nem a lakosság igényeit vették alapul, hanem a saját elképzeléseiket, vízióikat vetítették ki a lakosságra, s így próbálták meg a maguk képére formálni annak identitását
– olvasható A szlovákiai magyarok politikai identitása 1989–1990-ben című kötet előszavában.
Eltávolodó politikai identitások
Ha tehát meg akarjuk ismerni a választópolgárok politikai identitását, meg kell ismernünk az őket képviselő vagy képviselni akaró politikusok politikai identitását is, ami pártjuk értékrendjében, álláspontjaiban és politikai gyakorlatában öltött testet.
Ez a magyar pártok keletkezésétől jól nyomon követhető, a szlovákiai magyar lakosságé viszont már jóval bonyolultabb.
Ennek oka egyrészt, hogy lényegesen kevesebb az erre vonatkozó forrásanyag, másrészt pedig az, hogy a szlovákiai magyarok politikai identitását több szálon futó és párhuzamosan ható tényezők alakították.
Kezdetben a politikai elit és az utca embere is ugyanazt akarta: a demokráciát, és meg is volt erről a konkrét elképzelése. Az emberek elsősorban a szabadságjogokat értették a demokrácia alatt, a szabadságjogok alatt pedig főleg azt, hogy szabadon utazhassanak, hogy szólásszabadság legyen
– mondta a szociológus hozzátéve, az első nyilatkozatokban, dokumentumokban vagy az első televíziós szereplések során, akár a szlovák rendszerváltó mozgalom, a VPN részéről is még azt hallani, hogy nem kell félni emberek, szocializmus lesz, csak jobb. Később viszont azt látjuk, hogy a politikai elit és az emberek elképzelése kezd eltávolodni egymástól.
Azok a politikai irányvonalak ugyanis, amelyeket a politikai elit követni kezdett, nem teljesen egyeztek a lakosság irányvonalával.
Az emberek többsége ugyanis továbbra is egy megreformált szocializmust szeretett volna, a politikai elit viszont egyértelműen a kapitalizmus irányába vitte el a történéseket
– fogalmazott lapunknak a szociológus.
Hat politikai csoportidentitás
A rendszerváltó magyar mozgalom, a Független Magyar Kezdeményezés azonban egy percig sem beszélt arról, hogy a szocializmus folytatódik, liberális demokráciát akart.
Bár az FMK kezdettől fogva liberális demokráciát akart, náluk is volt némi tétovázás, ami a visszaemlékezésekből is kiderült. Ők is gondolkodtak például azon, hogy ne legyenek-e szociáldemokraták, végül azonban a liberális demokrácia irányába mentek el
– mondta Lampl Zsuzsanna hozzáfűzve, az FMK liberális irányulásával azonban sok ember nem értett egyet. Inkább azzal értettek egyet, amit a később alakult MKDM és főleg az Együttélés képviselt: a kisebbségvédelemmel.
Ha az identitás legmérvadóbb fokmérőjének a parlamenti választást tartjuk, akkor azt kell mondani, hogy az első ún. szabad választáson 1990 júniusában egyértelműen megmutatkozott, hogy a magyarok az Együttélés–MKDM koalíció mellett álltak ki, amely 8,66%-ot kapott. S bár az FMK a VPN-nel együtt megnyerte a választást, de hogy mennyi volt az FMK választóinak a pontos száma, azt nem tudni
– mondta a szociológus, aki szerint több törésvonal is kialakult a magyar pártok között.
Az egyik az volt például, hogy lehetnek-e volt kommunisták a pártokban, a másik törésvonal pedig az, hogy mi az elsődleges, a demokrácia építése vagy a nemzeti kisebbségi érdekvédelem, de törésvonalat jelentett a politizálás módja is.
A tanulmánykötet szerzője szerint a kutatások alapján az a következtetés vonható le, hogy a magyar választópolgárok politikai identitása 1989-ben és 1990-ben differenciált volt, vagyis nem volt egységes, homogén. Tulajdonképpen hat politikai csoportidentitás említhető: a legmarkánsabb és számarányban is a legnagyobb a nemzeti-keresztény konzervatív politikai identitás volt, amelyet a pártok térfelén az Együttélés és az MKDM képviselt.
A második az FMK által képviselt liberális politikai identitás, a harmadik pedig a kommunista politikai identitás volt.
A negyediket azok a KDH-ra szavazó magyarok képviselték, akik ugyan keresztény érzelműek voltak, de hiányzott náluk a nemzeti elem. Az ötödik csoportba azok tartoztak, akik egyéb szlovák pártokra szavaztak, a hatodik csoportot pedig azok alkották, akik nem akartak élni állampolgári jogukkal, és nem szavaztak. Akkoriban azonban ez a csoport még marginális kisebbséget alkotott.
Az eredmények tehát azt mutatják, hogy 1989–1990-ben „a magyar választópolgárok többségének politikai identitását nagymértékben meghatározta a nemzeti identitásuk, ami elválaszthatatlan volt a politikai identitásuktól, mégpedig leginkább a nemzeti-keresztény konzervatív politikai identitástól
– összegzi könyvében a szerző.
Megjelen a Magyar7 2022/50. számában
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
