Politikai húzás lehet a válsághelyzet bevezetése

Politikai húzás lehet a válsághelyzet bevezetése

Rendkívül felelőtlen magatartás a kormányzat részéről, hogy pánikot kelt a lakosság körében – mondta el portálunknak Lattmann Tamás nemzetközi jogi szakértő annak kapcsán, hogy a kormány migrációs válsághelyzetet hirdetett ki az egész országra a zöldhatáron zajló mozgások miatt.

Észrevehetően nőtt a „mozgás” a zöldhatáron, valamint az állomások is megteltek. Erre felkészülve a határok megerősítése mellett döntött a kormány, és kihirdetik a migrációs válsághelyzetet az egész ország területére – jelentette be szerda délelőtt Pintér Sándor belügyminiszter.

A menedéktörvényben foglalt szabályok alapján azonban bajosan hirdethető ki a válsághelyzet – erről beszélt portálunknak Lattmann Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének (IIR) kutatója.

A törvény mást mond

Ugyanis a törvény szövegéből világosan kiderül, hogy három esetben hirdethető ki a migrációs válsághelyzet  – hangsúlyozta a szakértő. Az első kettő a Magyarországra érkező menedéket kérők és az itteni tranzitzónában tartózkodók számához köti a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelését – azonban jelenleg egyikről sincs szó. A harmadik lehetőség közvetlen veszélyhelyzet esetén áll fenn: a törvény szövegéből viszont kiderül, hogy ehhez egy konkrét eset kell, például egy befogadó táborban olyan erőszakos cselekmény, ami veszélyezteti a közrendet. Lattmann Tamás szerint ezért a mostani belügyminiszteri indoklás nem felel meg egyik bevezethetőségi indoknak sem.

Hírdetés

„Innentől kezdve ennek a kihirdetésnek nem világos a jogszabályi alapja” – hangsúlyozta a szakember.

Kiemelte: amennyiben a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet által lehetővé tett rendkívüli intézkedések valamelyikét alkalmaznák a hatóságok valakivel szemben, és ez a valaki ennek a jogellenességét kérné a bíróságon, akkor még bírói döntés is születhetne arról, hogy nem volt indokolt a válsághelyzet bevezetése. A szakember szerint ezért a mostani bejelentés rendkívül felelőtlen cselekedet.

Magánlakásokba is beléphetne a rendőrség

Hasonló kritikákat fogalmazott meg a Magyar Helsinki Bizottság is a mai közleményében. Mint írják, ha a kormány a migrációs válsághelyzet kihirdetése alatt a 2015 szeptemberében elfogadott „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” bevezetését érti, akkor a saját maga által néhány hónapja hozott szabályokat hágja át a legalapvetőbb jogállami garanciákat is figyelmen kívül hagyva. „A menedékjogi törvény pontosan megszabja, hogy erre a lépésre milyen feltételek mellett kerülhet sor, és e feltételek egyike sem teljesül a hivatalos statisztikák alapján” – állítja a szervezet hasonlóan Lattmann Tamáshoz.

Hozzáteszik: a döntés gyakorlati szempontból is teljesen érthetetlen, hiszen ha valóban lezárul a kényszermigráció balkáni útvonala, az pontosan azt fogja előidézni, hogy a mostaninál jóval kevesebb menekült és egyéb migráns érkezik majd Magyarországra. Továbbá érthetetlen, hogy a balkáni útvonal lezárása miért jelentene veszélyt az ország olyan területein, ahol nincs se befogadóállomás, se menedékkérőket fogva tartó intézmény, és amelyek távol esnek a migrációs útvonalaktól.

„Bár kommunikációs akcióról van szó, a következmények teljesen valósak lesznek. A migrációs válsághelyzet után a kormány bárhol az ország területén fegyverhasználati joggal bevetheti a honvédséget a migrációval összefüggő rendőri feladatok ellátására, a rendőrség pedig »járványügyi intézkedések biztosítása céljából« magánlakásokba is beléphet és területeket zárhat le” – áll a Magyar Helsinki Bizottság közleményében, melyben felszólítják a kormányt, hogy haladéktalanul vonja vissza jogellenes és indokolatlan döntését.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »