Politikai előítéletek alapján ítélkeznek Németországban Magyarországról – véli egy német politológus

Politikai előítéletek alapján ítélkeznek Németországban Magyarországról – véli egy német politológus

Sok minden, amit Magyarországról a német sajtóban olvasni, hallani lehet, nagyrészt tudásfoszlányokból áll, amelyeket politikai előítéletek alapján állítottak össze, és ezekből alakult ki a jelenlegi narratíva – jelentette ki Werner J. Patzelt, a Mathias Corvinus Collegium Brüsszel kutatási igazgatója abban az interjúban, amelyet a magyar közmédia tudósítójának adott Berlinben Ungarn verstehen (Értsük meg Magyarországot) című könyvének bemutatóján.

Hozzátette: a jelenlegi narratívában annak kell szerepelnie, hogy Magyarország „nem akar beilleszkedni” az Európai Unióban, „folyamatosan áll elő különleges kérésekkel, fellép az európai eszmeiség ellen, és ami a legrosszabb, az orosz agresszor barátja”.

Mindez nem felel meg a valóságnak, és ezért lenne jó, ha Németországban minél több újságíró elolvasná a könyvet

– emelte ki.

Ezért próbálok meg (…) nagyobb betekintést nyújtani a részletekbe

– mondta.

Én már egészen jól értem, hány magyar gondolkodik el az igazságról az országukat ért kritikák kapcsán. Nagyon megértem a magyarokat

– fogalmazott a politológus.

Patzelt hangoztatta:

Hírdetés

egy olyan régóta fennálló, jó kapcsolat megszakítása, mint a magyar-német barátság, semmilyen körülmények között nem engedhető meg.

Németország túl fontos szerepet tölt be az Európai Unióban ahhoz, hogy megengedhetne magának egy tudatlanságon, előítéleteken alapuló lenézést, ellenérzést az Európai Unió egyik fontos keleti államával szemben

– fogalmazott.

Idézte Helmut Kohl volt kancellárt, aki „mindig azt mondta, hogy Németország pontosan az EU kisebb országainak barátja kell, hogy legyen, és Magyarország is közéjük tartozik”.

Az a német, aki nem barátja akar lenni Magyarországnak, hanem inkább fegyelmezni szeretné a magyar kormányt, hibát követ el

– jelentette ki.

A bemutatón Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója méltatta Patzelt tevékenységét, és emlékeztetett arra, hogy a politológusnak fontos szerepe volt a CDU-ban, ő volt a kampánytanácsadója a párt szászországi szervezetének. Mint mondta, a szerző a Matthias Corvinus Collegium égisze alatt működő Magyar-Német Intézet vendégoktatója is volt, nagyon sok helyre eljutott Magyarországon, és ki tudott alakítani egy differenciált Magyarország-képet, „mert mindenki, aki már többet tud Magyarországról, pozitívan nyilatkozik”.

Méltatta, hogy

a könyv objektív képet fest, próbálja leírni a magyar politika, magyar közélet motivációit, és az fontos hozzáadott érték.

Mint mondta, a könyv foglalkozik politikával, közélettel, de Patzelt bemutatja a kritikákat is, amelyeket Magyarországról írnak. Hozzátette: „nagyon sok Magyarországról kialakult vita, diskurzus Németországról sokkal többet elárul, mint hazánkról”.

Bauer Bence hangsúlyozta, hogy a nagynevű Langen Müller Verlag müncheni kiadónál megjelent könyvre máris nagyon sok visszajelzés érkezett, sokan veszik és olvassák.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »