Polgári ruhában gépkarabéllyal – olvasónk izraeli élményei

Polgári ruhában gépkarabéllyal – olvasónk izraeli élményei

Mielőtt bárkinek is felmerülne a fejében egy izraeli utazás, ellenőrizze az útlevelét, mert az úti okmány érvényessége a kiutazáskor legalább féléves legyen.

Többen azon véleményüknek – a média által közvetett tájékoztatás alapján – adtak hangot, hogy az országban veszélyes a helyzet, merénylet célpontjaivá válhatok, és ilyen hasonló gondolatokkal, próbáltak eltéríteni szándékomtól.

Úti célom Szentföld történelmi helyeinek és az ott élő emberek megismerése volt.

A közel egyhetes ottlét alatt természetesen nem lehet mindent megnézni, hiszen az ország sok és jelentős történelmi helyekkel rendelkezik. Így, idő hiányában „csak” Jaffa, Jeruzsálem, Betlehem, Jerikó nevezetességeit tudtam megnézni, illetve Földünk legmélyebb szárazföldi pontján, a Jordán-árokban található Holt-tengert.

Párórás út után feltűnnek Tel-Aviv fényei, hamarosan leszállunk. Az útlevél-ellenőrzéskor az embereket két csoportra osztják, az egyik csoportba kerülnek azok, aki izraeli útlevéllel rendelkeznek, míg a másikba, akik nem. Ugyanúgy, mint bármelyik határátlépésnél, aki az Unióba szeretne belépni, az uniós állampolgároknak külön sávot biztosítanak. Utazásomat nem kellő figyelemmel terveztem meg, mert érkezésem napja egybeesett a Sávuot ünnepével, így tömegközlekedés hiányában taxival érkezem meg Tel-Avivba. Nincs ünnepi vagy éjszakai járat, mint nálunk, akik dolgoznak, azok Izraelben élő nem zsidó vallású emberek. Pár szót váltok a taxissal, kiderül, a volt Szovjetunióból vándorolt ki. Ő azon emberek közül kerül ki, akik Szovjetunió felbomlásában egzisztenciális veszélyeket láttak, és új hazát keresve, Izraelben telepedett le. Kérdésemre – milyen az élet itt – elmondja, minden rendben van, csak a szomszédok…

A szállás bejáratánál az ünnepre utalva virágszirmok hevernek, az ajtófélfán mezuza látható.

Mint említettem, ünnepnap lévén minden zárva, tömegközlekedés nincs, kivéve a „külföldiek” által üzemeltetett kisboltok. Minden kapható, mellékesen jegyzem meg, egy doboz sör 12 sékelbe, azaz megközelítőleg 1000 forintba kerül. Az árszínvonal jóval magasabb, mint Magyarországon, de az átlagkereset is egymillió forint körül van, a termékek adóterhe (áfa) 17%. Ismerkedek a városrésszel, kíváncsiságból szóba elegyedek a helybeliekkel, akik segítőkészek, udvariasak, barátságosak. Teljesen másképpen viselkednek, mint ahogyan ezt Magyarországon tapasztalni lehet.

A jaffai tengerparton egy hatalmas izraeli zászló mutatja a helyi palesztinoknak, ki az úr a házban.

Ettől függetlenül, a müezzin éneke hozzátartozik a mindennapokhoz.

A XIX. században épült minaretből naponta többször hívnak imára. Jaffában nemcsak mecset, minaret látható, hanem egy ferences templom is, a Szent Péter-templom.

Hírdetés

Itt láttam először polgári ruhában gépkarabéllyal igyekvő személyt, ez ott megszokott látvány. Katonának lenni büszkeség, állásinterjúk során másképpen ítélik meg a katonaviselt embereket. Kis túlzással elmondhatjuk, nem az államnak van hadserege, hanem a hadseregnek van állama. (Talán nálunk is jobban meg kellene becsülni az egykori sorkatonákat, jelenlegi egyenruhásokat.) Jeruzsálembe, a Damaszkuszi kapuhoz 30-40 sékelért lehet eljutni, a buszvezetők vezetési stílusa normális. A sebességhatárokat ajánlott sebességként kezelik, viszont három dologra kell figyelni. A biztonsági öv legyen mindig bekötve, ami piros, az tilos, illetve a „STOP-tábla” szent. Ezek be nem tartása jogosítványt ér.

A Szent Városba érvén, amit csak lehetett, és számomra fontos volt, megnéztem (a Nemzetek Templomában üde színfolt a magyar címer), majd felszálltam a Betlehembe tartó buszra.

(A Gecsemáné-kert kijárata)

Sokan szervezetten, utazási irodán keresztül nézik meg a Palesztinában látható helyeket, emlékeket, én nem vagyok híve a társas utazásnak, inkább egyedül utazok. A buszon rajtam kívül csak palesztinok voltak, aztán jött a meglepetés. A busz csak a falig jár, végállomás, kiszállás.

A fal túlsó oldalán fogok egy taxit, cél Jerikó, a legősibb város. Útközben útikalauzom pár érdekes dolgot mutat. Mehetnénk rövidebb úton is, de az egy zsidó telep miatt nem járható, így hatalmas kitérőt kell tenni. Nagy, három nyelven írott figyelmeztető tábla tájékoztat arról, hogy Palesztinában az izraeli állampolgárok veszélyben lehetnek. Áthaladunk egy ellenőrző ponton, közelebb érve veszem csak észre, hogy homokzsákok által védett lőállásból egy katona távcsöves gépfegyvere volt ránk szegezve. Ez is a mindennapok része…

Jeruzsálembe visszaérve, a buszpályaudvaron megkérdeztem egy palesztin lányt, melyik busz indul Tel-Avivba. Kérdésem mosolyra késztette, majd készségesen elmagyarázta, innen nem, ezek a palesztinok kék buszai, menjek viszont csak egyenesen, amíg arra a buszpályaudvarra nem érek, ahonnan a zöld buszok Jeruzsálem és Tel-Aviv között járnak. Este van, mire Tel-Avivban kiszállok, még húsz perc gyalog, és a szállásomon lehetek. Az út négerek lakta negyeden keresztül visz, napközben alig lehet őket látni, valószínűleg napnyugta után rajzanak ki. Megnéznek, de egy rossz szó sem hangzik el részükről, jól neveltek, valószínűleg elmagyarázták, megmutatták már nekik az együttélés szabályait…

Lassan végéhez közeledik a szentföldi tartózkodásom, irány a repülőtér, ahová vonattal mentem. Egy 88-as járatszámú busz haladt el előttem, Izraelben – hála az Istennek – nem látnak mindenhol „sötétben bujkáló, ugrásra kész náciszimpatizánsokat”.

A pályaudvar épületébe, mintha repülőtéren lennék, fémdetektoros kapun lehet belépni, bejáratnál több rendőr vigyáz a rendre. Az igazi megpróbáltatás azonban a reptéri biztonsági szolgálat aprólékos, mindenre kiterjedő kérdései; nevem jelentése, merre voltam, mit csináltam, miért jöttem ide stb…

Tel-Aviv kivilágított városképével vettem búcsút Szentföldtől, terveim szerint visszatérek még, hiszen a történelmi helyekből van még látnivaló bőven.

Az ottani emberek – legyenek azok zsidók vagy palesztinok – kedvessége, segítőkészsége élénken él bennem. תודה, illetve شكرًا

S milyen gondolatok járnak a fejemben? A ,,Közel-Kelet egyetlen demokráciája“ példáját követni kellene Magyarországon. El tudjuk-e azt képzelni, hogy az izraeli rendőrség nem merne fellépni, intézkedni egy a társadalmi élet szabályait be nem tartó palesztin „kiccsálád” ellen? El tudjuk-e azt képzelni, hogy egy külföldi állampolgár helybeli nőt fojtogat, és az izraeli rendőrség elengedi, mert a tettesnek indul a repülőgépe? El tudjuk-e azt képzelni, hogy az illegális határátlépőket az IDF visszakíséri?

Én nem tudom elképzelni. Itt az ideje a törvények, szabályok, rendeletek betartásának, betartatásának, még mielőtt az ország teljesen az anarchiába fullad.

B. Attila

(A szerző olvasónk.)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »