Polgárháborús helyzet van Franciaországban a bevándorlás miatt

Polgárháborús helyzet van Franciaországban a bevándorlás miatt

Franciaországban az utóbbi időben megszaporodtak a rendőrök elleni támadások – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Speidl Bianka, a Századvég migrációs szakértője elmondta: Idén már a harmadik rendőrök elleni támadást követték el iszlamisták – közli a Hirado.

Franciaországban kiemelt célpontoknak számítanak a rendőrőrsök,

hiszen az ország rendfenntartó erejét szimbolizálják.

Hírdetés

A múlt pénteki eset elkövetője visszaesőnek számít, erős ellenszenvvel viseltetett a rendőrséggel szemben az őt hátrányosan érő ítéletek miatt. Olyan szintű az elégedetlenség Franciaországban, hogy megesik, hogy emiatt nem hozzák nyilvánosságra egy-egy bűncselekmény elkövetőjének bevándorló hátterét.

Egy felmérés szerint a lakosság 49 százaléka szerint a hadsereg beavatkozására lenne szükség, több mint kétharmaduk szerint pedig az ország szétesőben van.

A közhangulat miatt nem akarták nyilvánosságra hozni a legutóbbi merénylő kilétét.

A francia társadalmat sokkolja az, hogy képtelenek uralni a helyzetet, szinte polgárháborús állapotok uralkodnak. Az iszlám ellenőrzés alá vonása későn indult meg és számtalan szinten ütközik akadályba.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »