Polgár Zsuzsát és Portisch Lajost beiktatták a sakkozó Hírességek Csarnokába

Polgár Zsuzsát és Portisch Lajost beiktatták a sakkozó Hírességek Csarnokába

Polgár Zsuzsát és Portisch Lajost beiktatták a sakkozó Hírességek Csarnokába, a két magyar sportembert a nemzetközi szövetség (FIDE) jelölte az elismerésre a 2010-ben elhunyt dán Bent Larsennel együtt.

portisch-lajos1.jpg

Hírdetés

Portisch – sakkozmindennap.blog.hu

A beiktatási ceremóniára helyi idő szerint hétfőn került sor St. Louisban, a Webster Egyetemen.
   
A Nemzet Sportolója, a sakkolimpiai bajnok, nyolcszoros világbajnokjelölt, 86 éves Portisch Lajos nem utazott el az ünnepségre, Polgár Zsuzsa azonban – aki 1994 óta az Egyesült Államokban él – személyesen volt jelen a beiktatáson, ahol honfitársáról is beszélt.
   
„Portisch Lajos a magyar és a világ sakkozásának legendája. Öt-hat éves korom óta ismerem, annak idején Budapesten egy csapatban játszottunk az MTK-ban. Később aztán barátok lettünk” – idézte fel az 54 éves legidősebb Polgár nővér, aki sakk Oscar-díjas, sakkolimpiai és világbajnok, s 1991-ben ő volt az első nő, aki a nagymesteri normák teljesítése alapján kapta meg a férfi nemzetközi nagymesteri címet.
   
A sakkozó Hírességek Csarnokának tagjait a FIDE javasolja a sportágra gyakorolt hatásuk alapján, elsőként 2001-ben a korábbi világbajnok amerikai Bobby Fischer lett ilyen módon halhatatlan. Polgár Zsuzsa húgát, Juditot 2021-ben választották be a World Chess Hall of Fame-be.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »