Megfellebbezi a Roman Polanski kiadatását megtagadó bírósági döntést a lengyel igazságügy-miniszter, főügyész. Ezzel újabb fordulópont jöhet a kiskorú lányt megerőszakoló filmrendező utáni, lassan négy évtizede tartó jogi hajszában. Az ügy fényesen rávilágít arra, hogy a híres művészek bűneivel szemben sokkal megbocsátóbb a legtöbb ember – az áldozatot is beleértve.
Úgy határoztam, hogy megfellebbezem a bírósági döntést, mely szerint Polanski nem adható ki az Egyesült Államoknak, ahol egy gyermek megerőszakolásával vádolják és körözik – nyilatkozta néhány napja a lengyel közrádiónak Zbigniew Ziobro, aki az igazságszolgáltatás központosítása folytán az igazságügy-miniszteri tárca mellé nemrégiben megkapta a főügyészi funkciót is. – Ha ő csak egy egyszerű ember, tanár, orvos, vízvezeték-szerelő, lakberendező lenne, biztos vagyok benne, hogy már rég kiadták volna bármelyik országból az Egyesült Államoknak.
Nem áll mellette a közvélemény
Az amerikaiak az után kérték – sokadszorra – Polanski kiadatását, hogy két éve megjelent egy varsói ünnepségen. Ritkán mutatkozik nyilvánosan, általában franciaországi és lengyelországi házaiban tartózkodik, ha nem forgat épp valahol. Azokat az országokat, amelyek vélhetően kiadnák az Egyesült Államoknak, például Nagy-Britanniát, messziről elkerüli. Viszonylagos biztonságban Franciaországban és Lengyelországban van, hiszen e két országnak állampolgára, és a saját állampolgárát szinte semelyik állam nem hajlandó kiadni, legyen bármennyire is megalapozott a vád.
A lengyel miniszter szavai – talán most először – egybecsengenek a lengyel közvélemény többségének akaratával. A legutolsó felmérések szerint ugyanis az elmúlt években sokan elfordultak a rendezőtől. A fiatalabb generáció tagjai már kevésbé tekintenek rá afféle nemzeti kincsként, a lengyel kultúra globális nagyköveteként, mint szüleik nemzedéke. A mostani közvélemény-kutatások már azt mutatják, hogy a lengyelek háromnegyed része nem szeretné, ha Polanski megint megúszná a bírósági eljárást.
Roman Polanskit 1977. március 10-éig általános megbecsülés és rokonszenv övezte az Egyesült Államokban: kilenc évvel korábban a Charles Manson vezette szadista bűnözői csoport (az úgynevezett Manson család) betört a rendező amerikai házába, ahol brutálisan meggyilkolták terhes feleségét, a színésznő Sharon Tate-et. Egymás után kapta a felkéréseket, hírneve minden kaput megnyitott számára, és általános bizalmat ébresztett az emberekben.
A Vogue divatmagazin 1977-ben vendégszerkesztésre kérte fel, a lapszámhoz pedig Polanski személyesen fényképezett modelleket. Az egyik ilyen fotózást Jack Nicholson házában rendezték, a házigazda azonban nem volt otthon. Polanski meggyőzte az akkor tizenhárom éves Samantha Gailey anyját, aki televíziós színésznő volt, hogy engedje a lányát modellt állni neki, méghozzá egyedül, felügyelet nélkül. Sokan felvetik azóta is, hogy Gailey anyja a beleegyezésével alig megbocsátható vétkes gondatlanságot követett el, egyúttal az eset rávilágít arra, hogy a hírnév milyen vak bizalmat kelt az emberekben. Az anya viselkedésének másik, kevésbé megengedő olvasata, hogy saját karrierjét akarta előmozdítani lánya „feláldozásával”.
Jogi csűrés-csavarás
Bárhogy is, Polanski és a tizenhárom éves lány egyedül maradt a házban, még Nicholson korábban jelen lévő barátnője is eltávozott otthonról. Innen az események láncolata kettéválik, hiszen az áldozat és az amerikai igazságszolgáltatási szervek, illetve a vádlott rendező elbeszélése természetesen különbözik. Gailey vallomása szerint kezdetektől fogva rosszul érezte magát a rendező társaságában, aki egyre meredekebb dolgokat kért tőle, például hogy fedje fel előtte melleit. Ezután pezsgőt ittak, és Polanski kábítószert adott a lánynak, majd, noha ő folyamatosan tiltakozott, és könyörgött, hogy engedje el, megerőszakolta. Polanski ezzel szemben, bár azt nem tagadja, hogy szeretkezett a lánnyal, azt állítja, az aktus közös beleegyezéssel történt.
Ez utóbbi körülménynek egyébként jogilag nem sok relevanciája van (de a közvélemény befolyásolására ettől még alkalmas), minthogy tizennégy éves kor alatti gyermekkel közösülni Kaliforniában mindenképpen erőszaknak számít, függetlenül az áldozat beleegyezésétől.
Roman Polanskit drog segítségével végrehajtott nemi erőszakkal, fajtalankodással, szodómiával, tizennégy éves kor alatti személlyel való „bujálkodással” és gyermek kábítószerrel való ellátásával vádolták meg. Az áldozat ügyvédje, annak érdekében, hogy ne kelljen védencének a bíróság előtt tanúskodnia, vádalkut kötött a rendező képviselőivel. Ennek érdekében e súlyos vádak helyett a jóval enyhébb „kiskorúval folytatott törvénytelen szexuális kapcsolatban” Polanski bűnösnek vallotta magát, ennek fejében pedig megígérték neki a többi vádpont ejtését. Tehát a rendező még 1977-ben elismerte, hogy volt szexuális kapcsolata a lánnyal. És ez a vallomása teszi lehetővé az azóta is tartó eljárást vele szemben. Ha ugyanis nem ismerte volna el a bűnt, az azóta már elévülhetett volna. Így azonban soha nem fog elévülni.
A vádalku után az eljárás újabb fordulói következtek, Polanski egy időre visszarepült Európába, hogy forgasson, majd visszatért Kaliforniába, ahol börtönbe vonult, hogy ott elvégezzék a beszámíthatóságának megállapításához szükséges pszichológiai felmérést. 42 napot töltött börtönben, majd kiengedték a végleges ítéletig. Ekkor azonban megneszelte, hogy talán a bíró nem fogja elfogadni az egyeztetett vádalkut, és a várt felfüggesztett helyett sokkal súlyosabb büntetést kap majd. Ezért az ítélet előtt néhány órával elmenekült az országból. Először Angliába ment, majd egy nappal később a kiadatástól tartva Franciaországba utazott tovább.
Az azóta eltelt csaknem negyven évben a rendező felváltva gyártotta a közönség- és művészfilmeket. A filmvilág és a közönség a lábai előtt hever. Filmjeinek szereposztásain sztárok állnak sorban, szereplőit és őt is sokszor jelölték Oscarra vagy más filmdíjakra. A Hollywoodban szerzett rengeteg barátja közül alig pártolt el tőle bárki is. 2002-ben A zongoristáért meg is nyerte az Oscar-díjat, amelyet természetesen nem vett át személyesen. A díjátadón Harison Ford jelentette be a győzelmét, és egyetértő mosollyal nézte a nézőtéren kitört általános szimpátiatüntetést. Ezután hozzátette, hogy az akadémia elfogadja a díjat a rendező nevében. Legutóbb két éve kapott César-díjat a Vénusz bundában című filmjéért.
A filmszakma még mögötte áll
Az amerikai hatóságok folytonos próbálkozásai ellenére a kiadatás valós veszélye csak egyszer kísértette meg Polanskit. Hét évvel ezelőtt a svájci rendőrség őrizetbe vette a zürichi reptéren, amikor megérkezett, hogy átvegye a zürichi filmfesztivál életműdíját. Házi őrizetbe helyezték, és újabb jogi csatározás kezdődött az amerikai kiadatási kérelem bírósági felülvizsgálata miatt. Franciaországban és Lengyelországban az első felindultságtól hajtva sokan azonnal Polanski szabadon bocsátását követelték, még miniszterek is. Aztán, félve attól, hogy egy gyerekmolesztálóval kerülnek azonos platformra, a nyilvános támogatók megfogyatkoztak.
A filmszakma nagy része azonban továbbra is Polanski mögött állt. Amerikában a legnagyobb nevek, Woody Allen, Martin Scorsese, David Lynch és sokan mások írták alá a szabadon bocsátását követelő nyílt levelet. A kevés ellenvéleményt megfogalmazók közül Luc Besson a legismertebb. Ő ezt mondta: „Nem ismerem az eljárás történetét, és Polanski sokat jelent számomra. Nagyon kedvelem őt, jól ismerem, és a lányaink jó barátok. De csak egy igazság létezik, és a törvények mindenkire ugyanúgy vonatkoznak.” Hónapokkal később végül úgy döntöttek a svájci hatóságok, hogy nem adják ki Polanskit az amerikaiaknak (részben a kérelem formai hiányosságaira hivatkozva), a rendezőt szabadon engedték, aki hazatérhetett.
Samantha Gailey (asszonynevén ma már Geimernek hívják) igen ellentmondásosan nyilatkozik Polanskival kapcsolatban az utóbbi években. 1988-ban polgári pert indított ellene az őt ért szenvedésért, és félmillió dolláros jóvátételt ítélt meg neki a bíróság. Az összeget 2008-ig biztos nem fizette ki a rendező. Ennek ellenére Gailey egyes nyilatkozataiból az érződik, hogy megbocsátott a férfinak: „Szexelt velem, [de] nem ütött meg, nem bántott, vagy ilyesmi… az egész ügy túlságosan föl lett fújva.” Egy másik interjúban elmondta, hogy „amit Polanski tett velem, az rossz volt, azt szeretném, hogy visszatérjen az Egyesült Államokba, hogy ez a teher végre lekerüljön mindkettőnk válláról. Biztos vagyok benne, hogy ha visszamehetne az időben, nem tenné meg újra. Szörnyű hibát követett el, de már megfizetett érte.”
2008-ban pedig ezt mondta: „Azt hiszem, hogy már megbánta, amit tett, és tudja, hogy rosszul cselekedett. Nem gondolom, hogy veszélyt jelentene a társadalomra. Nem hiszem, hogy örökre be kéne zárni, minthogy soha senki – rajtam kívül – nem vádolta meg semmi mással. Már harminc éve volt. Kellemetlen emlék, de tudok vele élni.”
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 25.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
