Póka László elhatározta, ha kell, ellenáll

Tudják, Póka László az a “Sárgapólós” magyar, aki nem bújik az asztal alá, nem menekül, nem húzza be fülét-farkát, inkább kimondja azt, amit sokan nem mernek. A hatalom hazug, a kisemberek kifosztója és tönkretevője. Ugyanakkor Pókára mért csapásai félelmét, gyávaságát, arcátlanságát és gátlástalanságát bizonyítja, de mégiscsak reszketni méltóztatik.

Igen, egy gyáva hatalomról van szó, mely megalapozatlan és indokolatlan végzésekkel korlátozza egy magyar ember szabad mozgáshoz és véleménynyilvánításhoz való jogát. Póka László döntött. Azt mondja ebből elég volt, az igazságtalanság és jogtalanság ügyészi, bírói, erőszakszervezeti szinten történő alkalmazásának egyszer véget kell vetni. Vajon meddig megy el egy aljasságban a hatalom? Ez hamarosan kiderül. Póka László levele:

Bíróbűnözés legalja? – Március 20-án előzetesbe tesznek-e egy békés véleménynyilvánítót?

Távoltartás, lakhelyelhagyási tilalom amiatt, mert sorozatosan, kitartóan kimondtam a véleményemet a pénzügyi és politikai diktatúráról. Ezek a döntések már jogerősek. Megkaptam a törvényszék végzéseit. Megfelelő választ fogok rá adni. Ez kiderül ebből az írásból.

A végzések alapján úgy gondolom, hogy elértük a bíróbűnözés legalját. Egy lépcső van még hátra: Vajon vannak-e még olyan bírók, akik hajlandók az uzsorás elvárásai szerint egy békés véleménynyilvánító ellen előzetes letartóztatást elrendelni?

Azt látjuk, hogy a rendőrség az őrizetbevételt minden további nélkül hajlandó elrendelni. Azt is látjuk, hogy az ügyészség képes lenne teljesen lekorlátozni a mozgásomat, és még nyomkövetőt is kért rám. De a bírók meddig mennek el? Van-e olyan határ, amikor azt mondják, hogy elég? Ezt már nem vagyok hajlandó! Ez hamarosan ki fog derülni.

Szándékosan megszegem a lakhelyelhagyásit, és a távoltartást is a bíróság értelmezése szerint.

Teszem ezt azért, hogy megmutassam, a diktatúrát szolgáló bíróságok elvtelen ítéleteit nem tartom magamra nézve kötelezőnek. A szabadság, és igazság értelmezése nem lehet oligarchák kiváltsága. Felhívás lesz ez a végzések jogtalanságaira. Tiltakozás amiatt, hogy vannak bírók, akik elvtelenül kiszolgálják uzsorások, és az uzsorásokat szolgáló politikusok elvárásait.

Mielőtt a tettekre térek, pár gondolat a törvényszéki végzésekről.

A képek között ezek a végzések olvashatók. Lentebbi hivatkozásokon a fellebbezéseim, és a nyomozási bírók végzései.

– Egyik végzés sem részletezi, hogy hogyan, mitől áll fenn az alapos gyanú. Csak arról ír a törvényszék, hogy a nyomozási bíró alaposan körüljárta. Azzal az egy mondattal? – hogy ha nem az lenne a célom, hogy a magánéletébe avatkozzam, akkor az otp-ben tüntetnék? Értik ezek egyáltalán, hogy mit írnak le?

Ha az otp-be megyünk, akkor eljárást indítanak, garázdaság, birtokháborítás, gyülekezési joggal visszaélés, közveszéllyel fenyegetés, jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülés miatt.

Az Andrássy úton is csak nekünk nem szabad tüntetnünk. A homoszexuálisoknak, és egyéb parádézóknak lehet. Ha mégis odamegyünk, akkor gyülekezési joggal visszaélés, közlekedési szabálysértés, jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülés, oszlatás, előállítás.

Ha az irodaházban mondjuk el a véleményünket kövérnek, akkor oszlatás, jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülés, Mi már petíciót sem adhatunk át. És ha ezen felháborodunk, akkor 15 napra bezárnak Baracsakára.

Ha mi tüntetünk az úton, vagy a villamossíneken, akkor az közlekedési szabálysértés, jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülés, közüzem megzavarása. Ha ezt fociszurkolók teszik, akkor egy jó buli, és még táncolnak is velük a rendőrök.

HA a házaikhoz megyünk, zaklatás, tiltott közterületi plakátolás, magánéletbe beavatkozás, távoltartás, lakhelyelhagyási, őrizetbe vétel, előzetes letartóztatás. Még jó, hogy szabad a véleménynyilvánítás! Kicsi, vagy nagy „D”-vel bírónak mondott hatalom-kiszolgálók.

Bár rávilágítottam a fellebbezésemben, de mégsem tért ki a törvényszék arra, hogy ez a mondat – mármint, hogy ha nem akartunk volna beavatkozni a magánéletébe, akkor az otp-be mentünk volna – nem az iratok között fellelhető tény, hanem a bíróság feltételezése. Az sem zavarta a törvényszéket, (meg az ügyészséget sem) hogy az alapos gyanú fennállásához nem elég a feltételezés. Tényekre kell rámutatni. Azt kellett volna mind a négy bíróságnak és az ügyészségnek is megvilágítani, hogy milyen tények vannak arra nézve, hogy nekem célom volt a beavatkozás az uzsorás magánéletében. Ilyenek nincsenek. Két éve nincsenek.

És én egy hónapja vagyok kényszerintézkedés alatt. És két napot ültem sitten. Még alapos gyanújuk sincs, és közben bűnismétlésről beszélnek. Ezek nem bírók. Ezek az uzsorás hű kutyái. De még ha bíróként le is szerepeltek,  legalább hűségesek.

Azt azért megállapította a törvényszék, hogy mégiscsak közéleti szereplő az uzsorás. Majd azt is kifejezte, hogy azért ne nyilvánítsak vele szemben véleményt. Mert amit teszek, az már túlmutat a közügyekre vonatkozó vélemények ütköztetésének határán és a véleménynyilvánítás szabadságának határán. A törvényszék szerint a véleménynyilvánítások szükségtelenül avatkoznak be, és kihatással vannak a magánszférára. Csakhogy azt elfelejtette a törvényszék, hogy ez nem büntetendő. Legfeljebb a gyülekezési törvény szerint oszlatási ok lenne, de a zaklatás szempontjából nem vizsgálható. Azt viszont ők sem fejtik ki bármekkora „D” betű is van a nevük előtt, hogy milyen tény van arra nézve, hogy a beavatkozás a célom lett volna.

Bízom benne, hogy amiatt bírálta el egy azon tanács mind a két ügyet, mert csak ezt a hármat találták, akik hajlandók voltak ezt az aljasságot képviselni.

Azt is írják ezek hárman, hogy azért kell engem távol tartani, mert nem csináltam össze magam a korábbi eljárásoktól. Tehát elismerik, hogy az ellenem folyó több mint ötven eljárás célja megfélemlítés volt? Lehet, hogy mást sikerült elriasztani attól, hogy kimondja a véleményét, de engem, és még néhány bátor Sárgapólóst nem.

Egyik végzésben sem térnek ki ara, hogy mi a távol, és mi a közel. Pedig ezzel kapcsolatban is részletes érvelést közöltem a fellebbezésben.

Erre nem volt válaszuk? Tudták, hogy igazam van? Mert minden távol van, ami nem ér hozzá? Csak nem merték leírni, hogy távol voltam? Ki tiltotta meg nekik? Már a matematikát és a szavak általános jelentését is az uzsorás magyarázza meg a bíróknak?

Pont úgy, mint a nyomozási bíró, ezek sem írták le, hogy hogyan szegtem meg a távoltartás szabályait. – Ezek nem bírók, hanem aljas gazemberek.

És a lakhelyelhagyási idejével kapcsolatban is teljes a csend. Egy sort nem írnak arról, hogy gyakorlatilag korlátlan időre tiltottak ki Budapestről és 17 megyéből.

Mert ugye még az előző zaklatásos ügy is több mint két éve folyik.

Hírdetés

Azt nem hiszem, hogy csak a felét olvasták el a fellebbezésemnek. Mert az indoklásba beleírták, hogy ezt is sérelmeztem. De a fellebbezésem ezen részének elutasításával kapcsolatban sem nyilatkoztak. Ezt most hagyjam szó nélkül?

Sokan így tennének. Sokan elfogadnák, hogy a rongykirállyal szemben tehetetlenek. De én nem ez vagyok.
Én egy vagyok azon kevesek közül, akik szembe mernek szállni még az első számú uzsorással is.

Ilyenek még a Sárgapólósok, …és nem is tudok most mást felsorolni. Sajnos a nem felsoroltak közé kell érteni a legtöbb rendőrt, ügyészt, bírót, politikust is. Úgy gondolom, hogy lázárral az a kis csörte – a devizások milliárdjaival történő páváskodással kapcsolatban – a politikai cirkusz része volt. Tehát nem szembeszállás. És nem volt szembeszállás a führer látszólagos bankellenessége sem. Csak a választások miatt volt és van jelenleg is.
Maradtunk mi, a Sárgapoósok.

Nem, én nem hagyom szó nélkül.

Az a tervem, hogy hétfőn, 2017. március 20-án (az uzsorás születésnapján) elmegyek a Laura útra. Szándékosan szembe helyezkedem az álságos bírói döntésekkel, és értelmezésekkel.

Megnézem, hogy a bíróbűnözés tud-e tovább süllyedni. Találnak-e olyan bírókat, akik egy békésen véleményt nyilvánítót képesek előzetes letartóztatásba helyezni?

Van egy ajánlatom a rendőrségnek:

Ha már rongykirályt (királyokat) szolgálnak, tegyék ezt méltósággal. Ha háborítatlanul oda tudok jutni a diktatúra oszlopához, akkor a rendezvény végén ellenállás nélkül beülök a rendőrautóba, hogy elő tudjanak állítani. Ezzel megtisztelik azt, azokat, akik még önöknél is bátrabbak. Akik szembe mernek szállni a pénzügyi diktatúra magyarországi helytartójával.

Ha ellenállnak, ha akadályozzák a békés véleménynyilvánításomat, akkor én is ellenállok.

Sok véleményt hallgattam meg az elmúlt napokban arról, hogy megtegyem, vagy ne tegyem. Mindenki azt mondta, hogy ne tegyem.
Többen egyetértettek abban, hogy meg kell tenni. De azt mondták, hogy még nem most. Többen elégséges válasznak tartják a Sárgapólósok Laura úti és egyéb akcióit. Néha úgy érzem, hogy amiatt teszik ezeket erőn felül, hogy én ne lépjek meg olyat, ahonnan esetleg nincs visszaút.

Viszont nem volt egyéb érv egyik féltő vélemény mögött sem. Kérdésemre sem tudott senki ötletet adni, hogy még mivel válaszoljunk ezekre a gyalázatos és szakmailag is silány végzésekre. Senkinek nem volt jobb ötlete.

Most még az ritka helyzet is előállt, hogy Anita sem tudott azonosulni a gondolattal. Ez érthető. Mert igazán neki lesz nehéz, ha mégis kikukáznak egy olyan bírót, aki hajlandó előzetest elrendelni. Most nem lesz egyszerű itthon sem ez a pár nap hétfőig mint ahogyan nem egyszerű ez már kedd óta, amióta megkaptam a végzéseket.

Előzetest vagy a mostani kényszerintézkedéseket olyan véleménynyilvánítóra, aki nem bántott senkit, nem volt erőszakos, aki nem okozott anyagi kárt? Aki csak bírálta a fennálló rendszert, és leginkább a rendszert fenntartó személyeket? Aki megszemélyesítette a kifosztást? Ja hogy pont ez a baj? Hogy a szemünkbe kell nézni? Hogy meg kell hallani az áldozatok hangját? Ez fáj? Így már büdös a lopott pénz?

Békés véleménynyilvánításért börtönt? Ez hamarosan kiderül.

Egyébként szerintem nem egy nagy ügy. A legtöbb ember élve kikerült az előzetesből. Már kevesebben, de azért még mindig sokan testi és lelki sérülések nélkül is megúszták. Szerintem van min gondolkodni a hatalmat szolgálóknak.

Békés véleménynyilvánítót rablók, és gyilkosok közé küldeni… Elvenni a szabadságát annak, aki a szabadságért, az ő szabadságukért is emel szót?
Majd látjuk.

Ezt az írást kiteszem a fészre, a sajtót értesítem, ezen kívül elküldöm az érintett bíróságoknak, rendőrségnek ügyészségnek. Kérem, hogy juttassák el az eljáró bíróknak, nyomozóknak, ügyésznek.

Kérem, hogy tekintsék panasznak a gyanúsítás ellen. Tekintsék, és kezeljék a bírók – mind az öt – elleni kizárási indítványnak, valamint felülvizsgálati kérelemnek is, így kérem, hogy továbbítsák a kúria felé.
Na, ez utóbbival kapcsolatban felmerülnek kérdések. A kúria eljárhat-e az én ügyemben, amikor annak vezetőjét, és más főbb tisztségviselőjét is már többször nyíltan bíráltam. Vajon pártatlannak számít-e a kúria bármelyik bírája a sok kúria előtti, és a kúria épületében lebonyolított véleménynyilvánítás után?

Nem hívok a helyszínre senkit. De ha valaki úgy érzi, hogy a Sárgapólósok tettek bármit a szabadságért, igazságért, SeVizás szabadulásért, most kifejezhetik elismerésüket azzal, hogy ott lesznek sárga pólóban 2017. március 20-án 12:30-tól a Laura út 26. előtt. A pénzügyi diktatúra oszlopánál, ami jelképe már a bírói, rendőri, ügyészi, politikusi bűnözésnek is.

Az elmúlt öt év és különösen a közelmúlt aljas támadásai, és politikai cirkuszai miatt úgy gondolom, hogy már kevés a fészbúkon biztosítani a cselekvőket a támogatásotokról.

Itt már hús-vér emberek kellenek. Leginkább nem nagy terekre gőzt kiereszteni, hanem a kifosztók házaihoz, hivatalához valóban véleményt nyilvánítani.

Hétfőn minden kiderül. Még sok emberrel fogok addig beszélni.

Ebben az egész távoltartásban az a vicces, hogy április 10-én személyes találkozót intézett az uzsorás. Ismét becsületsértési ügyben van kitűzve meghallgatás. Ez is vicces lesz. Akkor, április 10-én nem lesz baj, hogy kérdéseket tehetek fel neki? Csak az gond, hogy az utcán véleményt nyilvánítok.

A sorsát senki nem kerülheti el. – Most szembe megyünk, rongykirály!

Emlékezetes szülinap lesz.

HAjrá!

PL

Végzések, fellebbezések:

Törvényszéki végzések: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/1795001223859148

Távoltartás végzés: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/1747514411941163

Távoltartás fellebbezés és egyéb iratok: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/1744073638951907

Lakhelyelhagyási végzés és a fellebbezés: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/1771041152921822

Érdekességként az uzsorás magánindítványa, amit sokáig titkoltak előlem: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/1766547580037846

Tisztelettel: Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »