Pók Katalin: Létezik-e Soros-terv? – 2. rész

Pók Katalin: Létezik-e Soros-terv? – 2. rész

George Soros azért hozta létre majdnem az egész világot behálózó Nyílt Társadalom Alapítványát (Open Society F.), hogy nem titkolt eszményét segítse a földön. Ez az eszme a migránskérdésnél is komplexebb Soros terv. Civil szervezetei megtalálhatók Amerikában, a volt szocialista országokban, az Arab országokban, Afrikában, Ázsiában és még néhány olyan országra is kiterjed, ahol korábban már betiltották. Arról, hogy honnan ered és mit jelent ma a „Nyílt társadalom” projekt, miért van válságban, a későbbiekben fogunk szólni, ám most azt nézzük meg, mit tekint feladatának az Open Society Foundation, azaz a hazánkban is működő Nyílt Társadalom Alapítvány. Ha ezt tisztán látjuk, akkor már majdnem mindent feltártunk a Soros tervről.

Az Open Society Alapítvány

Az alapítvány az 1980-as évek óta van jelen Magyarországon, 30 más alapítványt támogat, és eddig 14 milliárd US dollárt használt fel céljaira. A ’80-as években a kommunista rezsim lebontását segítette. Ezt szokták úgy emlegetni, hogy „de hát ti is kaptatok belőle, ti is ebből tanultatok.” Igen, kezdetben nagyon nemes volt a szándék, csakhogy az a fontos, mivé lett később. Nem szűnt meg ugyanis a nép által demokratikusan megválasztott kormányok létrejöttével, ahogy logikus lett volna, hanem éppen ekkor épültek ki intézményei a volt szocialista országokban. Ekkor kezdődött meg aknamunkája az éppen regnáló demokratikus kormányok ellen. A baráti SZDSZ idején hozta létre a CEU-t, amit mind a mai napig az „Open Society” támogat, immár a neoliberális eszme katonáit képezve ki katedráin. A Soros terv alapja a neoliberális eszme terjesztése, amit mindjárt látni fogunk a hazai támogatott alapítványok jellegéből és témáiból.

Ha megnézzük, mit sorol fel feladatainak, jámbor filantróp eszményt találunk:

demokratikus értékek támogatásakisebbségi jogoksajtószabadságminőségi oktatás védelme

Ha a részleteket vizsgáljuk, mégis „báránybőrbe bújt farkas”- t találunk. Milyen célokat támogat különböző egyesületeken keresztül? Nézzük:

leszbikusok védelmehomoszexuális házasság támogatásaszexmunkások jogaitranszneműek jogaiLMBTQ jogokPride megszervezéseinterszexharmadik nem, semleges nemtransz-menekültek védelmegender-ideológia támogatásadrog-liberalizációmenekültek jogainak támogatása a kormány ellen

Azt látjuk, hogy mindez főként a család megtámadása. A zsidó-keresztény kultúra megtámadása. Az eredeti európai identitás megtámadása. A humanizmus szép orcája alatt a fehér keresztény rassz megtámadása. Ehhez már csak adalék, igaz nem elhanyagolható, a migráns-invázió színes és muszlim identitással mixelése. Az alapítvány egyesületei harcot folytatnak a keresztény értékeket képviselő CitizenGo ellen, akik a család védelmében egy férfi és nő, mint családmodellt ábrázoló busszal járják a világot. Másrészt a férfi és nő egységén alapuló család keresztény ideáját össztűz alá vették az Alaptörvény elleni támadással is, például az alapítvány támogatottjai között szereplő Tilos rádióban és a volt Népszabadságban. Egy lengyel püspök család védelmében tett nyilatkozatát extrém elrettentő példaként, mint a gyűlöletbeszéd mintáját hozzák. A kommunizmusnál és a nácizmusnál is veszélyesebbnek mondják ezt az „ideológiát”, ami 2000 évig természetes alapja volt a házasságnak. Ezért aztán az NGO-on keresztül, támadás történik a nemzeti és keresztény jobboldali kormányok ellen is.

Migráns-kérdés sajátos kezelése

A muszlim terrort kutatva oldalukon egy muszlim anya azt mondja a radikalizálódás okának, hogy létezik a „másik” megkülönböztetés Európában. A „migráns háttér”, az „arab származású”, a „fehér és európa-centrikus identitás”, mint megkülönböztetés sérelmezése emelkedik ki ebből. Talán el kellene törölni a nemeket, a fajokat, nemzeteket, az európai és a fehér létezést? A Soros terv ezt nyíltan nem mondja ki, de szellemiségéből kiolvasható. Ugyanezen cikkben található a terroristákat őrizetbe vevő rendőrség hibáztatása. A migráns-terror kezelését iszlamofób retorika, gyűlöletbeszéd jellemzi a Soros alapítvány tolmácsolásában. Elkerülendő kriminalizálásnak és szegregációnak nevezi. A jobboldali sajtót is ez jellemzi szerintük. Mert van ugye a jobboldali és a független sajtó. A független sajtón természetesen a balliberális médiát érti, mely velük együtt legfőbb ellenségének a jobboldali kormányt és annak sajtóját tekinti. Az ellenséget nem Orbán jelölte ki, hanem éppen fordítva, a báránybőrbe, a liberális álhumanizmusba bújtatott farkas és ideológiáját megtestesítő Soros alapítványok.

Minden migrációban érintett európai országban dolgoznak Soros aktivisták az Open Society közleménye szerint. Szerintük keresik a humánus megoldásokat, ami főként a migránsok azon jogainak ismertetéséből áll, melyekkel hatékonyan tudnak küzdeni a befogadó országok ellen. Működnek migráns jogi hálózatok is, melyek az állítólagos rasszizmus és xenophobia ellen küzdenek a dél- és nyugat-európai országokban (pl. Görögország, Olaszország, Spanyolország, Anglia). A közép- és kelet-európai országokban támogatják azokat a szervezeteket, melyek az újonnan érkezőket méltóságukban fenyegetők elleni jogérvényesítésükben segítik. Magyarországon és Csehszlovákiában rendszeresen szerveznek társadalmi munkásokat, tanárokat, ügyintézőket a migránsok méltó fogadására képező kurzusokat. Ezen szervezetek a migránsok jogainak védelmére specializálódtak, de a bejutók kötelességeire nemigen hívják fel a figyelmet, nem készítenek fel.

Romák támogatása, minőségi oktatás

Amit eddig felsoroltunk, mind a kisebbségi jogok védelmének zászlaja alatt jelenik meg a Soros alapítvány berkeiben. Láthattuk a báránybőrbe bújt farkas esetét, ám a roma programok támogatásáról még nem esett szó. A kormány is támogatja a romák felzárkóztatását, mert tényleg fontos feladat, de akkor mi különbözteti meg e két segítségformát? Erre elég egyetlen példát hozni, ami rögtön rávilágít a kérdésre, ez pedig az elhíresült nyíregyházi görögkatolikus iskola megtámadása. Tisztán látszik a kétféle szellem. A görögkatolikus iskola valóban szeretett volna segíteni a roma gyerekek felzárkóztatásában, ezért lakókörnyezetükben fogadta a lemaradó iskoláskorúakat. A romatelep közelében hozott létre egy intézményt számukra, ahol szeretetet, elfogadást és magas szintű oktatást kaptak, kompenzálták lemaradásukat. A terv az volt, hogy amint látható eredményt érnek el, amint a gyerekek hátrányait sikerül leküzdeni, bekapcsolódhatnak a többségi oktatásba. Hiába működött az iskola kitűnően, hiába szerették szülők és gyerekek, szegregáció címén az aktivisták megtámadták az iskolát. Törvényekre hivatkozva ellehetetlenítésén dolgoztak, akadályozták munkájában, az iskola hosszas pereskedés elé nézhetett. Ez tehát a Soros-alapítvány szelleme. Tönkretenni mindent ami jó, hatékony és keresztényi.

Hírdetés

Látható-e már a Soros-terv? A családromboló, neoliberális eszme világméretű terjesztéséről van szó. A báránybőrbe bújt farkas (lásd. filantróp-terv) a morál alapú demokráciák ellen támad a Soros hálózat rejtekében. A migránsok elosztási procedúrájában a legutóbbi (EP) döntés szerint pedig legálisan is szerepet kaptak a Soros NGO-k.

Szerző:

Pók Katalin

Forrás: https://www.opensocietyfoundations.org/hu

Pók Katalin: Létezik-e Soros-terv? – 1. rész

George Soros eredeti, 2015-ös terve ITT olvasható

 

The post Pók Katalin: Létezik-e Soros-terv? – 2. rész appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »