Éppen elsüllyedt a Moszkva cirkáló, amikor Bandika és Ervin összefutott a Westend City Center szökőkútjánál. Bandika egy nehezebb cipővásárlás friss emlékét cipelte épp, Ervin pedig azon mélázott, vajon miért érzik egyes emberek szükségét még napjainkban is, hogy aprópénzt hajigáljanak a szökőkútba.
Szerintem nincsenek érthetetlen dolgok, csak figyelmetlen és türelmetlen emberek – szisszentett fel egy dobozos Borsodit Bandika, szatyraival a szökőkút peremére rogyván. A második és a harmadik korty közt pedig elmesélte, hogy az imént olyan hozzáállást tanúsított irányába az egyik fiatal eladó, amilyet eddig nem tapasztalt.
Kezdjük ott, hogy a cipővásárlás nem egyszerű feladat, főleg ha az ember férfinek született. Ezért is örvendetes, hogy a Jóisten az utóbbi években ekkora hatalmas cipőboltokat is teremtett nekünk, mint ez itt. Bemegyek, nézelődöm, válogatok, próbálgatok. Erre odajön a kishölgy és megjegyzi, hogy „itt azért rengeteg cipő van”. Mire én bólintok, hogy látom. Erre ő, hogy ennyiből azért kellene tudnom választani. Mire én, hogy persze, fogok is, de talán egy picivel több időre lesz szükségem. Erre ő, hogy mindenben ilyen nehezen választok-e. Mire én azt feleltem, hogy lovat könnyebben szoktam választani, de ez itt most cipőbolt. Erre bólintott, és azt mondta „jó, itt maradok”.
Ervin megértően bólogatott és megjegyezte, hogy a szokatlanul szolgálatkész eladó hozzáállásánál sokkal érthetetlenebb, miért gyártanak illatosított papír zsebkendőket. Vagy az, hogy miért árulnak Ukrajnában a játékboltokban plüssrakétákat. Nem az egykori űrrakéták stilizált változatát, amelyek a világűr nyújtotta határtalan lehetőségekre hívják fel az aprónép figyelmét, hanem a Javelin típusú páncéltörő rakéták plüssből készült másolatát. Ki ne szeretne a mai világban egy plüssrakétát szorongatva álomra szenderülni? – tette fel a kérdést Ervin, majd ismét a szökőkútban csillogó aprópénzt figyelte.
Én meg arról álmodoztam mindig gyerekkoromban, hogy ha majd felnőtt leszek, plázában takaríthatok, és én lehetek az, aki a szökőkút tisztításánál kisöpri az aprópénzeket, mesélte könnyesedő szemmel Bandika, majd a szemétkosárba hajította a Borsodi kiürült pléhdobozát. Nem akarja visszaváltani? Tizenöt cent – szólt rá Ervin. Itt még nem lehet, felelte Bandika.
Hát igen – tette még hozzá. Minden álom nem válhat azonnal valóra, mert abból csak egy hatalmas keveredés lenne. Vagy kettő.
A szerző a Vasárnap munkatársa
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
