Plonicky Tamás: Pépnarancs – egy novella 2050-ből

Plonicky Tamás: Pépnarancs – egy novella 2050-ből

Tárca a Szalonban.

A szerző e novella megírása során a hatalmon lévő állampárt ösztöndíja mellett a szövegben megemlített termékcsaládok támogatásában is részesült; az írás fizetett reklámokat tartalmaz. A mű e fontos és sokrétű támogatási rendszernek köszönhetően vált a 2050-es év legolvasottabb és legsikeresebb magyar nyelvű prózai alkotásává.

NARANCSszínűbe öltözött a novemberi reggel, miközben a harminchatodik havi nyugdíját éppen megkapó Jucika néni felkelt, és szinte az első dolga volt, hogy kibontotta a kettő az egyben ízesítésű COFFE márkájú kávéját; azt a kávét, amely nemcsak energiát ad, de örömöt is biztosít az Ön és az egész családja számára. Ezután a hölgy jó szokásához híven odatette főni a vizet, és miután a víz felforrt, könnyedén öntötte le az italt és kortyolt bele abba az illatosan gőzölgő, mézédes finomságba. „Ez a kettő az egyben típusú COFFE kávé aztán tényleg megér egy misét, hiszen amellett, hogy feltölt, frissen is tart engem a nap huszonnégy órájában”, futott át Jucika néni agyán a gondolat, majd hirtelen hátrapillantott, és észrevette, hogy az erős novemberi szél kinyitotta a gyönyörűszép YIROX téglából felépített háza KILANOX barnafestékkel lefestett ebédlőjének udvarra néző üvegablakát. „Ezt a régi vackot is le kellene már cserélnem az újonnan forgalmazott KLEMENT típusú műanyag ablakokra, azok ugyanis még a leghidegebb hónapokban is melegen tartják a lakást”, jutott a nő eszébe, és egy pillanatra otthagyva kávéját elindult az ablakhoz, hogy bezárja, mert tudta jól: a hideg szél veszélyes. A szamóca ellenzék is VESZÉLYES! A NARANCS állampárt véglegesen NEMET mond a szamócákra! Ön is MONDJON NEMET a szamócákra! Jucika néni az ablak bezárása után visszament a frissen főzött kávéjához, leült a Black Weekend idején leárazásra kerülő USOPHIRA bőrkanapéjához, amely kanapén mindig mindenkinek jólesik a pihenés, és bekapcsolta a mesteri grafikai megoldásokkal felszerelt ITELPO plazmatévéjét, amelynek nézése közben az összes vásárló testközelből tapasztalhatja meg a valóság legapróbb mozzanatait is. Válassza Ön is az ITELPO plazmatévét!

Hírdetés

A kávéját iszogató Jucika néni legkedvesebb VFM78 csatornáján éppen reklámok mentek: a hölgy a kávéja szürcsölgetése közben megtekinthette a SANDOMIA utazóiroda legújabb, visszautasíthatatlan ajánlatát, amelynek segítségével Ön is, kedves, nyájas olvasó, szinte bármikor bárhová elrepülhet! Görögország? Spanyolország? Bahamák? A pénz nem lehet akadály! A SANDOMIÁVAL bármikor bárhová elrepülhet! – szerepelt a reklámban. Jucika néni, miután lassan megitta a COFFE márkájú kávéját, már nem az ITELPO plazmatévén megjelenő kiváló termékekre, hanem a NARANCS állampárt elképesztő családi támogatását éppen felvevő unokáira kezdett gondolni. Milyen jó, hogy az unokáim is a biztonságot választják és a programjaikat mindig megvalósító NARANCS állampártra fognak szavazni, jutott eszébe Jucika néninek, és miközben ezeken a dolgokon gondolkodott, egy, az udvaron történő csörrenés zavarta meg az ITELPO plazmatévéből jövő reklámok csodálatos furulyadallamát. A zörgés kintről jön, ezért gyorsan felkapta az évek óta kifogástalan, a NAUDI család termékei közül vásárolt bőrkabátját, mert az igazi bőrkabát egy egész életre szól, és kiment az utcára, ahol észrevette, hogy az agresszív szamóca ellenzékhez tartozó pernahajder fiatalok már megint tojásokkal dobálták meg a postaládáját. „Minden szamóca, ellenzéki, fiatal, pernahajder veszélyes! Meg kell állítani a szamóca ellenzékhez tartozó fiatal pernahajdereket! STOP szamóca, ellenzéki, fiatal pernahajderek!”, morfondírozott magában Jucika néni. A nyugdíjas hölgynek feltűnt, hogy ezek az agresszív, galád a szamóca ellenzékhez tartozó lurkók nem elég, hogy megdobálták tojással a postaládáját, de szokásukhoz híven megint a levélgyűjtőben hagyták vállalhatatlan szennylapjukat, a Pépnarancsot is.

A nő körülnézett, ezután egy végzetesnek bizonyuló hirtelen jött ötlettől vezérelve kivette a lapot a tojással összepiszkított postaládájából, és nagyon félve, mert ő soha nem szokott hozzá az ilyen jellegű lázadó tevékenységekhez, belenézett az újságba. A borzalmas folyóirat legelső oldalán ezek a programpontok szerepeltek: 1.: Nullanapos munkahetet! 2.: Svájci bérezéseket! 3.: Ingyenes lakhatást! A programpontok alatt a hölgy egy vérrel írt fenyegető üzenetet is talált: „Mi, a szamócák a választások napján péppé zúzzuk a NARANCSOKAT!” Jucika néni ettől az utolsó mondattól és a NARANCS állampárt bukásának gondolatától hirtelen rosszul lett; idősödő teste ugyanis már régen nem volt hozzászokva az ilyesfokú szellemi és érzelmi megpróbáltatásokhoz. Egyik pillanatról a másikra a szívéhez kapott és összeesett, és mivel a környéken épp csak fiatal, galád, a szamóca ellenzékhez tartozó pernahajderek, nem pedig kedves, a NARANCS állampártot támogató fantasztikus emberek tartózkodtak, ezért senki nem sietett a néni megsegítésére: hagyták őt meghalni a saját udvarán. Az idős hölgy egy rossz döntésnek köszönhetően az életét vesztette. Önök, kedves, nyájas olvasóink DÖNTSENEK JÓL! SZAVAZZANAK A NARANCS ÁLLAMPÁRTRA!

Jucika nénit a nonstop működő, azaz a nap huszonnégy órájában elérhető TRUMAN temetkezési vállalat segítségével helyezték örök nyugalomra. A TRUMAN temetkezési vállalat telefonszámát a lap alján olvashatják. NE FELEDJE: SZAVAZZON A NARANCS ÁLLAMPÁRTRA! Az ellenzéki szamócákra voksolni olyan, mint a biztos halált választani! Vége.

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »