A lévai volt zsidóiskola kiállítóterei adnak otthont az ipolysági születésű Pleva Péter alkotásai kiállításának. A nemrégen felújított és átadott közösségi tér három helyisége az alkotó egy-egy világát mutatja be.
Mint a megnyitón elhangzott, Pleva Péter már kiskorától vonzódott a művészetekhez. Elvégezte az Ipolysági Művészeti Alapiskola képzőművészeti szakát, majd Selmecbányán folytatta a tanulmányait. Restaurátori végzettséggel helyezkedett el a lévai székhelyű Barsi Múzeumban.
(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A művészetek mellett a kirándulás a fő hobbija. Már huzamosabb ideje vezet kirándulásokat az országban, Európa-szerte több államban fordult meg idegenvezetőként, sőt a tengeren túlra is többször eljutott.
Nagy világutazó, ám ennek ellenére elsősorban a szülőföld szeretete jelenik meg nála. Például rendszeresen tart helytörténeti sétákat Léván.
Mindezen világok visszaköszönnek a jelen tárlaton is. A zsidóiskola folyosóján Pleva Péter életét meghatározó három város látképe, jellegzetes épületei köszönnek vissza. Ipolyság, a szülőváros, Léva a lakhely és Selmecbánya, mint a tanulmányainak helyszíne.
A közepes méretű festményeken láthatjuk az Ipoly partot az ipolysági katolikus templommal, avagy a város főterét. A lévai várrom több alkotáson is megjelenik, különböző napszakokban ábrázolja a múzeumból is jól látható történelmi romokat. Ám ugyancsak feltűnik a selmecbányai Alexandriai Katalin templom jellegzetes alakja. Egy másik festményen további selmecbányai szakrális épületeket láthatunk.
(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A következő világ a miniatűrök világa. Mint a tárlatnyitón az alkotó elmondta, már fiatalkorában elkészítette az első piciny méretre leredukált festményét.
Különböző művészeti korszakok jeles festőinek műveit készíti el általában egy a tízhez, illetve egy a tizenöthöz arányban.
Több mint kétszáz miniatűrt számlál már a gyűjteménye.
(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A flamand és a reneszánsz festők alkotásai mellett MS mester híres selmecbányai szárnyas oltárának oltárképeit is megfestette. Némelyek gyorsan készülnek el, másokat akár több év kihagyás után fejez be – vallotta a megnyitón.
A harmadik világként az utazásait megjelenítő alkotásokat sorakoztatta fel. A világutazásai során nagy örömmel keresi fel az egyes városok neves múzeumait. Az ott szerzett benyomások és fotók alapján készültek az egyedi pillanatokat megörökítő festmények. Az egyik bemutatott képen a párizsi Louvre Mona Lisáját rejtő termét ábrázolja, a sok néző között elvész a falon lévő kisméretű Leonardo Da Vinci mű. A másik alkotáson a budapesti Szépművészeti Múzeum egyik helyisége jelenik meg, a művészetekbe belefeledkező látogatókkal.
(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Mindhárom terem más tematikát vonultat fel. A modernebb technikák mellett az elődök hagyományos alkotási technikája is megjelenik.
A felvázolt három világ harmonikus egységként ábrázolja Pleva Péter művészetét.
(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


