Futni jó, számos cikkünkben foglalkoztunk már e mozgásformával, és kimutattuk, mennyire jó hatással van testi és lelki egészségünkre. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek kedvezőtlen hatásai is. Ha áttekintjük a témában született írásokat, találunk is néhányat, amelyek – ha igazak – meggondolandóvá teszik, hogy elkezdjünk-e így mozogni. Kérdés azonban, hogy igazak-e valójában. Ennek jártunk utána.
A leggyakrabban hallott futóártalom, hogy tönkreteszi a térdet: szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki elkezdett ugyan futni, de – némi sarkítással – néhány lépés után feladta, mivel saját testén igazolva látta azt a közszájon forgó vélekedést, hogy megfájdulnak tőle a térdei. E szólam mögött rejlő elmélet – olvasható a The Guardianben – nem is tűnik logikátlannak. Amikor futunk, talpunk minden egyes lépésnél a hétköznapi járásnál sokkal nagyobb erővel ütközik a talajnak. Ha nem speciálisan erre a célra kialakított futópályán futunk, hanem aszfaltos járdán, akkor ezek az ütközések olyan rezgéseket, feszültségeket keltenek csontozatunkban, amelyek apró sérüléseket okoznak a térdízületeinkben. Ez idővel akár ízületi gyulladássá is fajulhat.
Nos, a tudományos bizonyítékok éppen ennek ellenkezőjét valószínűsítik. Az amerikai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium munkatársai rengeteg, összesen 90 ezer embert kérdeztek ki testmozgási szokásaikról és mozgásszervi megbetegedéseikről. A válaszadók többsége (75 ezer válaszadó) rendszeresen futott, míg 15 ezer csak gyalogolt. Kiderült, hogy a futóknak alig fele szenvedett olyan gyakran ízületi gyulladástól, mint azok, akik nem szoktak futni. Mivel az eredmények szerint a futók testtömegindexe jóval alacsonyabb volt a másik csoport átlagos értékéhez képest, úgy tűnik, hogy az ízületi gyulladás kockázata leginkább a testsúllyal áll összefüggésben. Sőt azt is kimutatták a kutatók, hogy minél többet fut valaki, annál kisebb az esélye az ízületi gyulladásra.
Családban marad?
Persze előfordulhat, hogy bizonyos embereknek valóban nem javasolt a futás. Ez főként azoknál van így, akiknek családjában előfordult már ízületi gyulladás, vagy egyéb kockázati tényezők miatt a rizikócsoportba tartozik. Egy másik kutatás konklúziója szerint nagyon keveset tudunk egyelőre arról, hogy pontosan hogyan hat a futás azoknak a csontozatára, akik már eleve ízületi fájdalommal vagy gyulladással küzdenek. Emiatt az ő esetükben tanácsos lehet egy másik, a lábakat kevésbé megerőltető mozgásforma választása. Fontos az is, hogy az edzés megkezdése előtt mindenképpen kérjék ki kezelőorvosuk véleményét. Az egészségesek számára azonban a tudományos ismeretek alapján mindenképpen ajánlható a futás, hiszen annak várható pozitív hatásai jóval nagyobbak, mint az esetleges negatív következményei.
Célkeresztben a nyújtás
A futással kapcsolatos következő közvélekedés a nyújtás fontosságát hangsúlyozza. A nyújtással korábban már különálló cikkben is foglalkoztunk, hiszen ez olyan területe a sportkutatásoknak, amely mind a mai napig heves viták tárgyát képezi. Vannak, akik esküsznek arra, hogy nyújtás nélkül nem szabad elkezdeni az edzést, mert akkor az szinte szükségszerűen sérüléseket okoz. Emellett nyújtás nélkül meghosszabbodik az edzés utáni regeneráció ideje és csökken az izomláz.
A Cochrane kutatási konzorcium szakemberei számos tanulmányt tekintettek át, amely a nyújtás és az izomláz kapcsolatával foglalkoztak. Összesen tizenkét szakcikket találtak értékelhetőnek. Ezek nagy többsége – bár betartotta a véletlenszerű kiválasztásra és a kontrollcsoportra vonatkozó tudományos normákat – viszonylag kevés alanyt vizsgált, így eredményeik korlátozottan tekinthetők általános érvényűnek. Ugyanakkor volt egy felmérés, amely több ezer embert értékelt. Az összes tanulmány egybehangzó eredményei szerint nincs kimutatható összefüggés a nyújtás és az izomláz mértéke, hosszúsága között.
A sérülésmegelőzés tekintetében sincsenek egyértelműen bizonyító erejű vizsgálatok. A témát vizsgáló, számos szakcikket áttekintő tanulmányok általában kevés bizonyítékát találják annak, hogy a nyújtás csökkentené az edzés közbeni sérülések elszenvedésének kockázatát. A montreali klinikai epidemiológiai kutatóközpont egyik munkatársa által írt értékelés szerint „a tudományos szakirodalom, hasonlóan az epidemiológiai bizonyítékokhoz azt valószínűsíti, hogy a nyújtásnak nincs hatása a sportsérülésekre”. E kérdés még távolról sincs lezárva a tudományos körökben, így lehet, hogy néhány év múlva arra a következtetésre jutnak, hogy a nyújtás valóban fontos.
Éljen a természetes?
Gyakran hallani – és erre a termékhirdetések csak ráerősítenek – hogy a „természetes” dolgok mindig jobban, mint a mesterségesek. Erre építenek a természetesen futás hívei is, akik minden szempontból a természetes módozatokat erőltetik a modernnel szemben. Ezt az elvet kihasználva például alig kapható olyan futócipő, amelyet nem azzal hirdetnének, hogy benne úgy futhatunk, mintha mezítláb lennénk a szavannákon.
A természetes futás divatja akkor erősödött föl, amikor Christopher McDougall újságíró megjelentette a mexikói tarahumara indiánokról szóló, Futni születtünk című könyvét. E törzs tagjait az teszi különlegessé, hogy rengeteget futnak, hosszan és viszonylag gyorsan. Egyes megfigyelések szerint e nép tagjai szinte kizárólag talpuk elülső részére lépve kocognak, és persze soha nem szenvednek el sérüléseket (vagy legalábbis nem hangoztatják ezt). Így magától értetődik, hogy az elülső talppárnákon szabad csak futni, a sarkunkkal érinteni először a talajt pedig kifejezetten veszélyes.
Megcáfolt indiánok
A kontrollált vizsgálatok azonban éppen hogy ellentmondanak ennek. Egyrészt a mexikói indiánok is futnak sarokkal előre, ha épp úgy jön ki a lépés, másrészt az elülső talppárnákon történő futás csak nagy sebességnél lehet hatékony. A hobbifutók sebességén energiahatékonyság szempontjából a sarokra érkezés a jobb, majd dinamikusan kell végiggördülnünk a teljes talpunkon. Több vizsgálat is úgy találta, hogy ha valaki 10 percnél több idő alatt fut le egy kilométert, akkor egyértelműen ez a módszer a jobb. A Manchesteri Egyetem kutatói komputerszimulációs tanulmányukban úgy találták, hogy kilométerenként 12 perces sebességnél már hat százalékkal kevesebb energiát igényel a sarokra érkezés, mint a láb elülső részén való futás.
Ahogy a nyújtás esetében, itt is azt hangoztatják a „természetes” elülső talpon futás hívei, hogy kevesebb sérülést okoz. Erre utaló vizsgálati eredmények valóban vannak: a Harvard Egyetem egyik tanulmányában úgy találták, hogy a vizsgált 52 egyetemista közül a sarkon futók tényleg többször sérültek meg, mint a talpuk elejére érkezők. Ugyanakkor szakértők attól is óvják a testedzőket, hogy egyértelmű jelek, egészségügyi javallat híján, anekdoták alapján próbálják átalakítani futási stílusukat. Miközben ugyanis megpróbálnak átszokni a jól begyakorlott mozgásformáról egy ismeretlenre, sokkal több sérülés érheti őket, mintha maradtak volna a különösebb gondot nem okozó régi stílus mellett.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
