Pletyka Demeter Mártáról

Kilépett az MSZP-ből és a párt ország­gyűlési frakciójából Demeter Márta, a politikus nem indokolta döntését.

Szocialista politikusok között elterjedt a hír, hogy a képviselő a Jobbik-frakciójába ülne át, amint letelik az a hat hónap, ami után erre jogi lehetősége lesz. Szabó Gábor jobbikos pártigazgató szerint semmilyen tárgyalást nem folytattak erről a képviselővel. Az MSZP egyébként elvárja Demeter Mártától a mandátum visszaadását.

Őszintén megdöbbent, mert számára semmi előjele nem volt annak, hogy ”Márti ilyen lépésre szánja el magát” – kommentálta a történteket a Népszavának Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke. Állítása szerint elhatározásáról a frakcióban előre senkivel nem egyeztetett a képviselő, fogalmuk sem volt arról, mire készül. Korábban hozta meg ezt a döntést, vagy hirtelen határozott, bár az, hogy írásban jelentette be távozását azt jelzi, hogy végig gondolta, mit akar tenni. Nyakó bevallása szerint a frakcióvezetés nem ismerte az ügy hátterét.

Arra emlékeztetett ugyan a sajtófőnök, hogy a nyári tisztújításkor Demeter elnökségi tagságra pályázott, ami nem sikerült, ám a kongresszus óta fél év telt el, ezért nem gondolja, hogy az akkori kudarc lehet a távozás oka. Ritka, hogy valaki kilép egy frakcióból és visszaadja a mandátumát, bár volt már rá példa, Schiffer András is ezt tette – figyelmeztetett Nyakó. Olyan szabály nincs, amely arra kötelezné a képviselőt, hogy visszaadja mandátumát, megválasztása után a képviselő szabadon rendelkezik azzal.

Hírdetés

Nem tudja, mi történt, azt sem, miért most lép ki a frakcióból Demeter, elképzelni nem tudta, hogy ilyen lépésre szánja el magát – mondta lapunknak az egyik szocialista képviselő, aki szintén állította, távozó frakciótársa senkivel nem egyeztetett előre. Annyit elismert, a képviselő egy ideje úgy érzi, nem hallgatnak rá a frakcióban. Hozzátette, talán azt nem tudta feldolgozni, hogy nem lett elnökségi tag, így nincs viszonylag biztos helye a 2018-as országos listán. Az előző parlamenti választáskor tagja volt az MSZP országos elnökségének, ezért befutó helyet is kapott a baloldali összefogás listáján.

Burány Sándor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese az MTI megkeresésére elmondta, hogy Demeter Márta nemcsak a frakcióból, hanem a pártból is kilépett. Elmondta, mélységesen elszomorítja képviselőtársa döntése, amely teljesen váratlanul érte. 

Demeter 2014 óta országgyűlési képviselő, 2012 márciusától volt az MSZP országos elnökségének tagja, korábban az önkormányzati választásokon indult Zuglóban, jelenleg a kőbányai pártszervezet alelnöke. Az MSZP-frakcióban is a honvédelem, biztonságpolitika volt a reszortja. A honvédelmi bizottság tagja, egyebek mellett sokat foglalkozott a Honvéd Egészségpénztár károsultjainak helyzetével.

A Gábor Dénes Főiskolán műszaki-informatika szakon, biztonságszervezőként végzett, de van politológiai ismerete is a Zsigmond Király Főiskoláról. Jelenleg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán, biztonság- és védelempolitika szakon folytatja.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »