Plakátkiállítással emlékeznek a visegrádi csoport megalakulásának 30. évfordulójára

Plakátkiállítással emlékeznek a visegrádi csoport megalakulásának 30. évfordulójára

Plakátkiállítás látható a visegrádi csoport megalakulásának 30. évfordulója alkalmából a budapesti Lengyel Intézet Andrássy úti Platán Galériájában február végéig. A tárlat a visegrádi tagállamokból érkezett alkotásokat öleli fel. 

A tárlat a lengyel külügyminisztérium által meghirdetett plakátpályázat nyertes műveit mutatja be, egyebek mellett Lukasz Volan lengyel alkotó győztes munkáját, Szathmáry István magyar grafikus alkotását, amely harmadik helyezést ért el és Katarzyna Kogutiuk különdíjas plakátját – olvasható a Lengyel Intézet MTI-hez elküldött tájékoztatójában.

Hírdetés

Mint írják, a kiállítás iránt érdeklődők a díjazott plakátokból összeállított 2021-es falinaptárt vihetnek haza emlékül.  A járványügyi intézkedések miatt a kiállítást a látogatók kívülről,  az Andrássy úti galéria tágas ablakain keresztül tekinthetik meg.

A pályázatra 374 alkotó részvételével több mint 700 plakát érkezett. A műveket a szakma, valamint a szervezők tagjaiból álló nemzetközi zsűri bírálta, többek között a visegrádi országok Lengyel Intézeteinek vezetői. Szakmai oldalról a zsűriben Magyarországot Korolovszky Anna, a Magyar Plakát Társaság tagja képviselte. A zsűri három díjat és kilenc különdíjat ítélt oda.

(Felvidék.ma/MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »