Augusztus 13-án, Árpád-házi Szent Piroskára (1088. – 1134. augusztus 13.) Szent László magyar király és Adelhaid rheinfeldi hercegnő elsőszülött leányára emlékezik a katolikus-, a görög-katolikus- és az ortodox egyház, akit a Bizánci Birodalom legnagyobb, legszentebb, legtiszteltebb császárnéjaként tart számon a történelem.
Bár az ortodox egyház avatta szentté, Piroskát a magyar szentek sorában is tisztelet övezi. Miután édesapja meghalt, sokáig Könyves Kálmán udvarában élt. 1104-ben nehéz lépésre kényszerítette őt az ország érdeke, amikor eljegyezték a bizánci trónörökössel, Jóannész Komnénosszal. A házasság megkötéséhez Piroskának át kellett térnie az ortodox hitre, amelyben a trónörökös feleségeként a bizánci császárnék kedvelt nevét, Eiréne (Béke) vette fel.
Szent László leánya jó császárnő és hűséges, segítő hitves lett, aki kitűnt elődei közül az államügyekben való jártasságával. A gazdagságára, mint az uralkodásnak az eszközére tekintett. Férjével együtt alapította a konstantinápolyi Pantokrator monostort, mely három templomot: a Mindenható Krisztus-, az Istenszülő (Métér Eleusza)-, és a Szent Mihály-templomokat, valamint két szerzetesi kolostort, idősotthont, kórházat, rokkantmenhelyet és árvaházat foglalt magában.
Életrajzírója hangsúlyozza, hogy a császárné „egyenlő számú fiú- és leánygyermeket szült, összesen nyolcat, és ezeket pompásan és császári módon nevelte fel.
Piroska-Eiréne jámborságával, karitatív és szociális tevékenységével is kitűnt: „az alattvalóknak a császári udvarhoz intézett ügyeiben jó közvetítő volt, a nélkülözőket felkarolta, nekik mindenben kezét nyújtotta, szíves volt az alamizsnálkodásban, az özvegyek és árvák támogatásában, a szerzetesek szállásaira való kiadásokban és adományokban.”
Eiréne császárné aktívan részt vett az épületek tervezésében az építésszel, Nikeforosszal együtt és Xenia (Idegen) néven belépett a kolostor szerzetesnői közé.
A név nem idegen származására utal, hanem a keresztény hit alapvető teológiai tanítására: a keresztények idegenek a földön, mert ők a mennyei haza gyermekei és oda vágyódnak vissza. Ahogyan a Pantokrator-kolostor felavatására készült költemény írja: „Az építtető Xéné császárnét, aki reád, Ige, az idegenre vágyódott és idegennek mutatkozott az egész világgal és minden látszatával szemben, és akit már régen elköltöztettél, sorold be a szentek karába.”
„Magával vitte lelkem felét” – írta a vigasztalhatatlan férj. A Pantokrator-kolostor Szent Mihály-kápolnájába, a Komnénosz-dinasztia temetőkápolnájába temették. Zöld márványból készült szarkofágját itt találták meg a többi Komnénosz-szarkofággal együtt, jelenleg a Hagia Sophia előcsarnokában áll.
A török kormány a tavalyi év júliusában kelt rendelete szerint, mecsetté alakították a Hagia Sophia egykori ortodox székesegyházat. A török hatóságok azt az ígéretet tették, hogy nem semmisítik meg az épületben található mozaikokat, hanem letakarják az imádságok alkalmával.
A török döntéssel nemcsak az egyetemes kultúrtörténet, de a magyar nemzet is sokat veszít. Bízva az ígéretben és a török hatóságok önmérsékletében, remélhető, hogy ha korlátozottan is, de látogatható marad a Hagia Sophia és a még megmaradt mozaikalkotások.
„A bizánci irodalom kistükre” című könyvben olvasható, hogy már a délorosz sztyeppen nomadizáló őseink életét is érintik. Az etelközi tartózkodás alatt a magyar törzsek Bizánc szövetségesei az akkori bolgár birodalommal szemben. A kalandozások korának bizánci „kapcsolatait” a Botond-monda örökíti meg.
„Bizánc és a magyar nép történelmének legragyogóbb közös emléke az a mozzanat, mikor a magyar királylány, Piroska-Eiréne kerül Bizánc császári trónjára. A bizánci irodalom – nem kis mértékben – a magyar nemzeté is, aki olvassa, a magyar múlt egy alkotóelemével ismerkedik” – olvasható a könyvben.
Piroska-Eiréne a családjában és a közéletben egyaránt helytálló szelíd és okos asszony példaképe, aki a keresztény lelkiség, az egészségügy, a szegénygondozás, a szociális gondolkodás és az egyetemes művészet számára hihetetlen gazdagságú örökséget hagyott. Olyan örökséget, melynek megismerése és megértése a magyar kultúrtörténet feladata is.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
