A belügyminiszter új rendelettervezetével erősítené az Oktatási Hivatal ellenőrző funkcióját, és az ellenőrzések szabályai is módosulnának.
Felkerült a kormány honlapjára Pintér Sándor belügyminiszter rendelettervezete, amely több szabályt is átírna a köznevelésben. A tervezetet július 3-ig lehet véleményezni. A kezdeményezést Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is támogatja – írja a 24.hu.
A belügyminiszter erősítené az Oktatási Hivatal ellenőrző funkcióját. A jövőben mesterpedagógus szaktanácsadókat rendelhet ki segítségül az Oktatási Hivatal egy intézmény pedagógusa, igazgatója mellé. Bővülne a Közösségi Szolgálatba beszámítható tevékenységek köre, a teljesítendő időbe a véradást is beszámítják majd. Az Arany János Program módosításával a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók beiskolázását segítenék.
Ezen kívül módosulna
„A nevelési-oktatási intézményben – függetlenül attól, hogy szervezetileg önálló intézményként vagy intézményegységként, illetve tagintézményként működik – biztosítani kell, hogy az alatt az időszak alatt, amelyben a gyermekek, tanulók az intézményben tartózkodnak, az igazgatói feladatok ellátása ne maradjon ellátatlanul, ennek érdekében:
a nevelési-oktatási intézményben kell tartózkodnia, aki ekként felel a nevelési-oktatási intézmény biztonságos működéséért.”
Az ellenőrzések szabályai is változnának a tervezet szerint. A köznevelési intézmény ellenőrzésekor vizsgálják az intézményi eredményeket, az ellenőrzés évét megelőző öt évben lebonyolított, kötelező országos mérések eredményeit, kiértékelését, az azokkal kapcsolatos intézkedéseket. Óvodákban a rendelkezésre álló eszközöket, felszereléseket, a pedagógiai program végrehajtását. A jövőben a hivatal szaktanácsadót rendelhetne ki, ha az ellenőrzés szakértői értékelésének eredménye 70 százalék vagy az alatti. Pintér Sándor így egy év után több ponton is módosítaná a „pedagógusok teljesítményértékeléséről szóló” tavaly áprilisi rendeletét. Például így:
„Az értékelő vezető a teljesítményértékelés lefolytatását követően, az önértékelést is mérlegelve, megállapítja az értékelendő személy teljesítményszintjét, és erről őt tájékoztatja. Ennek érdekében
értékelendő személyek teljesítményét külön-külön kell összevetni egymással.”
Az értékelendő személy az értékelésével kapcsolatosan az értékelő megbeszélés után legfeljebb 5 munkanapon belül észrevételt tehet, amit az értékeléshez csatolni kell. A belügyminiszter tervei szerint a rendelet január 1-én lépne hatályba.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


