Pillantások a múltba és a jelenbe Havran Kati2024. 10. 26., szo – 06:49
Hogyan tekint életére a költő-író nyolcvanon innen és túl? Két olyan kötet következik, melyeknek nem feltétlen az elvárt időskori létösszegzés a célja, mégis úgy képesek számot adni az életről, hogy érezzük az évtizedek súlyát. Nádasdy Ádám verseskötetéről és Oravecz Imre lírai hangvitelű naplójáról írunk.
Bármit is jelentsenek az évek, a Billegő csónak és az Alkonynapló is azt bizonyítja, hogy szerzőik alkotói ereje töretlen.
Szükséges visszatekintés
„Kimondom: mégse volt jó fiatalnak lenni. / Lehetne mindjárt öregen? Könyörgöm” – írja Ezüstfehér hold című versének a borítón is megjelenő utolsó versszakában Nádasdy. A költeményt a rá jellemző, most éppen keserűbe forduló leheletfinom humorral zárja: „De így is rendben van, megoldható. / Nem kell a gödörből mindig kimászni. / És különben is: hány szegény gyerek örülne egy gödörnek. Hely ez is.”
Ahogy azt a könyv fülszövege is kiemeli, a költő legfrissebb kötetének versei „az emberélet útjának felén túlról szólnak.” Vajon ezért billegne a címben emlegetett csónak? A kötet négy év verstermését tartalmazza, Nádasdy versesköteteire jellemzően pedig ezúttal sem beszélhetünk tematikailag behatárolt ciklusokról. A kötetben vissza-visszatérnek egyes témák, melyeket összeköt egyfajta reflexió, mely összefüggésben áll a költő korával. Nem számadás ez, Nádasdy gondolatmenetei inkább arról a meggyőződésről árulkodnak, hogy az efféle visszatekintések a múltba elengedhetetlenek, ha az ember aktívan és jól akarja tenni a dolgát. Márpedig a nyelvész, költő, író Nádasdy azt csinálja minden területen. A Billegő csónakot megelőzően tavaly nyáron jelentetett meg egy novelláskötetet, és a tervek szerint idén egy következő kötete is napvilágot lát, melyben az angol nyelvvel való kapcsolatáról ír.
Azt azonban érdemes megemlíteni, hogy a verseskötete budapesti bemutatóján Nádasdy megjegyezte, hogy egy alkalomal nagyon beteg volt abban az időszakban, amelyből a versek származnak, és úgy gondolja, hogy az akkor megtapasztalt halálfélelem érezhető is a verseken. A kötet uralkodó hangvételét azonban nem az öregkor problémái határozzák meg. Nádasdy sokkal inkább a felnőttkorral van elfoglalva, amelyet valahol a fiatalság és az öregkor közé helyez: „A felnőttkor nem vicces, az a baj: / egy erős sodráson kell képtelen / terhekkel átúszni, úgy, hogy a lábad / itt már nem, ott még nem ért talajt.” A Felnőttkor nem vicces című vers egyrészt arra reflektál iróniával, hogy hajlamosak vagyunk magasztosnak tekinteni ezt az életszakaszt – márpedig az lehet, hogy inkább a kevésbé fontosnak tartott életszagú dolgokból tevődik össze.
A múlt eseményeivel kapcsolatos reflexió mellett kirajzolódik a költő és a hozzá közel állók kapcsolata. Egyrészt a gyerekeivel való kapcsolata mentén pillantunk vissza a múltba – jelentős ugrás az időben a Szülői értekezlet című vers, ahol szülőként ül az iskolapadban, holott Nádasdynak már unokái vannak –, és párkapcsolata, amely a címadó vers témáját is adja. Ezek mellett a kötet fontos vonalát képezi az elődökkel, egész pontosan az irodalmi elődökkel való viszonya. Megjelenik Petri György alakja, de Petőfinek három verset is szentel, a kortársak közül Balla Zsófia és Csehy Zoltán jelennek meg.
Nádasdy Ádám: Billeg a csónak. Magvető Kiadó, 2024.
Amikor eljön a magány
„Elment a sárgarigó, a kakukk, a gólya, a fecske. Megvárod, míg visszajönnek?” – kérdezi önmagától Oravecz ebben a különös, naplószerű kötetben, melyet az élettől való búcsúzás szükségességének érzete hat át. Máshol azonban úgy vélekedik a szerző, hogy „A fűszálak, a kakukkfű illata, a barátposzáta éneke, az alkony sárgája, az őszi kikerics, Okoska, Berzsenyi, Kosztolányi miatt is kell és érdemes még élni.”
Oravecz a hetvenes évektől van jelen a magyar irodalomban, egyike azon kivételes szerzőknek, aki költőként és prózaíróként is az élvonalba tartozik. Az Alkonynapló olyan kötet, melyben mindkét oldalát megcsillantja. A kötet naplószerűen építkezik, 2018 és 2023 között készült írásokat tartalmaz, a hagyományos naplótól eltér azonban azzal,
hogy az egyes bejegyzéseket nem dátumok alá sorolja, hanem egy-egy vezérszóval, rövid zárójeles címmel vezeti fel. Ezek a rövid írások néhány sortól akár egy oldalig terjedhetnek, melyekben Oravecz vidéki hétköznapjainak apró-cseprő eseményeit írja le, melyeken keresztül saját életének történéseire reflektál. De megjelennek emlékek, álmok és egy kaliforniai utazás is, csakúgy, mint a Covid-19 időszaka, illetve – a kötet utolsó harmadában – egy idős-kori szerelmi kapcsolat is kibontakozik. Az idő múlásának folyamata mellett a magány, a betegség – a betegségtől való félelelem –, az öregedés és a halál áll a középpontban.
Érdemes belefogni még egy regénybe vagy egy versciklusba? „Regényt nem. Az nagy munka, erő és több év kell hozzá. És nekem már egyik sincs” – írja egy helyen Oravecz. „Verset esetleg igen. Ám azt is minek?” Élni azonban nem lehet értelmetlen, már csak azért sem, mert a szerzőnek van egy kamaszkorú fia. A kötet ennek a kapcsolatnak az alakulásáról is képet ad: az időskor és a kamaszkor összeegyeztethetetlenségében olykor-olykor felcsilan a kapcsolódás lehetősége.
Az öregedés és az az során megta-pasztalt magány feldolgozása mindenképpen hiánypótlónak számít, hiszen ezek társadalmunkban tabunak számító témák. Oravecz életművében azonban nem először jelenik meg.
Az Alkonynapló a 2015-ös Távozó fa című verseskötetének vonalát viszi tovább, és most is sallangmentesen mesél arról, milyen az magányosnak, betegnek lenni és félni a haláltól.
Oravecz Imre: Alkonynapló. Magvető Kiadó, 2024.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
