Minapi nyilatkozatát is csak erős idegzetűeknek ajánlom.
Róna Péter közgazdász nézeteivel az a baj, hogy sosem tudni, komolyan gondolja-e professzor úr, vagy szándékosan froclizza vele az embert, hadd másszon az mielőbb a falra. (Jó pár esztendeje például arról értekezett, hogy Magyarország nem keresztény ország, merthogy ami itt meghonosodott, az nem egyéb, mint keresztény mázzal leöntött pogány erkölcstan és életfelfogás. Szent István tűzzel-vassal térítette meg a pogány magyarságot, és ez az erőszak nyomot hagyott a lelkünkben, miáltal a gyűlölet sokkal erősebb érzelem a hazai társadalomban, mint a szeretet és a megbocsátás.)
Minapi Index-nyilatkozatát is csak erős idegzetűeknek ajánlom. A Sulyok Tamás köztársasági elnök körül gerjesztett lemondási vitáról beszélt a sajtkészítők között is jegyzett közgazdász. Ha azt írom, hogy nem értettem egyet professzor úr kijelentéseivel, árnyaltan fogalmaztam. Fogóddzunk erősen! A legérdekesebb része a beszélgetésnek, amikor Róna Péter kijelenti: miután az április 12-i választási eredmény „rendszerváltó igényt fejezett ki”, Sulyok Tamásnak távoznia kellene. Ha erre önként nem hajlandó, akkor a Tisza-kormánynak lehetősége van egy olyan megoldásra, ahol az Országgyűlés kifejezi: a köztársasági elnök nem felelt meg a nemzet egysége képviseletének, ezért visszahívja tisztéből. Ráadásul – magyarázza az ötletgazda – ebben az esetben azt a kritikát is megelőzik Magyar Péterék, hogy alaptörvény-módosítást hajtottak végre Sulyok Tamás eltávolítására. Az Index felvetésére, hogy „a nemzet egységének képviselete” meglehetősen szubjektív kategória, a közgazdász azt felelte, ez igenis kimutatható. És így tovább…
Mondtam, hogy fogóddzunk.
Pilhál György – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


