Piálással nyűgözte le Merkel a NATO-vezért

Piálással nyűgözte le Merkel a NATO-vezért

Ritkán hagyja ott elsőként az iszogatásokat a német kancellár – írja a The Telegraph Jens Stoltenbergre hivatkozva. Bár a fotók jó részén sörrel szerepel, az igazi kedvence a fehérbor.

„Hadd fogalmazzak úgy: nem ő volt az első, aki otthagyta az asztalt” – mondta el a NATO-vezér annak kapcsán, hogy szülőhazájában, Norvégiában Merkellel és más politikusokkal együtt iszogattak – hozta le a The Telegraph. Stoltenberg elmondása szerint általában nagyon élvezte a társalgást a német kancellárral, amelyre sokszor iszogatás közben került sor.

„Ő fehérbort ivott, én sört; rám pedig nagyon nagy hatást tett az alkoholbírása” – mondta, hozzátéve, szívesen emlékezik vissza egy 2012-es esti találkozójukra a német tengerparton.

Működött a kémia

Stoltenberg, aki 2005 és 2013 között Norvégia miniszterelnöke volt, egy interjúban elmondta: szoros kapcsolat alakult ki közte és a német kancellár asszony között a klímaváltozásról folytatott akkori tárgyalásaik során, főként „a 2009-es hosszú koppenhágai éjszakákat” emlegette, amelyek „egyfajta kémiát, egyfajta közelséget” adtak a kapcsolatuknak. A NATO-főtitkár hálával beszélt Obamáról is, szerinte az említett két politikus támogatta őt jelenlegi posztja megszerzésében.

Stoltenberg leírása valamelyest változtathat a csendes, érzelemmentes, sőt unalmas kancellár asszonyról alkotott képen – írja a Telegraph; valamint magyarázhatja a borospohárral koccintgató Merkel-képek sokaságát.

Ugyanakkor a róla készült képek többségén Merkel sörrel a kezében látható; úgy látszik, a német tradíciók tisztelete vagy a német sörök szeretete erősebb volt, mint a néhány évvel ezelőtt elszenvedett baleset traumája – ekkor egy pincér öntötte nyakon vagy ötkorsónyi sörrel a kancellár asszonyt.

Az MNO többtucatnyi sörözős-borozós kép közül válogatta ki a német államfő legemlékezetesebb poharazgatásait, amelyek közül sok évfordulókhoz és politikai kampányokhoz kapcsolódott.

 

Fotó: AFP

Edmund Stoiberrel, a CDU–CSU pártszövetség kancellárjelöltjével sörözik az akkor még pártelnöki tisztséget betöltő Merkel 2002 októberében a híres müncheni sörfesztiválon (végül Stoiber helyett Gerhard Schröder lett a kancellár). A literes korsót magabiztosan fogja az 1954-es születésű, tehát ekkor 52 éves politikusasszony.

Fotó: AFP

Ezen a 2007-es képen Merkel a francia elnökkel, Jacques Chirac-kal, valamint a pincérekkel pózol Berlinben.

Fotó: AFP

Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója borral kedveskedik Merkelnek Hannoverben 2009. március 3-án.

Hírdetés

Fotó: AFP

Dmitrij Medvegyevvel is koccintott Merkel még 2009-ben Münchenben, ahol a sörhöz háromfogásos menüt kaptak lazacpástétommal. „Ha csak egyszer eszel és iszol Bajorországban, utána egy jó darabig elvagy étel nélkül!” – mondta tréfásan Medvegyev.

Fotó: AFP

Helmut Kohl volt német kancellár Merkellel koccint egy pohár borral a kereszténydemokrata CDU huszadik születésnapján 2010-ben, Berlinben.

Fotó: AFP

Még az se baj, ha ferde a pohár – Merkel köszöntőt mond az északnémet Stralsund városában egy kampányrendezvényen, 2012 februárjában.

Fotó: AFP

De nem veti meg a kisebb pohárkát sem – ezen a képen pártja, a CDU jelöltjével, Norbert Roettgennel iszik a kancellár 2012 májusában Düsseldorfban.

Fotó: AFP

11 év után sem kihívás a literes korsó – ennek a 2013-as müncheni fesztiválon adta tanúbizonyságát a kancellár asszony.

Fotó: AFP

Heves politikai vitákat kavart, amikor Merkel az egykori náci koncentrációs tábornak helyt adó Dachauban a tábor látogatása után egy kampányrendezvényen sörözött.

Fotó: AFP

Merkel a keletnémet Bad Koestriztben kóstolt bele a helyi sörspecialitásba, a városról elnevezett Koestriztbe 2013 szeptemberében.

Fotó: AFP

Poharazás Joseph Schmiddel, a CSU müncheni polgármesterjelöltjével 2014 márciusában.

Fotó: AFP

Hirst-Dieter Pohl borkereskedő saját borával ajándékozza meg Merkelt és Hollande-ot a Balti-tenger partján fekvő Stralsundon, 2014 májusában.

Fotó: AFP

Merkel még a sörgyártókat is megihlette: „Frau Ribbentropp” – így szól a rá vonatkoztatott sörösüveg címkéje, amelyet az ukrajnai Lvivben található sörétterem dolgozója kezében láthatunk.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »