Phenjan: Békeajánlatainkra ne fenyegessen megsemmisülésünkkel Trump, mert nukleáris fegyverekkel válaszolunk

/Echo TV sajtószemle/

Cso Son Gül, Észak-Korea amerikai ügyekért felelős külügyi államtitkára ismételten megfenyegette az Egyesült Államokat, hogy lefújják a két ország elnöke között tervezett csúcstalálkozót és helyette „megkóstoltatnak az Egyesült Államokkal egy olyan tragédiát, amit még soha nem tapasztalt és még képzeletében sem merült fel.” Az észak-koreai kormány már korábban a találkozó elmaradásával fenyegetett, amiért a béke érdekében tett javaslataival szemben az Egyesült Államok újra Dél-Koreával és Japánnal rendezett közös hadgyakorlatokkal válaszolt.  Ugyanakkor Mike Pence amerikai alelnököt „politikai idiótának” nevezte, amiért azt mondta, Kim Dzsongun akar nagyon találkozni Trumppal és korábban pedig azt, hogy ha Phenjan nem mond le nukleáris fegyvereiről úgy járhat, mint Líbia, amelynek vezetőjét meg is ölték, írja az amerikai Wall Street Journal napilap.

Az orosz Russia Today televízió hálózat angol nyelvű szolgálata arról jelent,  hogy egy tudósítója más nemzetközi sajtótudósítóval együtt megérkezett Észak-Koreába, ahol tanúi lehetnek annak, hogy Phenjan az ország egyetlen nukleáris fegyvereket tesztelő létesítményét a földig rombolják.

Hírdetés

Az amerikai kormány súlyos akár 25 %-ot elérő illetéket is szándékozik kivetni az Európai Unióból importált  autókra és autóalkatrészekre, jelenti a Deutsche Wirtschafts Nachrichten német gazdasági-politikai hírportál.  Mindez ez elsősorban a német autókat sújtaná. A Trump-kormány a vámtételeket nemzetbiztonsági törvényekre hivatkozva kívánja bevezetni.

Gideon Levy, az izraeli Haaretz napilap angol kiadásának világszerte ismert publicistája azt írta, Izrael most már tényleg elérte Orwell 1984 című regényében ábrázolt „igazság minisztérium” állapotát a tények hazugsággá fordításában. Az izraeli védelmi erők nem lövik le ok nélkül a tüntetőket. A telepesek nem lopnak palesztin földeket. A palesztinok terroristák. A katonai bíróságok igazságot szolgáltatnak. Az izraeli hadsereg morális. A Gázai övezetet elpusztító izraeli légierőnek értékei vannak. Izraelnek mindig igaza van. Miközben az igazság mindennek fordítottja. Így az is, hogy a száznál több megölt és ezrével súlyosan megsebesített gázai tüntetők senki életét nem fenyegették. De persze a nemzetközi jog nem vonatkozik Izraelre, és Izrael szerint egy antiszemita világgal áll szemben.

(Echo TV nemzetközi sajtószemléje, először 11:55-kor)

Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »