Megtartotta előadását a Magyarok Világszövetségének székházában A.V. Tyivanyenko, a Burjátország fővárosában, Ulan Ude-ban élő Petőfi-kutató, nyugalmazott egyetemi tanár, aki Fuksz Sándor meghívására érkezett Magyarországra. Ezt megelőzően fogadta őt Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke, akinek elmondta, hogy a Bajkálon túl élő burjátok magukat a hunok leszármazottainak vallják, és a magyarokat közeli rokonoknak tartják. Tegnapi előadásában A.V. Tyivanyenko végképp kidöntötte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Petőfi-kutatásának egyik pillérét: Dr. Kiss József az MTA BTK Irodalomtörténeti Intézetének legavatottabb Petőfi-kutatójának az MTA és a magyar állam által dogmaként kezelt nézeteit.
Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko elmondta, hogy Vaszilij Vasziljevics Pagirja társaságában 1987-ben már járt Budapesten, és megpróbált magyar társakat keresni a szibériai Petőfi-kutatáshoz. A Petőfi Irodalmi Múzeumban az MTA legjelesebb Petőfi-kutatóival tárgyaltak, Dr. Kiss Józseffel és Fekete Sándorral, aki mellesleg az Új Tűkör főszerkesztője volt.
Amikor átadták a Petőfi Sándor szibériai életét bizonyító iratcsomagot, Dr. Kiss József azokat olvasatlanul félretolta, legendáknak nevezte és kijelentette, hogy nekik már vannak ilyen dokumentumaik. Ezek a dokumentumok nem bizonyítják, hogy Petőfi Sándor Szibériába került volna, ami különben is abszurd feltételezés.
Ezzel Dr. Kiss József és következésképp az MTA is, a maga részéről lezártnak tekintette az ügyet.
Amikor két évvel később a Petőfi Sándor hamvait ekkor feltáró, Morvai Ferenc vezette expedíció Szibériába készülődött, az MTA és saját maga balszerencséjére Dr. Kiss József 1989. április 15-én újságcikkben közölte álláspontját az expedíció várható eredményéről, Véleményem a “szibériai Petőfi-sír” kérdéséről címmel. Ebben a „szibériai Petőfi-sír”-t képtelen legendának, Petőfi-meséknek nevezi, majd azon sajnálkozik, hogy ezek a Bajkálon túli legendák „már a hazai anyagba is beszüremkedtek”. Írásának csattanós véget szánva, egy példát is megfogalmaz:
„Gondolok például azokra az előttem teljesen érthetetlen kombinációkra, melyek szerint költőnk a dekabrista száműzöttek „utolsó mohikánjainak“ egyikével: Kjuhelbekkerrel baráti kapcsolatot tartott fenn, s egymás mellé temették őket (!?), ami legendának új, feltehetőleg szibériai hajtása.”
És amikor három hónap múlva 1989. július 17-én, a barguzini temetőben egymás mellett feltárták a Szibériába száműzött Wilhelm Karlovics Küchelbecker dekabrista költő és Petőfi Sándor hamvait, akkor nem süllyedtek el! Sem Dr. Kiss József, sem a Magyar Tudományos Akadémia!
Az oroszok még azon nyomban, hatalmas gyászszertartással, ünnepélyesen eltemették költőjüket, Puskin barátját.
Petőfi Sándor hamvai pedig immár 25 éve porladnak megalázó módon – temetetlenül.
Az Akadémia kidőlt pillére, abban az ominózus írásában feladatokat is vázolt az MTA és a magyar állam részére:
„Véleményem szerint minden felelős magyar kulturális vagy tudományos szervnek, intézménynek csak ezt az elutasító álláspontot szabad képviselnie: ne támogasson tehát (sem anyagilag, sem erkölcsileg) olyan mozgalmat vagy vállalkozást, mely bármilyen formában vagy indokolással, bármilyen „nemzeti kötelesség “- re hivatkozással szibériai „kutatásokat“ vagy éppen sírfeltárást, exhumálást és a „szent hamvak“ hazahozatalát sürgeti.”
És hiába volt állítólag 1990-ben Magyarországon rendszerváltás, hiába távozott 1992-ben az élők sorából a nevetségessé vált akadémiai kutató, a kidőlt pillérű MTA és a magyar állam máig tartja magát annak fenti „intelméhez”. Kerül, amibe kerül, alapon.
A.V. Tyivanyenko előadása megtekinthető a világhálón.
MVSZ Sajtószolgálat
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
