Az év zenei felvétele Szarka Tamás Otthon vagyunk című dala lett a Petőfi Zenei Díjátadón. Az elismerés jelentőségéről és a lírai szerzemény üzenetéről a Kossuth-díjas előadó, dalszerző, költő a Duna Családi kör című műsorának vendégeként beszélt.
A felvételek segítségével Pozsonytól Kassáig járhatjuk be a Felvidéket, megcsodálva a többi között Szalka, Komárom, Párkány és Szepsi mesébe illő tájait. Szarka Tamással népviseletbe öltözött csitári asszonykórus énekel, valamint a szepsi Salkazházi Sára Iskolaközpont kórusa is. A videó végén a gútai Vermes törzs lovasíjászai láthatók. A dal immár kétszeres Petőfi Zenei Díjas szerzője kiemelte, a látványos klipet a bemutatása utáni első két hétben több mint kétmillióan tekintették meg.
„A legfontosabb díjat, a közönségét már megkapta ez a dal. A Petőfi Zenei Díjjal pedig a szakma is elismerte, egy zenésznek pedig ez legalább olyan fontos. Biztos vagyok benne, hogy a muzsika mellett a dalszöveget is értékelték, mert egy rendkívül fontos üzenetet adunk vele át”
mondta Szarka Tamás a Duna délutáni magazinműsorában arra utalva, hogy a dal szövege a határon túl élő magyarokat biztatja: legyenek büszkék a származásukra és használják szabadon az anyanyelvüket.
A Petőfi Zenei Díjakat június 8-án nyolcadik alkalommal, összesen kilenc kategóriában osztották ki a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő művészei között az A38 Hajón. A sztárelőadók produkcióival színesített gálaműsort az M2 Petőfi TV, a Duna és a Petőfi Rádió is élőben közvetítette. Az este házigazdája Habóczki Máté, a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV műsorvezetője volt.
A Petőfi Zenei Díjátadó teljes műsora újranézhető a Médiaklikk.hu-n.
Családi kör – hétköznap délutánonként 13:40-től és 15 órától a Dunán.
MTVA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »