Petőfi Sándor egyik legnépszerűbb költeménye a Falu végén kurta kocsma. A magyar irodalom legismertebb költője születésének 200. évfordulója kapcsán több kérdést is felvet ez a vers, amelyet minden magyar anyanyelvű ember jól ismer!
Vajon hol lehetett az a település, amelynek a kocsmájáról szó van a versben? Falu végeken ugyanis nem nagyon szoktak kocsmák lenni, esetleg csak csárdák! A kocsmának a falu központjában vagy közvetlen közelében van a helye, hogy minél többen látogathassák télen-nyáron! Mert mi van, ha a kocsmázás után kicsit pityókásan rossz irányba indulnak el haza az emberek? Ráadásul ott van az ivó közvetlen közelében a Szamos, nem veszélytelen! Olyan közel van az a kocsma a folyóhoz, hogy szinte kirúg rá, és meg is látná magát a folyó vízében, ha az éj nem közeledne. Aki pedig berúg, annak a mulass után lehet nemulass is a sötétben!
A versbéli kurtakocsmát több Szamos menti település is magáénak tudja: Matolcs, Berence, Fülpösdaróc, Szatmár is arra hivatkozik, hogy náluk valamikor volt a falu végén olyan kocsma, amely kirúgott a Szamosra.
A kutatások jelenlegi állása szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Matolcson lehetett ez a vendéglátóipari egység, amelyben valószínűleg megfordult Petőfi is. Akkortájt innen komppal át lehetett kelni a folyó túloldalán fekvő Tunyogra. Azon a kompon, amelyet a versben már kikötöttek, pihent és nagyot hallgatott benne a sötétség. A 20. század közepétől a komp helyett már híd szelte át a közben holtággá, állóvízzé szabályozott folyószakaszt. Ezt a matolcsi kocsmát 1943-ban lebontották, de a Magyar Nemzet 1956-ban megírta, hogy a falu nagy öregjei akkor még emlékeztek rá, hogy a mestergerendáján volt egy felirat: „Itt járt Petőfi Sándor”. A legenda szerint ezt maga a költő véste bele a bicskájával.
2015-ben a kocsmát aztán újra felépítették, idegenforgalmi látványosság lett belőle a korhű kocsmapulttal, a kecskelábú asztalokkal és lócákkal.
Az egyik asztálnál Petőfi életnagyságú viaszszobra foglal helyet, mellé le is lehet ülni egy kupicára vagy egy pohár borra. A települést ma már Tunyogmatolcsnak hívják, ha valaki fel szeretné keresni a nagy magyar költő nyomaiban járva.
És mire utalhat a verscímben lévő kurtaság? Sokan gondolhatják, hogy a kocsma nyitva tartására, a korai zárásra, amely nem mindig nyerhette el a helybeliek tetszését. Mások viszont a szűkös kocsmai kínálatot vélik benne felfedezni: pálinka, bor – aztán annyi. Közel sem!
Hajdanán vagy azokat a kocsmákat nevezték kurtakocsmának, amelyek engedély nélküli házi italkimérésként működtek, vagy a másik feltevés szerint a kurtaság az időszakos nyitva tartást jelentette Szent Mihály napjától – szeptember 29-től, Szent György napig, április 24-ig.
Ebben az időszakban még a jobbágyok is kimérhették a saját borukat.
Petőfi Sándor költészetét előszeretettel bontják témakörökre. Leegyszerűsítve van szerelmi (ezen belül udvarló és hitvesi) költészete, tájleíró, forradalmi-szabadságharcos (úgynevezett látomásversek és királyellenesek is), hosszabb elbeszélő költeményei, amelyek egyikében, Az apostolban Szilveszter főhősként maga is megjelenik utalva saját születésének időpontjára, és vannak népdalszerű helyzetképei, melyek közé sorolhatók a műfajteremtő családveresei is.
Rövid élete ellenére minden témakörben születtek rendkívül hiteles alkotások, de például a Szendrey Júliához írt költeményekben kifejezett rajongását, kettőjük izzó szerelmi lobogását megkérdőjelezi Petőfi halálát követően az özvegy nagyon korai házassága.
„Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt”…Valószínűleg a verssor írója sem gondolta, hogy ezt ilyen korán megcselekszi Júlia.
A nemzeti énekeink körébe tartozó Nemzeti dal szabadságvágyát pedig az Akasszátok fel a királyokat véres hangulata homályosítja el kissé. Nem sokkal később már királyokat kerestünk magunknak, és nem akasztani akartuk őket. Ma már tudjuk, hogy nem mindig a királyok meglétén vagy felakasztásán múlik a szabadság…
Viszont helyzetképei, amelyekre előszeretettel sütötték rá a népies jelzőt, időtállók, kifejezők és csodás hangulatot teremtők! Ebbe a körbe tartozik a Falu végén kurta kocsma című verse is, amelyben egyáltalán nem biztos, hogy Petőfi gyűlölködése fejeződik ki az uralkodó osztállyal szemben, ahogy a múltban hangsúlyoztak, hanem sokkal inkább a kocsmában duhajkodó szegénylegények lelki nagysága: amikor az uraság üzen nekik, hogy maradjanak csöndben, folytatják tovább a bulit talán még veszettebbül, de amikor a szegény parasztlány kéri őket erre, mert szegény édesanyja beteg, szó nélkül befejezik a mulatozást, véget vetnek a zenének, kihörpintik boraikat és hazamennek a legények. Nincs ebben semmilyen osztályharc, csupán tekintettel vannak a beteg édesanyára, és nincsenek az aludni vágyó uraságra.
A másik ellentét a költeményben a kinti táj, a megpihenni készülő esti környezet és a benti hangos kocsmai élet szembeállítása.
Miközben a kinti világ már lecsendesedik, a kompban is már hallgat a sötétség, bent a kocsmai legények még javában kurjongatnak, a cimbalmos munkálkodik, a cigányok vadul húzzák, az aranyvirág kocsmárosné pedig egyfolytában hordja a legényeknek a bort. Aztán hirtelen csönd lesz! Egy teljes valósághű korabeli életkép! Az is lehet, hogy mindez meg is történt, pont amikor Petőfi ottjárt…
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
