Petőfi 200 – Petőfi-szilveszter

Petőfi 200 – Petőfi-szilveszter

Petőfi Sándor szülővárosa, Kiskőrös 25 éve indította el az Országos Petőfi Sándor Társasággal és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum vezetésével együtt a Petőfi-szilveszter hagyományát. A költő születésének 200. évfordulóján megrendezésre kerülő esemény idén országos jelentőségű lesz, ezért a háromnapos program sajtótájékoztatóját Budapesten, a Gundel Sissi-termében tartották.

A sajtótájékoztató, amelyen Miklósa Erika operaénekes, az esemény kulturális nagykövete, Demeter Szilárd, a  Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Domonyi László, Kiskőrös polgármestere, dr. Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója és Hollerung Gábor karmester, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezetője vett részt, egy kis ráhangolódással kezdődött.

Petőfi Sándor: Ha férfi vagy… című versét Bánföldi Szilárd színművész mondta el, akivel nemcsak a kiskőrösi, de a jubileumi év többi Bács-Kiskun megyei rendezvényén is találkozhat a közönség.

Petőfi kiskőrösi szülőháza előtt 1998 óta évről évre egyre többen köszöntik a költő születésnapját az ország távolabbi részeiből, sőt: a határon túlról is, de az ünnepségnek két különlegességét főként csak azok ismerik, akik részt vesznek az eseményen. Ezekre hívta fel a figyelmet Domonyi László polgármester: az egyik hagyomány az, hogy a polgármester egy 1913-ban készült ezüst serleggel tesz fogadalmat az új évre, miután beszámolt arról, hogy teljesítette-e a városnak tett előző évi fogadalmát. A másik hagyományt 2002-ben teremtették: emléklapot, és egy Petőfi összes versét tartalmazó, sorszámozott kötetet adnak az ország minden olyan egyéves polgárának, aki az előző évben január 1-én született.

A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, amely történelmi emlékhely lett, és az irodalmi múzeum címet is megkapta, negyedszázada indította el az Országos Petőfi Sándor Társasággal együtt a Petőfi-szilveszter eseményét, amelyre Petőfi szülővárosa évtizedek óta kulturális programfolyammal készül.  Az idén háromnapos esemény részleteit dr. Filus Erika ismertette. Kiemelte „A helység kalapácsa, avagy kétszáz éve köztetek járok” című színpadi előadást a Szilveszter Társulat előadásában, amelynek bemutatóját december 30-án tartják. Két kiállítást rendeznek: az egyik az 50 éve városi rangot kapott Kiskőröst mutatja be, a másik a Petőfihez kapcsolódó legnagyobb képzőművészeti gyűjtemény. A város evangélikus templomában csak ezen a napon tekinthető meg az az 1823-as anyakönyv, mely Petőfi eredeti keresztelési bejegyzését tartalmazza. A háromnapos programból kiemelkedik a szilveszteri hangverseny, amelyre olyan művészeket hívtak meg, akik erősen kötődnek a városhoz.

Miklósa Erika operaénekesnő, az esemény kulturális nagykövete mellett színpadra lép a külföldről ez alkalomból hazajövő Csővári Csilla operaénekes, valamint Boldoczki Gábor Liszt Ferenc-díjas trombitaművész. A koncert zenei élményéhez járul hozzá a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Hollerung Gábor vezényletével. A zene mellett a tánc is kiemelt szerepet kap a Badora Dance Company művészeinek közreműködésével.

Hírdetés

A koncerthez nagyszabású szilveszteri vacsora is társul, melynek menüsora a reformkor nagyjainak kedvenc ételeiből áll össze. Itt először kóstolhatja meg a nagyközönség a márciusi ifjak által kedvelt Petőfi-féle kávélikőrt, mely több éves előkészítés után külön erre az alkalomra készült el.

A 2023-as év első óráit a város főterén, Petőfi szülőháza előtt tölthetik a résztvevők, ezzel is méltón emlékezve nemzeti identitásunk meghatározó költőóriására.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója bejelentette, hogy Kiskőrös nagy jubileumi rendezvénysorozatára tekintettel, saját teljesen megújított Petőfi-kiállításukat január 13-án mutatják be, és 14-re halasztották azt az eseményt is, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum épületét, a Károlyi-palotát összenyitják a Károlyi-kerttel. Jövő évben Petőfi és kora áll minden hazai és Kárpát-medencei, de még a magyar diaszpóra kulturális terveinek középpontjában is. Örömét fejezte ki amiért mindig fontosnak tartotta, hogy ne csak Budapest kapjon figyelmet. Ennek jegyében jövőre az összes jelentős emlékházat megújítják a Géniusz Program keretében.

A sajtótájékoztató két művész résztvevője is szólt röviden. Miklósa Erika, aki mindig kiskunnak vallja magát születése és kötődése okán, csatlakozva Demeter Szilárd szavaihoz, hangsúlyozta, hogy milyen fontos felhívni a figyelmet a vidéki kulturális mikroközpontokra is. Ezért is vállalta örömmel a háziasszony, a kulturális nagykövet szerepét.

Hollerung Gábor kicsit szomorúan közölte, hogy a zeneirodalom nem kényeztette el Petőfihez kapcsolódó művekkel, illetve, amelyek az 50-es években születtek, azokat nem gondolná elővenni. Viszont úgy állította össze a műsort, hogy Erkel Ünnepi nyitányával kezdődjön, amelynek zárása a Szózat. Majd a színvonalas szórakoztatást minden műfajban képviselő műsort a Költő visszatér című musical zárószáma fejezi be, amelyhez reményei szerint sikerül a közönséget is csatlakoztatni.

A sajtótájékoztatóra a kiskőrösiek elhozták megtekintésre a nevezetes kupát, az anyakönyvet, amelybe Petőfit bejegyezték, valamint  a január 1-én születetteknek járó emléklapot és verskötetet.

(Cservenka Judit/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »