Pető Iván, a magyarok legnagyobb ellenségét jelentő pártnak, az SZDSZ-nek hosszú ideig elnöke a Népszavának adott interjújában pontosan igazolta, hogy a választók teljes joggal hajították a Szabaddemokraták Szövetségét 2010-ben a politika szemétdombjára.
A szöveget olvasva egyetlen szívet melengető momentumra lehet figyelmes az olvasó. Arra, hogy ezek már személyesen tényleg nincsenek a politika színpadán, közvetlenül nem mérgezik a közéletet, s megalakulásuk 30. évfordulóján már legfeljebb egy, a legmagyarellenesebb párt képzeletbeli emléktáblájánál állhatunk meg egy pillanatra, virág nélkül, hálát adva a Jóistennek, hogy meghallgatta a nemzet akaratát.
A mindig is mérhetetlenül pofátlan, ennek ellenére még erkölcsről is hadoválni képes párt napjainkra ezen a téren sem változott egy jottányit sem. Azt mondja ugyanis Pető, hogy „Az értelmiségi, morális alapon politizálni kezdő emberek eleve másfajta attitűddel érkeztek a hivatásos politikusságba, mint azok, akik szerint a hatalmat szeretni és mindenáron akarni kell.” Az a Pető merészel morálról beszélni, aki az újkori magyar történelem legfontosabb pillanatában teli torokbók ordibálta hazugságait a magyaroknak, magukat beállítva a legantikommunistább politikai erőnek, akikért a szabadságra áhítozó választók szíve 1990-ben leginkább dobogott. Gátlástalanul beadták ezt a mérget a rendszerváltoztatásra szomjazó magyaroknak, majd a következő húsz évben a kommunistákkal szövetségben három cikluson át állhattak a kormányrúd mellé. Aljas hazugságuk 20 évig adott lehetőséget a nemzet vérét szívni a Petőknek is a politika élvonalában. Addig engedték magukat tévedésben tartani a legbigottabb szadipárti magyarok is, s jöttek rá, hogy ezek nem antikommunisták, hanem gazemberek. Micsoda pusztítás érte regnálásuk idején az országot! És éppen az vádolja Orbánt hatalomszeretettel s a hatalom mindenáron való akarásával, aki egy nemzetet vágott át azért, hogy kormányra kerülhessen a legfőbb „ellenségüknek” mondott szocikkal.
Akiket még most is nagyon szeretnek. Pető még mindig elérzékenyülten gondol a kádári diktatúrára, amely „Megélhetőbb világ volt, mint egy kiépülő autokratikus rendszer, amely cseppet sem úgy néz ki, mintha gyöngülne.” Pető össze meri hasonlítani a diktatúrát a mai demokráciával. Az az ember tesz ilyet, aki mint az úgymond „demokratikus ellenzék” dicstelen képviselőjeként a rendszerváltás előtt is azon dolgozott, hogy a Kádár-rendszer diktatúrája minél tovább tartson. A „demokratikus ellenzék” tagjai ugyanis ekkor élvezték a legnagyobb kiváltságokat. A Nyugat azért tűrte a diktatúra fennmaradását, mert működési lehetőséget biztosított a „demokratikus ellenzék” számára. Hiába hazudja azt most Pető Iván, hogy a kádári politikai berendezkedéshez nem volt semmi köze, merthogy a rendszer ellenzékéhez tartozott. Ezt szerencsére senki nem hiszi el neki, mert ma már mindenki kívülről tudja az igazságot, ami állításának épp az ellenkezője.
S a nemzettudat ilyen önvédelemre alkalmas változása attól is megvédi az országot, hogy a Petők szellemi örökösei ne tehessenek nagyobb kárt a nemzet fejlődésében. Mert nagyon nehéz türelemmel viselni, hogy Gulyás Márton, Tordai Bence az egykori SZDSZ-esek hevületével és jóval méretesebb arroganciájukkal szidják a kormányt, nem szólva Fekete-Győr Andrásról, aki egyenesen takonygerincűnek merte nevezni a minap Orbán Viktort.
Ám az ürömbe öröm is joggal vegyülhet. Látható ugyanis az összefüggés, minél elvetemültebben szidja ez a csürhe Orbán Viktort, annál jobban gravitál ismertségük, „népszerűségük” a béka feneke alá. A Fideszé viszont – éppen a Petőék aljassága által felokosított magyarok önérdekű akaratának megfelelően – tovább nő. Addig jó nekünk, amíg Pető Iván drámainak látja a jövőt. Ez a nemzet – ha tetszik – Orbán Viktor aranya.
Horváth K. József – https://leander.blogstar.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
